Az egri színház jövőjéért
Quoted post
Turin |
#43 Re:2011-05-06 19:00Sajnos abban sem értek egyet önnel, hogy a színház célja a nevelés lenne. Nem hiszem. A felnőtteknek szóló színház célja biztos, hogy nem. A nevelés elsősorban a szülők dolga lenne. Úgy érzem, ideje lenne végre felnőnünk, és ideje lenne végre, hogy a döntéshozóink felnőttnek tekintsenek minket. Egy felnőttnek pedig nem rágják a szájába a nagy tanulságot, majd ő eldönti, saját kútfőből, hogy miben higgyen, és egyetért-e. Ha továbbra is az egyvonalas, "a hülye is megérti", nulla agytornát igénylő (mert annyira hagyományos, hogy ezernyi kópiában láttuk már) darabokat igényeljük, akkor jogosan gondolnak minket buta gyerekeknek, akiket továbbra is lehet vezetgetni, és megvezetni, ha úgy tartja kedvük.
A színház célja természetesen lehet az ízlés formálása. Sőt, esetenként muszáj is, hiszen ha csak a saját, zárt világunk ezerszer agyonrágott, hagyományos stílusát ismerjük, akkor esélyünk sincs eldönteni, hogy a világban akár közhelynek számító, jobban vagy kevésbé népszerű irányzat közül bármelyik elnyerné-e egyáltalán a tetszésünket, hiszen látni sem volt lehetőségünk azt. Erre módot ad a színház, ha kísérletezik, ha rendre új utakat keres, ha törekszik a változatosságra. Eddig ezt maradéktalanul megtaláltam az egri színházban. Attól tartok, ez az érték, amit nekem a színház egyáltalán nyújthatott, most hosszú évekre elvész számomra. Köszönöm, egy évadon belül nem kérek Mária főhadnagyot, Rákóczi musicalt, és Csíksomlyói passiót. Év végére minden bizonnyal túladagolásos hungaritisben fogok szenvedni tőle. |
Válaszok
Vendég |
#44 Re: Re:2011-05-06 19:11:10Megfogalmazta a lényeget! Teljes mértékben egyetértek minden egyes szavával.Ugyanígy érzem én is a dolgokat. "...a készre gyártott, instant válaszok, amiket a torkunkon próbálnak letuszkolni, kissé megfekszik a gyomrunkat." |
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
„NEC-prevenciós alapkezelés – Noel irányelv”
5495 Létrehozva: 2025-05-29
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
3915 Létrehozva: 2025-06-09
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3379 Létrehozva: 2025-06-06
PamKutya koncert
2251 Létrehozva: 2025-06-09
OG Fluor koncert
4071 Létrehozva: 2025-05-14
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
694 Létrehozva: 2025-06-19
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
426 Létrehozva: 2025-06-17
Dr Bíró Attiláért és a Jászságért.
265 Létrehozva: 2025-05-25
Legyen elérhető a Biedronka applikáció magyar telefonszámokra is! | Udostępnij aplikację Biedronka także dla węgierskich numerów telefonów!
235 Létrehozva: 2025-05-22
Tegyünk az online gyűlölet ellen!
169 Létrehozva: 2025-05-31
Hozzák vissza a Lift üdítőitalt Magyarországra!
252 Létrehozva: 2024-11-25
EL A KEZEKKEL A NAP ÉLTETŐ ENERGIÁITÓL! Titkos kísérletek ne veszélyeztessék életünket és jövőnket! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívüli felelötlen és kockázatos beavatkozásra!
206 Létrehozva: 2025-04-30
Fogjunk össze az igazságos békéért!
118 Létrehozva: 2025-06-19
Balatonkenese csendrendelet módosítás iránti kérelem
115 Létrehozva: 2025-06-06
Petíció a Kertész Utcai Tagóvoda Katica csoportjában tervezett személyi változások visszavonásáért
110 Létrehozva: 2025-05-24
Petició a " virtuális autizmus" kifejezès kàros hasznàlata ellen- az autizmus spektrumzavarral èlő gyermekek vèdelmèben
109 Létrehozva: 2025-06-07
Petíció a Kelemen Béla utcai lakópark építése ügyében
97 Létrehozva: 2025-06-05
Petíció az Aquincumi rét közparkosítása ellen
73 Létrehozva: 2025-05-22
Együtt Kőbányáért.
68 Létrehozva: 2025-05-23
Tartsuk Csíkszeredában a Drakula-parkot!
65 Létrehozva: 2025-06-04