Petíció Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatához

Quoted post

Cséfy

#44 Dobó tér

2014-03-04 14:06

"A Dobó tér mai kialakítása alapvetően barokk jellegű térszerkezettel rendelkezik, alaprajzát tekintve egy barokk templomot idéző térformát mutat. E formáját véglegesen 1983-ban nyerte el, amikor megalkotója így hangsúlyozta ki a tér barokk mivoltát."
Kedves Nagy Tibor Balázs, ne haragudjon, nem okoskodásként, csak szeretném elmondani építészként, műemlékekkel foglalkozó emberként, hogy a fent idézett mondat egy ilyen fontos elvi kérdésben sajnos szakmailag nem állja meg a helyét.
Nem tudok semmi közelebbit a 83-as tér-kialakítás alkotójáról annak elképzeléséről. De:
-Tény az, hogy az építészettörténetben nem ismerünk olyan megoldást, amely a barokk korban úgy komponált volna meg egy teret, hogy az valamilyen épületre utalt volna alaprajzában vagy szerkesztésében.
-A barokk gondolkodásnak pont az a lényege, hogy az épületek, közötti üres teret szerkeszti meg úgy, hogy az a teret alkotó,azt körülvevő épületek térfalait fogja egységbe, geometriai formájával hangsúlyozza és érvényre juttatja az épületek városszerkezeti és önálló építészeti értékeit egyaránt. Nézőpontokat, tengelyeket alkot, a téren áthaladó ember számára akár az optikai trükkök és korrekciók eszközeivel is játszó, időbeli történéseket is megfogalmaz. Ennek persze az a feltétele, hogy a teret körbevevő, egységes, barokk épülettömegek és homlokzatok legyenek ennek az élménynek a tárgyai és eszközei. Jó példa erre a római barokk megannyi alkotása, pl. a Szent Péter tér, a Piazza del Popolo, a Spanyol lépcső, és még lehetne sokáig sorolni.
A Dobó tér barokk jellegét lényegében a Minorita templom, a nyugati és a keleti oldal barokk házai adják. A régi térburkolat "templom" alaprajzot (?) formázó, geometrikus burkolati díszítéseket tartalmazó jellegzetességei elhibázott, szakszerűtlen, fantáziátlan tervezőt mutatnak. Csak képzeljük el, hogy milyen tér volna az, amelyen az oda vizionált épület nem csak alaprajzban, hanem a maga térbeli valóságában is megjelenne. Na, arra a térre ezen a "templomon" kívül már más nem férne be. Nem járhatunk egyszerre egy téren meg egy elképzelt épület alaprajzában, ez nevetséges! A tér nem egy épület, hanem éppen az épületek közötti hiány, ahol nincs épület! Talán nem kell ezt tovább magyarázni! Ha egy építészeti koncepciót bírálni akarunk, azt átgondoltan, érveket felsorakoztatva kell tenni. Lehet a Dobó téri pályázat nyertes tervét is bírálni, hiszen minden emberi alkotás szemlélhető többfajta aspektusból is. Akkor viszont olyan apparátust , olyan embereket kell felvonultatni, akik a saját szakmájuknak hozzáértő és hiteles képviselői. Ha valaki több ezer aláírót akar a petíciójához, akkor ezt nem spórolhatja meg.
A modern tömeg-demokráciák csapdája ez, a döntéshozók szeretik a közvélemény kutatásokat, a népszavazásokat, ahol az orruknál fogva vezetett tömegek szavaznak pártokról, buta celebekről, arról, hogy ki essen ki a való-villából, meg hogy milyen legyen a Dobó tér... Mindenhez nem lehet érteni...
Nem is értenek hozzá...Sajnálom, de ez van. Talán egyfajta census kellene, pl. aki elküldi a szavazatát a való világba, az ne szavazhasson 8 évig az országgyűlési vagy helyhatósági választásokon... Üdvözlettel:
Cséfalvay Gyula építész, aki soha nem venné a bátorságot, hogy döntsön például a kvantummechanikáról...

Válaszok

Nagy Tibor Balázs
A petíció szerzője

#46 Re: Dobó tér

2014-03-04 14:39:38

#44: Cséfy - Dobó tér

Tisztelt Cséfalvay Gyula!

Igaz, hogy jómagam az ELTE BTK magyar nyelv és irodalom szakán végeztem, ezért építészeti kérdésekben nem igazán vagyok kompetens. Ám valamennyi esztétikai érzékkel - és művészettörténeti ismerettel - azért talán rendelkezem, s bár szakmailag kellően alátámasztott és megalapozott választ nem adhatok önnek - ezt esetleg megteszi egy hozzáértő kollégája -, a hozzászólása utolsó, szinte már-már a személyeskedés határát súroló részére szeretnék reagálni.

Nem értem, hogy arról, akinek valamilyen markáns ellenvéleménye akad pl. jelen esetben egy tér átalakítása kapcsán, miért feltételezhető, hogy a tömegdemokrácia áldozata, akit az orránál fogva vezetnek a döntéshozók, s evidensen a kereskedelmi média fogyasztója, aki csupán színvonaltalan valóságshow-k nézője, buta celebek rajongója. Ezt kikérem magamnak. Az alapvetően konzervatív - nemzeti szabadelvű - világnézetemmel, felfogásommal nehezen férne össze az éppen aktuális VV XY-ra való szavazás. Ellenben aki azt megteszi, nem magától értetődő, hogy egy megtévesztett, orránál fogva vezetett áldozat. Igaza van: mindenhez nem lehet érteni, de önnek sem szakterülete pl. a médiaszociológia.

Tisztelettel:

Nagy Tibor Balázs