Közalkalmazotti bértábla
Quoted post
sulititkár |
#222 Lehetünk optimisták?2014-07-19 20:41Tényleg elkeserítő, méltatlan és megalázó ami ebben az országban történik. Minden hozzászólónak igaza van! (Annak is, aki szóvá tette, hogy nem csak az iskolatitkárokról van szó, mások is dolgoznak még az iskolákban, óvodákban. Meg a kereskedelemben is, akik hétvégén is dolgoznak, szintén kevés pénzért. De tényleg egyre több a teher az iskolatitkárok vállán (is). Napi 12 óra is kellene ahhoz, hogy úgy ahogy elvégezzük a feladatokat, amit elvárnak tőlünk. De szót kellene emelni azon köztisztviselőkért is, akik nekünk és másoknak számfejtik a bérünket, akik egyre több és több munkával sem képesek hónapról hónapra elvégezni azt a rengetek feladatot (szintén éhbérért), amit tőlük is elvárnak. Tavaly nyáron megjelent egy táblázat (aztán gyorsan el is tüntették), amely a pedagógusok mellett az A,B,C,D és E besorolású dolgozók béremelés tervezetét mutatta. Ez sajnos csak terv maradt!!! 34. éve dolgozom (ebből több, mint 30 évet) közszférában, 23 éve iskolatitkárként. A jelenlegi bértábla D12-es kategóriája szerint 105.700,- Ft!!! a bruttó fizetésem. 12.300 Ft-tal kellett felemelni a bérminimumra. ??? Ideje lenne elgondolkozni a törvényhozóknak, hogy ez valahogy nem mehet így tovább. Mellesleg a 23 év alatt nem volt még olyan, hogy a technikai dolgozók bérét nem rendezik a pedagógusokéval. Meddig lehet elvárni tőlünk az egyre több munkát, egyre kevesebb juttatásért? Azt szeretném még itt megkérdezni, hogy a 30 éves jubileumi jutalom miért nem jár annak, aki 29 év után egyházi iskolában folytatja a munkáját? Ha még nem törölték el ezt a juttatást, akkor miért van megkülönböztetés. Az egyházi iskolában miért nem lehet megigényelni a "nagy kalapból", hogy az ott dolgozók se sérüljenek. Az egyház iskolák alakulása idején arról volt szó, hogy az ott dolgozókat is ugyanazon juttatások illetik meg, mint más iskolában dolgozókat, nem érheti őket hátrány. Tudomásom szerint ahol tölti a dolgozó a 30. év munkaviszonyát, ott kellene megkapnia. Ha valaki tud ezzel kapcsolatban információt, szívesen olvasnék róla. Köszönöm, hogy létrehozták ezt a fórumot és azt is, hogy elolvasták a kicsit hosszúra nyúlt hozzászólásomat. Reméljük, eljut a törvényhozókhoz is! Üdvözlettel? egy sulititkár |
Válaszok
egy gazdaságis |
#264 Re: Lehetünk optimisták?2014-07-27 07:39:43#222: sulititkár - Lehetünk optimisták? Kedves "Sulititkár"! A jubileumi jutalom és egyéb Kjt. jogosultságok - úgy mint szabadság mértékének megállapítása, jogviszony megszüntetés szabályai, előmeneteli rendszer, cafetéria - tekintetében az egyházi fenntartású intézmények esetében az új munkaszerződés és az intézmény Kollektív Szerződése az irányadók. A jogviszonyunkra a Kjt. 25/A. § (5) bekezése az irányadó: " Az átvevő munkáltatóval létesített munkaviszonyra a Munka Törvénykönyve, közszolgálati jogviszony esetén a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a közalkalmazottnak az átadó munkáltatónál közalkalmazotti jogviszonyként elismert idejét úgy kell tekinteni, mintha azt az átvevő munkáltatónál töltötte volna el." Sajnálatos, ha a Ti esetetekben nem tért ki az átadó és átvevő fenntartó ezekre a kérdésekre és nem alkalmazza a jogszabályt. Persze a helyzetünk igen speciális. Jelen esetben a Mt. szabályai az irányadók, azzal a kiegészítéssel, hogy a Kjt. szerinti kevezőbb feltételeket kínáló esetekben azt kell alkalmazni. No, ez egy tipikus "nesze semmi, fogd meg jól!" Hiszen akkor az egyházi fenntartású intézményekben nem a Kjt. bértábla szerinti illetményt kötelező a tehcnikai dolgozók részére juttatni, no de ki az a fenntartó, aki felvállalja, hogy magasabb illetményt juttat? Remélem, sikerül tisztázni a jubileumi jutalommal kapcsolatos kérdést a fenntartóddal! |
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4700 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
2448 Létrehozva: 2025-06-09
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3440 Létrehozva: 2025-06-06
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1403 Létrehozva: 2025-06-30
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
1108 Létrehozva: 2025-06-19
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
813 Létrehozva: 2025-07-03
‘Kuss’nál kuss!
692 Létrehozva: 2025-07-01
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
454 Létrehozva: 2025-06-17
A kassai magyar oktatás jövője
454 Létrehozva: 2025-07-04
OG Fluor koncert
4250 Létrehozva: 2025-05-14
SP Koncert
365 Létrehozva: 2025-06-24
Fogjunk össze az igazságos békéért!
314 Létrehozva: 2025-06-19
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
290 Létrehozva: 2025-04-30
A debreceni fizetős parkolási övezetek bővítésének azonnali felülvizsgálatáért
181 Létrehozva: 2025-06-13
Mentsük meg a kisváci Dunapartot!
159 Létrehozva: 2025-06-19
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
129 Létrehozva: 2025-06-30
Legyen ivókút a József téren!
113 Létrehozva: 2025-07-01
Mondjunk NEM-et a lakosokon áttipró logisztikai csarnok beruházóknak!!!
88 Létrehozva: 2025-06-17
Petició a " virtuális autizmus" kifejezès kàros hasznàlata ellen- az autizmus spektrumzavarral èlő gyermekek vèdelmèben
113 Létrehozva: 2025-06-07
Multifunkciós Honvéd Veterán Otthont!
114 Létrehozva: 2024-05-15