Az emelt angolérettségi 3. részének felülvizsgálatáért
Quoted post
Netistri |
#301 Re: Re: Re: Óriási fiaskó!2014-05-29 13:17#299: Páll. Ferenc-MarDan - Re: Re: Óriási fiaskó! Kedves Páll ferenc! Nekem ugyan az Ön adójához semmi köze. Elmondtuk már egy párszor, hogy nagyon sokan dolgozunk azért hogy fizetni tudjuk az iskolát, a lakhatást, a megélhetést, szóval meg nem Ön fizette az érettségimet. Szóval kérném az általánosítást elfelejteni. Az én zsebemben nem kell kotorászni, ha gondolja tudok adóbevallást mutogatni. A HÖOKtól nem kértünk segítséget, így nem is támogattak minket. Akitől kértünk, támogatott, ez ilyen egyszerű. Mellesleg mi csak szeretnénk, hogy a HÖOKhoz közünk legyen, de ahhoz be kéne jutni az egyetemre. Ja hogy ehhez az kellett volna egy emelt érettségi? Mély fájdalom. Utoljára szeretném elmondani, hogy már rég letettünk arról, hogy minket kompenzáljanak, elfogadtuk a tényeket, azt hogy itthon nem fognak a mi javunkra dönteni akkor sem, ha igazunk van. Ehhez annyit kellett volna tenni, hogy vizsgálatot indítanak. Nem tették, így jártunk. Viszont ha Önnnek nem tetszik, hogy a következő generációt próbáltuk védeni és segíteni azzal, hogy kiálltunk egy ügyért, akkor mélyen sajnálom Önt.
Mellesleg kezdjem el emlegetni, hogy hány diák fizeti sok ember nyugdíját? |
Válaszok
Ferenc Reich |
#302 Re: Re: Re: Re: Óriási fiaskó!2014-05-29 14:33:35#301: Netistri - Re: Re: Re: Óriási fiaskó! "Utoljára szeretném elmondani, hogy már rég letettünk arról, hogy minket kompenzáljanak, elfogadtuk a tényeket, azt hogy itthon nem fognak a mi javunkra dönteni akkor sem, ha igazunk van. Ehhez annyit kellett volna tenni, hogy vizsgálatot indítanak. Nem tették, így jártunk." |
Csongrády Eszter- Péleusz nyelviskola |
#303 Re: Re: Re: Re: Óriási fiaskó!2014-05-29 14:40:40#301: Netistri - Re: Re: Re: Óriási fiaskó! "már rég letettünk arról, hogy minket kompenzáljanak, elfogadtuk a tényeket, azt hogy itthon nem fognak a mi javunkra dönteni akkor sem, ha igazunk van."
Elárulom, hogy ebben az új fajta "sorkötelezettségben" nem jár felmentés a diákoknak, nőknek, de még az anyáknak sem. Ha szólítanak akkor menni kell, és nem érdekli majd a rendszert, hogy dolgozol, nincs kire hagyni a gyereket, vagy ép vizsgaidőszak van esetleg érettségizel és csúszhat a diplomád, érettségid esetleg bukod a munkahelyed lakás hiteled, balatoni nyaralást. |
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
839 Létrehozva: 2025-04-25
Töröljék el a kötelező MESZK tagságot
5562 Létrehozva: 2024-03-03
Állítsák le az RSzKF és egyéb "kétes diagnósztikai hibák" ürügyén az állatok válógatás nélküli legyilkolását, követeljük az életpárti és állatgyógyászati alternatívák bevezetését!
3709 Létrehozva: 2025-04-02
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
404 Létrehozva: 2025-04-18
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
393 Létrehozva: 2025-04-17
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
379 Létrehozva: 2025-04-13
Húsvéti Nyilatkozat és baráti levél polgártársainkhoz - amicus curiae
316 Létrehozva: 2025-04-23
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1275 Létrehozva: 2025-03-30
Ne zárják be a jászberényi Fürkész Óvodát!
172 Létrehozva: 2025-04-21
KÖVETELJÜK a jogi, etikai és tudományos alapok felelösségteljes érvényesülését minden oltás tekintetében!
165 Létrehozva: 2025-04-30
Helyi védelmet a Monor környékén élő védett és fokozottan védett növény- és állatfajok számára!
165 Létrehozva: 2025-04-28
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2312 Létrehozva: 2025-03-04
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Irodalomtörténészek állásfoglalása Takaró Mihály Széchenyi-díjjal történt kitüntetéséről
83 Létrehozva: 2025-05-02
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
6958 Létrehozva: 2023-07-26
Biotermékeket a közétkeztetésbe!
64 Létrehozva: 2025-04-14
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOT A TERMÉSZET HELYETT!!!!!
800 Létrehozva: 2025-01-19
Ne oltsák be a gyerekeket a szülő beleegyezése nélkül!
61 Létrehozva: 2025-04-15
🚶♀️🚴♂️ Biztonságosabb Kéktó sétányt Délegyházán! 🧒🐶
56 Létrehozva: 2025-04-30
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
56 Létrehozva: 2025-04-25