MINDEN EDDIGINÉL KEMÉNYEBBEN TÁMADJA SOROS GYÖRGYÖT A MAGYAR KORMÁNY. TILTAKOZZUNK!
Vendég |
/ #212017-07-14 12:10Kedves Zsuzsa, én, amióta az első plakátot megláttam, elhatároztam, hogy írok Soros Györgynek egy bocsánatkérő levelet honfitársaim miatt. Még nem jutottam odáig, hogy meg tudtam volna szerezni valamilyen elérhetőséget, de a levélírásról nem tettem le. Mindenképpen tudatni szeretném vele és mindenkivel, hogy vannak még normálisan gondolkodó, gyűlölettől meg nem fertőzött emberek ebben az országban. Ajánlom figyelmetekbe Umberto Eco A prágai temető című regényét. Zseniálisan leírja, hogyan kell ellenséget kreálni a népnek, és ehhez Orbán és bűnbandája nagyon is jól értenek. Miért is robbant ki a CEU ügy? Hogy eltereljék a figyelmet a két atomszerződésről. És lám, most is mindenki csak ezzel foglalkozik, a Paks II-vel és a koreai atomszerződéssel senki. Persze egy ilyen országban, ahol mesterségesen tartják az embereket egy bizonyos értelmi és kulturális szint alatt, nem nehéz bárkivel elhitetni, hogy mindennek Soros György, akit én végtelenül tisztelek és csodálok, és a zsidók az okai mindennek. Sajnos oly mértékű sötétség uralkodik ebben az országban, hogy néha egészen elképedek. És ami a legborzasztóbb, hogy ezen nem lehet segíteni, sok évnek kell elmúlnia, amíg a jelenleg sikeresen elért sötétségi szintet valamilyen módon sikerül eloszlatni. Mindenesetre köszönöm neked, hogy vállaltad az aláírásgyűjtés elindítását, és csak remélni merem, hogy nem lesznek következményei egyikünk számára sem. Baráti üdvözlettel: Szabó Mária PhD |
|
Más felhasználók által támogatott petíciók
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
3464 Létrehozva: 2025-07-11
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
2040 Létrehozva: 2025-07-10
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1853 Létrehozva: 2025-06-30
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1645 Létrehozva: 2025-07-18
‘Kuss’nál kuss!
1456 Létrehozva: 2025-07-01
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
933 Létrehozva: 2025-07-16
A kassai magyar oktatás jövője
889 Létrehozva: 2025-07-04
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
833 Létrehozva: 2025-07-03
Maradjon a csopaki volt BAHART mólószár közhasználat elől el nem zárható parti sétány az új Vízparti Tervben is!
592 Létrehozva: 2025-07-20
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
526 Létrehozva: 2025-07-22
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
512 Létrehozva: 2025-07-08
Petíció a Farkasréti temető összes bejáratának nyitvatartásáért
489 Létrehozva: 2025-07-16
NEM, A KÉMIAI SZÚNYOGÍRTÁSRA
439 Létrehozva: 2025-07-10
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
334 Létrehozva: 2025-06-30
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4833 Létrehozva: 2025-06-09
Tisztességes sportfogadást a TippmixPro-n – Tiltsák el az értelmetlen korlátozásokat
184 Létrehozva: 2025-07-14
Legyen ivókút a József téren!
177 Létrehozva: 2025-07-01
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
167 Létrehozva: 2025-07-09
Legyen a setlisten a spanom2
151 Létrehozva: 2025-07-29
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
137 Létrehozva: 2025-06-30