A betegséget kezeljük, ne a tüneteket! Kóbor állatok kérdése
Quoted post
Sracz |
#21 petíció...2014-08-20 10:57Mára a peticiok.com elveszítette jelentőségét és azt aláírók látogatottságát, hiszen itt csupán a nagy semmit lehet aláírni. Jómagam aláírtam néhány petíciót, köztük volt olyan, amit 10000 felett írtunk alá, volt olyan ami nem is igényelt ennyi aláírást, mégis többezren aláírtuk, ám egyik sem került sehová, egyik ügyében sem történt semmi. Ez a petíció jó. Szükség volna az itt felsorolt intézkedésekre. Ám a megvalósításnak nem ez a módja. A nagy fotelharcos állatvédők olvasás nélkül lájkolnak mindent, legtöbben alá is írnak mindent, mert a másik is aláírta és máshogy nem tudja odrittyenteni, hogy "aláírva". Meg kell valósítani ezeket a dolgokat, ám VALÓS aláírásokat kell hozzá gyűjteni AZ UTCÁKON és egy flashmob, vagy más tömegmegmozdulás keretében benyújtani az illetékeseknek. AKKOR lesz (talán) valami eredménye. Ennél már csak az lenne hatásosabb, hogy az állatvédő szervezetek hivatalosan egyeztetik a tennivalókat a kormányzati szervekkel, a választott országgyűlési képviselőkkel, akiknek HIVATALOSAN IS A MEGOLDÁSOK KIDOLGOZÁSA LENNE A FELADATUK. |
Válaszok
Vendég |
#33 Re: petíció...2014-08-29 11:50:23Az ötlet jó, viszont ha itt összejönne sok-sok aláírás, az aláírók gyűjthetnék a valós íveken is, de úgy tűnik, ebben az országban mindenki okos, de nagyon kevesen vannak tényleg a felelős állattartás mellett, ezért ilyen kevés az aláírás. Senki nem tiszteli a másik ember, a másik állatot és csak ő és a kutyuskája, cicuskája számít, mindenen és mindenkin átgázol. |
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
809 Létrehozva: 2025-04-25
Állítsák le az RSzKF és egyéb "kétes diagnósztikai hibák" ürügyén az állatok válógatás nélküli legyilkolását, követeljük az életpárti és állatgyógyászati alternatívák bevezetését!
3709 Létrehozva: 2025-04-02
Töröljék el a kötelező MESZK tagságot
5305 Létrehozva: 2024-03-03
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
396 Létrehozva: 2025-04-18
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
392 Létrehozva: 2025-04-17
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
379 Létrehozva: 2025-04-13
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1275 Létrehozva: 2025-03-30
Húsvéti Nyilatkozat és baráti levél polgártársainkhoz - amicus curiae
316 Létrehozva: 2025-04-23
Ne zárják be a jászberényi Fürkész Óvodát!
172 Létrehozva: 2025-04-21
KÖVETELJÜK a jogi, etikai és tudományos alapok felelösségteljes érvényesülését minden oltás tekintetében!
163 Létrehozva: 2025-04-30
Helyi védelmet a Monor környékén élő védett és fokozottan védett növény- és állatfajok számára!
154 Létrehozva: 2025-04-28
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2310 Létrehozva: 2025-03-04
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Irodalomtörténészek állásfoglalása Takaró Mihály Széchenyi-díjjal történt kitüntetéséről
78 Létrehozva: 2025-05-02
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
6957 Létrehozva: 2023-07-26
Biotermékeket a közétkeztetésbe!
64 Létrehozva: 2025-04-14
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOT A TERMÉSZET HELYETT!!!!!
800 Létrehozva: 2025-01-19
Ne oltsák be a gyerekeket a szülő beleegyezése nélkül!
60 Létrehozva: 2025-04-15
🚶♀️🚴♂️ Biztonságosabb Kéktó sétányt Délegyházán! 🧒🐶
55 Létrehozva: 2025-04-30
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
54 Létrehozva: 2025-04-25