Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt
vidéki |
/ #3595 Re: Re: Re: Re: Re: Tárgyi bizonyítékok is vannak Gyurcsány ellen2011-10-05 17:09#3594: - Re: Re: Re: Re: Tárgyi bizonyítékok is vannak Gyurcsány ellen Attól, hogy 2006 óta módszeresen mocskolták, köpködték jobbról, mindenféle szemétséget összehordtak rá, attól még nem bűnös. Az én szememben az a bűnös, aki ezt a sok szemétséget el is hiszi róla. Az egyetlen bűne, hogy egy nyilvános TV vitában ahelyett, hogy behódolt volna Vitya királynak, le merte győzni. Ez megbocsáthatatlan bűn egyesek szemében. Egy ezért fizetett csoport kidolgozta a stratégiát, hogy hogyan kell Gyurcsányt földbe döngölni, Tömjén Zsolt elmondta, hogy az ő és a Navracsics Tibor feladata az volt az elmúlt ciklusban, hogy Gyurcsány Ferencet leamortizálja és ők ezt a feladatot maradéktalanul teljesítették. Erre lehet büszkének lenni, lehet szégyellni. Én inkább szégyellném. Az pedig, hogy ezt a feladatot, hogy további 2.000.000 embert így fanatizáljanak, még nagyobb bűnnek tartok, mert a tömegek fanatizálása sohasem vezetett jóra. Az, hogy Ti ezt meg sem látjátok magatokon, az pedig már orvosi eset. Csernus doki biztos jobban levezetné az általam mondottakat, de remélem, érthető voltam én is. Most pedig megyek a szomszéd özvegy nyugger néninek felolvasni a mai újságból, mert a zöldhályog elvette a látását, mégsem kívánom neki, hogy - a szavaitokkal élve - dögöljön meg. |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Traff Park Visszahozása
948 Létrehozva: 2025-07-29
Legyen a setlisten a spanom2
293 Létrehozva: 2025-07-29
Ne tartsa be a Ferencváros férfi labdarúgócsapata az MLSZ 4+1 magyar ajánlását !
286 Létrehozva: 2025-07-26
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
601 Létrehozva: 2025-07-22
Rebeccát vissza a Dóm térre 2026-ban is!
176 Létrehozva: 2025-07-30
‘Kuss’nál kuss!
1588 Létrehozva: 2025-07-01
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1689 Létrehozva: 2025-07-18
M2: ne az időt, hanem az aszfaltot húzzák!
153 Létrehozva: 2025-07-20
A kassai magyar oktatás jövője
934 Létrehozva: 2025-07-04
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
964 Létrehozva: 2025-07-16
Czifra legyen az Agrárminiszter! Váltsuk le Nagy Istvánt!
55 Létrehozva: 2025-07-30
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1890 Létrehozva: 2025-06-30
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4847 Létrehozva: 2025-06-09
Nem kérünk Nagymarosra szállodahajókat!
35 Létrehozva: 2025-08-01
Gyerekek védelme nem alku tárgya – Határolódjon el Dopemantól, miniszterelnök úr!
32 Létrehozva: 2025-08-02
STOP #GLIFOZÁT - STOP #PESZTICIDEK - STOP #ÉLELMISZERMÉRGEZÉS
56 Létrehozva: 2025-05-14
Menstruációs szabadság bevezetése az endometriózisban és adenomiózisban szenvedők számára Magyarországon
27 Létrehozva: 2025-07-30
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
364 Létrehozva: 2025-04-30
vissza setlist Ha meghalok
22 Létrehozva: 2025-08-02
Kicsieko koncert
21 Létrehozva: 2025-08-02