Magyarország önrendelkezése és szuverenitása

Magyarország örökké szabad! Szuverenitásunkat nem adjuk!
Vendég

/ #4715

2012-02-27 19:17

A magyarság életében a Szent Korona volt kezdettől fogva megkérdőjelezhetetlen követendő erőt jelentő tekintély, amely a szabadságot adta állandóságként. Ez társadalmi együttélésünk alapja, Alkotmánya, mely biztosította és biztosítja, hogy Magyarország örökké szabad! Megkérdőjelezhetetlen akaratunk és hitünk szerint Magyarország a Szent Korona Országa, amely a Boldogasszony örök oltalma alatt él, és szerves egységben létezik az emberiség egészével.
A Szent Korona szuverenitása a jelen állapottal ellentétben azt is jelenti, hogy vannak örök igazságok, értékek, amelyeket semmilyen uralkodó hatalom, sem a nép nevében nem lehet vitatni! Ugyanis nem mi hoztuk létre azokat, hanem tőlünk függetlenül is léteznek és ezért nem vitathatóak, hanem követendőek. Erre a Szent Korona egyedülállóan szent jellege mutat, amely elfogadja azt az ősi emberi tapasztalatot és tudást, hogy létezik egy örök, tökéletes teremtő erő, Isten, akihez értékek kötődnek, melyek betartása az üdvösséget és nemzetünk megmaradását is garantálják.
Ezt a mai állapotok nem tartalmazzák, hanem oligarchikus kötöttségünket (kizsákmányolók kis csoportjának politikai és gazdasági uralmát) igyekeznek szuverénnek megmagyarázni.
A hatalom idegeneknek történő átadása, a Szent Korona szuverenitásától történő megfosztásának cáfolhatatlan bizonyítéka ezért megköveteli és a Szent Korona minden tagjának kötelességévé teszi a szabadságunk és szuverenitásunk védelmét.
Végre tudatosulnia kell minden magyar emberben, hogy csak akkor lesz Magyarország szabad, és a "szabad magyar" fogalma csak akkor válik létmeghatározóvá, amikor a hatalmat kizárólag a Szent Korona államalapító és államalkotó nemzeteinek tagjai gyakorolják hazánkban minden külső korlátozás nélkül, és amikor egységben, és nem pártok által gerjesztett megosztottságban élünk.
Magyarország és állampolgárai elvárják ezért minden államtól és nemzettől, hogy vele szemben tartózkodjék függetlensége, területi épsége, politikai és gazdasági rendszere ellenirányuló bármilyen erőszak alkalmazásától, illetőleg erőszakkal történő FENYEGETÉSTŐL! Egyelőre az EU nem Szovjetunió vagy USA, csak egy gazdasági tömörülés, nem vagyunk vazallus tagállamai, ezért szuverenitásunkkal szemben neki is COKI!