Az Oktatói Hálózat petíciója
Antiutópista |
/ #52 Re: Ez nem politika!2015-11-30 19:10#51: Herakles - Ez nem politika! 1) ha az ég leszakad, akkor is politikai kérdés marad. Az Oktatói Hálózat, jelen petíció gazdája, mint érdekvédő szervezet pontosan a kormány agressziója elleni védekezésül jött létre. A másik oldalon, a kormány oldalán ott van a blaszfémikus elnevezésű kör, - szegény Batthyány! - jobbosoknak oda. Ugyanis aki oda tart, az eleve eldobta az önálló véleményre való jogát, tessék csak ott várni és kuncsorogni, amíg Orbán majd úgy gondolja. (A jobboldal lehet "szélsőséges", de nem lehet "radikális", mert az mást jelent. Aki nem analfabéta, ezt tudnia kellene.) 2) a "filozófus-ügyben" és az akadémiai és egyéb helyekről az oktatók erőszakos és igaztalan kiszórására, valamint az ő helyük érdemtelen elbitorlására várva jó volt, hm, jobboldalikám?! Most bezzeg idetolakszik, többek között azokhoz, akik munkával szerezték a helyüket, nem elődeik erőszakolt eltávolításával? Kunyerálja a júdáspénzt Orbántól! 3) miféle egységesség ott, ahol a jobboldaliak legtöbbje most is inkább hallgat, mert köti a kormányhűség, vagy éppen csak provokálni jön ide? Vagy épp mások helyének megüresítésére vár! A jobboldal csak egye meg, amit főzött, a többiek legalább joggal állnak ki magukért! |
|
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Nyílt levél Böjte Csabának
4891 Létrehozva: 2023-05-28
HŐSZIGET HELYETT ZÖLD SZIGETET A TÁBOR-HEGYEN!
376 Létrehozva: 2023-05-31
Tiltakozás a balatoni túrahajózás további nehezítése ellen!
327 Létrehozva: 2023-06-04
Élhető település - Ercsi
292 Létrehozva: 2023-05-31
A tápszer nem luxuscikk
6545 Létrehozva: 2023-05-14
A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEKEK ELLÁTATLANSÁGA AZ ÁLLAMI SZFÉRÁBAN!
1038 Létrehozva: 2023-04-02
Budapest XIII. Kerületi Önkormányzata azonnal állítsa le a varjúcsapdázást!
230 Létrehozva: 2023-05-26
Mentsük meg a Balaton élővilágát Örvényesen a pusztítástól és a beépítéstől!
4962 Létrehozva: 2023-05-03
Legyen ROCKMARATON 2024-ben!
1373 Létrehozva: 2023-05-12
Balkány next level parkoló
64 Létrehozva: 2023-06-02
Körfogalmat Csatárnak!
397 Létrehozva: 2023-05-19
Állatok, természet védelme
116 Létrehozva: 2023-04-16
Legyen újra Pikok kölyök sertésrudacska (kalózos virsli)
2452 Létrehozva: 2020-05-22
Mondjunk nemet a csíki csendőrlaktanyára!
138 Létrehozva: 2023-03-27
ADÓKEDVEZMÉNYT AZ EPILEPSZIÁVAL ÉLŐKNEK!
1067 Létrehozva: 2018-09-27
Nagy Magyarországunkért Mindenkorra
14 Létrehozva: 2023-05-31
TÁMOGATÓ NYILATKOZAT - Ne terjesszék az Országgyűlés elé és ne fogadják el a pedagógus státusztörvényt!
440 Létrehozva: 2023-04-26
Nem kérjük a DTkH szolgáltatását!
121 Létrehozva: 2023-05-26
Kapjon letöltendő börtönbüntetést a jeladós farkast kilövő vadász!
53088 Létrehozva: 2023-04-13
A vadászatot a lakott területektől távol folytassák.
8 Létrehozva: 2023-05-31