A családok nevében
Vendég |
/ #33 Re:2016-05-02 22:02Kedves 26! Határozottan tiltakozom nagycsaládos lévén. azt amit a feleségemmel terveztünk, amiért dolgoztunk, áldozatot hoztunk, amiért egymást választottuk és amit létrehoztunk, nem tudja két férfi, vagy két nő kapcsolata produkálni. Már csak a folyamatosságát sem. A családot, mint életközösség elnevezést, több oldalról is szabadalom védi. Ha a természetfilozófiait (evolúció, mely elmélet szűk 150 évre tekint vissza) nézzük, az utód létrehozására, szaporodásra motivált felnevelésére létrehozott, több más fajnál is élethosszig tartó kapcsolat egy nőstény és egy hím egyed között. Ebben az esetben, az elmélet szerint hosszú történelmi folyamat során alakult ki az elevezés. Ebbe belefér, hogy valamely tag kiválik és a bennmaradók viszik tovább, de ami nem erre a célre jött létre, azt ne nevezzük családnak. Ennek az emberi, inteligens, jogi formája a házasság. A sokak által elsődlegesnek tartott vallási meghatározás, mely nagyságrendekkel hosszabb életű az evolúciónál. Itt most hadd maradjak az itt talán még dominánsnak mondható keresztény meghatározásnál, nem fér bele a homo kapcsolat se az ó, se az újszövetség alapján. Igen súlyos előzményekkel és következményekkel taglalva. De vissza az elnevezéshez. A család és a házasság védve van a férfi-nő kapcsolatnak, kérem a homonak adjanak más elnevezést, ha jobb, mint ez, úgy is kiderül és az elterjed, ez elenyészik, amit kötve hiszek. üdv. |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
„NEC-prevenciós alapkezelés – Noel irányelv”
5496 Létrehozva: 2025-05-29
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4030 Létrehozva: 2025-06-09
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3392 Létrehozva: 2025-06-06
PamKutya koncert
2300 Létrehozva: 2025-06-09
OG Fluor koncert
4177 Létrehozva: 2025-05-14
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
775 Létrehozva: 2025-06-19
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
434 Létrehozva: 2025-06-17
Dr Bíró Attiláért és a Jászságért.
265 Létrehozva: 2025-05-25
Legyen elérhető a Biedronka applikáció magyar telefonszámokra is! | Udostępnij aplikację Biedronka także dla węgierskich numerów telefonów!
235 Létrehozva: 2025-05-22
EL A KEZEKKEL A NAP ÉLTETŐ ENERGIÁITÓL! Titkos kísérletek ne veszélyeztessék életünket és jövőnket! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívüli felelötlen és kockázatos beavatkozásra!
222 Létrehozva: 2025-04-30
Tegyünk az online gyűlölet ellen!
169 Létrehozva: 2025-05-31
Hozzák vissza a Lift üdítőitalt Magyarországra!
253 Létrehozva: 2024-11-25
Fogjunk össze az igazságos békéért!
152 Létrehozva: 2025-06-19
Balatonkenese csendrendelet módosítás iránti kérelem
115 Létrehozva: 2025-06-06
Petició a " virtuális autizmus" kifejezès kàros hasznàlata ellen- az autizmus spektrumzavarral èlő gyermekek vèdelmèben
111 Létrehozva: 2025-06-07
Petíció a Kertész Utcai Tagóvoda Katica csoportjában tervezett személyi változások visszavonásáért
110 Létrehozva: 2025-05-24
Petíció a Kelemen Béla utcai lakópark építése ügyében
98 Létrehozva: 2025-06-05
Együtt Kőbányáért.
68 Létrehozva: 2025-05-23
Tartsuk Csíkszeredában a Drakula-parkot!
65 Létrehozva: 2025-06-04
Teyföl Teybegríz
61 Létrehozva: 2025-06-17