Kisbaba azonnali visszahelyezése anyukájához!
Henriette Horanszky A petíció szerzője |
/ #36 Köszönet2014-11-09 08:18Nagyon szépen köszönöm az aláírásokat és kötelességemnek is tartom a tájékoztatást, tehát: ahogy ez minden petició célja, ezé is az volt, hogy eljusson a híre olyan körökbe, akik tenni is tudnak valamit. Meglátásom szerint a legnagyobb nyomást a nyílvánosságra hozatallal lehet elérni, vagyis minnél többen tudnak róla és minnél többeket felháborít és persze minnél többen hangot is adnak felháborodásuknak, annál nagyobb az esély arra, hogy ténylegesen történik is valami. Na két napja hatalmas erôbevetéssel el is kezdett dolgozni az "ügyön" valaki, akinek nagyon jó összeköttetései vannak a tévéhez és több telefonbeszélgetést is lefolytatott azokkal, akik ezt a családot támogatták (egy facebookos csoport adminja és annak férje) és az ügyüket nyílvánosságra is hozták. Mire viszont konkrét lépésekre került volna a sor, vagyis a tévések kivonultak volna, addigra -tegnap- hirtelen minden megváltozott. A családot támogató hölgy, aki által ez a dolog egyéltalán nyílvánosságot nyert, hirtelen gyakorlatilag letiltotta, de legalábbis ellehetetlenítette a további lépéseket, mondván hogy a család nem kívánja a még nagyobb nyílvánosságot, állítólag benyujtottak egy fellebbezést és most várnak...nem akarnak rendôrségi feljelentést sem tenni. Na most ettôl kezdve mindenki hiheti azt amit akar. Én személy szerint nem szeretnék a sorok közt olvasni, tehát készpénznek veszem a cikkben leírtakat. Ha ebbôl indulok ki, akkor úgy gondolom, hogy ez a család mindent elhisz, amit mondanak nekik és fogalmuk sincs arról, hogy ha nem cselekszenek azonnal, akkor örökre elveszítik a picit. Amikor tegnap az a valaki, aki a tévéseket már leszervezte felhívta a facebookos csoportban is a figyelmet arra, hogy azonnal! cselekedni kell, megjelent az adminisztrátor hölgy és csúnya vita kerekedett, aminek a lényege az volt, hogy "ôk már minden lépést megtettek, amit a család igényelt". Na ezek között persze a feljelentés, az azonnali intézkedés nem szerepelt. Tehát: nagyon úgy néz ki, hogy ez az ügy is szépen el lesz simítva. Aztán majd jön a következô meg a következô....mert a teljes igazság most sem derült ki. Borzalom ami ezen a világon folyik...
|
|
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
A Telekom Veszprém KC számára a megfelelő szakmai stáb összeállítása
1872 Létrehozva: 2024-05-07
Petíció Somos András műsorvezető visszatéréséért
3334 Létrehozva: 2024-02-25
Madárhegy BEÉPÍTÉSE ELLEN! Elég a fakivágásokból!
1063 Létrehozva: 2024-05-02
Legyen verseny a magyar média- és szórakoztatóiparban!
2093 Létrehozva: 2023-01-05
LEGYEN TIÉD A BELVÁROS, NE VESSZEN EL A SZAVAZATUNK!
548 Létrehozva: 2024-04-29
Kaufland mobilalkalmazás elérése Magyarországról
500 Létrehozva: 2024-05-11
A MELLRÁKSZŰRÉS ÉLETET MENTHET! PETÍCIÓ A SZENTENDREI MELLRÁKSZŰRÉS VISSZAÁLLÍTÁSÁÉRT!
472 Létrehozva: 2024-05-04
Apa és dúla jelenléte egyszerre a szülésnél a Szent Margit Kórházban
451 Létrehozva: 2024-04-24
Orvosok a TISZTÁNLÁTÁSÉRT: Védjük meg a gyerekeket magyarországon! Elég volt az OLTÁS TERROR-ból: Tegyük választhatóvá a kötelező gyerek oltásokat!
415 Létrehozva: 2024-04-24
Helyezzék vissza dr. Szepesvári Szabolcsot a kiskunhalasi kórház élére
279 Létrehozva: 2024-04-29
A budaörsi Napsugár játszótér természeti, környezeti védelme
266 Létrehozva: 2024-04-16
Összefogás a HÉV-en zaklatott kislányt védelmező apuka ügyében
49507 Létrehozva: 2024-02-07
Teherforgalom korlátozása a 42-es főúton Berettyóújfalu és Ártánd között
188 Létrehozva: 2024-04-11
Segítsenek! Állítsuk meg a gyermekek fejlődésére káros, gyűlölet-és félelemkeltő plakátok kihelyezését!
144 Létrehozva: 2024-04-26
Petíció Dunai Mónika országgyűlési képviselő lemondása érdekében
134 Létrehozva: 2024-05-08
FCI által regisztrált KÁJ, KAU és Kangal tenyésztők fülvágás tilalma alóli mentessége
285 Létrehozva: 2024-03-22
Az egyház a híveké és nem a politikusok játszótere: Balog Zoltánnak mennie kell.
1137 Létrehozva: 2024-03-21
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
5557 Létrehozva: 2023-07-26
Élhetőbb Verőcét, mondjunk "NEM"-et a Gigaprojektre!
190 Létrehozva: 2024-04-01
Petíció Vidnyánszky Attila elbocsátásáért
938 Létrehozva: 2023-12-23