Tiltakozunk Hazánk gyalázása ellen!
eSzeL |
/ #59 ptiszainak s a többi hasonszőrűnek2012-12-01 22:50Ha a magyar nép nem lenne befogadó, nem lenne itt ennyi zsidó, cigány, német, szlovák, szerb, román meg még akárhány nemzettség oly számos tagja. Az elmúlt 60 év történelem oktatásáról pedig csak annyit, hogy már a II. világháború utáni időszaktól kezdve az oktatás úgy működött, hogy a Gizi néninek megmondták, hogy mától ezt és ezt kell tanítani. Ha az elvtársnő nem lesz jó elvtársnő, mehet Hortobágyra egy disznóólba családostul, mert az előző lakók a múlt héten haltak ki belőle. Tényleg annyira naivak, hogy azt hiszik, Gizike néni inkább megölette a saját gyerekét is, de akkor is csak az igazságot oktatta a gyerekeknek? Lehet, hogy volt ilyen, de az a Gizi néni nem volt sokáig tanító néni. Maguk meg elhiszik azt a történelmi mesét, amit életveszélye fenyegetések közepette voltak kénytelenek beleverni a fejükbe. Hát higgyék csak én nem bánom. Hinni kényelmesebb, mint gondolkodni és nem is mindenki képes rá. Visszatérve az előző gondolathoz. Ebben az országban hozzávetőleg 16 nemzetiség él. Hogy a fenébe van az, hogy csak azzal a bizonyos kettővel van baja a magyarságnak? Meg a többi 13 nemzetiségnek. Kinek használ az, ha hazánkat antiszemitának (micsoda hülye meghatározás, hiszen az arabok is szemiták, de őket nem gyűlöli senki, csak a zsidók) kiáltják ki? Nekünk magyaroknak vagy a zsidóknak? Minket támadnak miatta a zsidók védelmében. Tehát nekünk nem jó, de a zsidóknak nagyon jól jön. Kivált, hogy ki akarnak szorítani bennünket innen, mint ahogy a főnökük annak idején megmondta. De nem untatom tovább önöket, mert ez már gondolat menet, sőt többszálú gondolat menet, amit bizonyára nehezükre esik követni. |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
„NEC-prevenciós alapkezelés – Noel irányelv”
5495 Létrehozva: 2025-05-29
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
3874 Létrehozva: 2025-06-09
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3377 Létrehozva: 2025-06-06
PamKutya koncert
2235 Létrehozva: 2025-06-09
OG Fluor koncert
4039 Létrehozva: 2025-05-14
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
673 Létrehozva: 2025-06-19
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
426 Létrehozva: 2025-06-17
Dr Bíró Attiláért és a Jászságért.
265 Létrehozva: 2025-05-25
Legyen elérhető a Biedronka applikáció magyar telefonszámokra is! | Udostępnij aplikację Biedronka także dla węgierskich numerów telefonów!
235 Létrehozva: 2025-05-22
Tegyünk az online gyűlölet ellen!
169 Létrehozva: 2025-05-31
Hozzák vissza a Lift üdítőitalt Magyarországra!
252 Létrehozva: 2024-11-25
EL A KEZEKKEL A NAP ÉLTETŐ ENERGIÁITÓL! Titkos kísérletek ne veszélyeztessék életünket és jövőnket! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívüli felelötlen és kockázatos beavatkozásra!
206 Létrehozva: 2025-04-30
Balatonkenese csendrendelet módosítás iránti kérelem
115 Létrehozva: 2025-06-06
Petíció a Kertész Utcai Tagóvoda Katica csoportjában tervezett személyi változások visszavonásáért
110 Létrehozva: 2025-05-24
Petició a " virtuális autizmus" kifejezès kàros hasznàlata ellen- az autizmus spektrumzavarral èlő gyermekek vèdelmèben
107 Létrehozva: 2025-06-07
Fogjunk össze az igazságos békéért!
105 Létrehozva: 2025-06-19
Petíció a Kelemen Béla utcai lakópark építése ügyében
96 Létrehozva: 2025-06-05
Petíció az Aquincumi rét közparkosítása ellen
73 Létrehozva: 2025-05-22
Együtt Kőbányáért.
68 Létrehozva: 2025-05-23
Tartsuk Csíkszeredában a Drakula-parkot!
65 Létrehozva: 2025-06-04