Kisbaba azonnali visszahelyezése anyukájához!
Quoted post
Henriette Horanszky A petíció szerzője |
#36 Köszönet2014-11-09 08:18Nagyon szépen köszönöm az aláírásokat és kötelességemnek is tartom a tájékoztatást, tehát: ahogy ez minden petició célja, ezé is az volt, hogy eljusson a híre olyan körökbe, akik tenni is tudnak valamit. Meglátásom szerint a legnagyobb nyomást a nyílvánosságra hozatallal lehet elérni, vagyis minnél többen tudnak róla és minnél többeket felháborít és persze minnél többen hangot is adnak felháborodásuknak, annál nagyobb az esély arra, hogy ténylegesen történik is valami. Na két napja hatalmas erôbevetéssel el is kezdett dolgozni az "ügyön" valaki, akinek nagyon jó összeköttetései vannak a tévéhez és több telefonbeszélgetést is lefolytatott azokkal, akik ezt a családot támogatták (egy facebookos csoport adminja és annak férje) és az ügyüket nyílvánosságra is hozták. Mire viszont konkrét lépésekre került volna a sor, vagyis a tévések kivonultak volna, addigra -tegnap- hirtelen minden megváltozott. A családot támogató hölgy, aki által ez a dolog egyéltalán nyílvánosságot nyert, hirtelen gyakorlatilag letiltotta, de legalábbis ellehetetlenítette a további lépéseket, mondván hogy a család nem kívánja a még nagyobb nyílvánosságot, állítólag benyujtottak egy fellebbezést és most várnak...nem akarnak rendôrségi feljelentést sem tenni. Na most ettôl kezdve mindenki hiheti azt amit akar. Én személy szerint nem szeretnék a sorok közt olvasni, tehát készpénznek veszem a cikkben leírtakat. Ha ebbôl indulok ki, akkor úgy gondolom, hogy ez a család mindent elhisz, amit mondanak nekik és fogalmuk sincs arról, hogy ha nem cselekszenek azonnal, akkor örökre elveszítik a picit. Amikor tegnap az a valaki, aki a tévéseket már leszervezte felhívta a facebookos csoportban is a figyelmet arra, hogy azonnal! cselekedni kell, megjelent az adminisztrátor hölgy és csúnya vita kerekedett, aminek a lényege az volt, hogy "ôk már minden lépést megtettek, amit a család igényelt". Na ezek között persze a feljelentés, az azonnali intézkedés nem szerepelt. Tehát: nagyon úgy néz ki, hogy ez az ügy is szépen el lesz simítva. Aztán majd jön a következô meg a következô....mert a teljes igazság most sem derült ki. Borzalom ami ezen a világon folyik...
|
Válaszok
egy anya |
#37 Re: Köszönet2014-11-09 10:13:47#36: Henriette Horanszky - Köszönet Kedves Henriette! Nem minden esetben segít ha nyílvánosságra hozzák az ügyet,sokszor a gyámhivatal támadásnak veszi és mégtöbb dolgot kövötelnek,ezzel is lehetetlen helyzetbe hozzák a szülőket. Ismerek egy 3 gyermekes családot,ők is szerepeltek a tv-ben,újságokban,mindent teljesítettek segítséggel,de sajnos ők is másfél éve harcolnak a gyerekeiket még a mai napig nem kapták vissza. Egy másik esetben is volt nyílvánosság,hasonlóan ehhez az esethez,az újszülött babát is elvették,pedig volt hová vinni,a családbafogadás vizsgálata elmaradt stb.. A gyámügyi ügyintéző nyugdíjazása után,egy másik ügyintéző vette át a család ügyét és a gyerekek hazakerültek,de ez is 1 évbe telt. Országos szinten vannak hivatali visszaélések,szegény családoktól viszik el a gyerekeket kitalált okokkal,sok család nem tudja hogyan vegye fel a harcot a gyámhatósággal. Sok eset van,de megoldás kevés. |
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4736 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
2462 Létrehozva: 2025-06-09
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1551 Létrehozva: 2025-06-30
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
1537 Létrehozva: 2025-07-10
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
1418 Létrehozva: 2025-07-11
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
1108 Létrehozva: 2025-06-19
‘Kuss’nál kuss!
949 Létrehozva: 2025-07-01
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
823 Létrehozva: 2025-07-03
A kassai magyar oktatás jövője
674 Létrehozva: 2025-07-04
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
456 Létrehozva: 2025-06-17
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3444 Létrehozva: 2025-06-06
OG Fluor koncert
4250 Létrehozva: 2025-05-14
SP Koncert
369 Létrehozva: 2025-06-24
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
347 Létrehozva: 2025-07-08
Fogjunk össze az igazságos békéért!
316 Létrehozva: 2025-06-19
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
296 Létrehozva: 2025-04-30
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
245 Létrehozva: 2025-06-30
NEM, A KÉMIAI SZÚNYOGÍRTÁSRA
191 Létrehozva: 2025-07-10
A debreceni fizetős parkolási övezetek bővítésének azonnali felülvizsgálatáért
181 Létrehozva: 2025-06-13
Mentsük meg a kisváci Dunapartot!
159 Létrehozva: 2025-06-19