A KERESZTÉNY HÍVEK TILTAKOZÓ NYILATKOZATA


Vendég

/ #85

2012-04-26 17:23

Nem a zsidóság az első, akikről olyat állítanak, hogy szertartásaikhoz embert/csecsemőt áldoznak, ill. hogy az áldozat vérét isszák vagy máshogyan használják fel. Az ókorban az akkor még üldözött kereszténységet is ezzel vádolták. Később, a kereszténység elterjedése idején csak felújították ezt a jól bevált módszert más csoportok (pl. zsidóság) démonizálására.

Javaslom azoknak, akik ilyen hülyeségeket képesek elhinni, hogy kérjék az ókeresztények állítólagos emberáldozatainak utólagos kivizsgálását is, mert arról sincs a mai napig semmiféle bizonyíték. Erre pedig csak az lehet a magyarázat, hogy egyes megalkuvó rómaiak eltussolták. Követeljék tehát az emberevő ókeresztények és az ügyeiket eltussoló rómaiak bűneinek beismerését.

Javaslom továbbá nekik, hogy írjanak petíciót a boszorkányperek újbóli bevezetéséért is, mert azokat is csak azért szüntették be, mert megalkuvó keresztények eltitkolták a bizonyítékokat.
Küzdjenek azért, hogy végre mindenki belássa, hogy a társadalmunk tele van olyan gyanús alakokkal, akik repkednek a levegőben, varázsolnak, vagy épp embervért isznak, stb.

A józan ész ezt diktálja - nem igaz?