Petíció Magyarország EU-tagságának megszűnéséért
Vendég |
/ #77 Frenkie Re:2015-11-20 05:31Annyira függünk, amennyire hagyjuk...Magyarország alapvetően agrárország, és vannak természetes adottságai, amit ki lehetne aknázni, még ha vissza is kéne venni pár évre, évtizedre az "életszínvonalból, fogysztásból"! 25 éve kitört itt a demokrácia,, nyugat felé orientálódtunk, de országos szinten csak a kárát láttuk ennek a történetnek... Vak az, aki nem látja ezt. Belépésellenes voltam akkor is, valódi rendszerváltás, a volt kommunisták / akik szakképzett mindentelkúrók, és fosztogatók/ helyzetben hagyása, valamint a kapitalizmus törvényszerűségei előre láthatóvá tették, hogy országunk javait szét fogják hordani-lopni, és a "spontán privatizáció" nyertese nem az ország, és a népe lesznek, hanem a piacot felvásárló tőkeerős nyugati cégek, meg a volt komcsik. A javarészt elavult technológiáért nem kár, nem kellene minden városban egy újabb motorgyárat építeni amúgy sem...Meg kell nézni, hogy stratégiailag mi a fontos, és asszerint kellene lépni, de ahhoz egy valódi nemzeti szellemű kormány kéne. Végül szerintem az EU vezetésének eddigi tevékenysége abszolút meggyőzött arról, hogy betársulásunk teljesen sikertelen volt, nem szolgálta az ország érdekét, nem beszélve a totálisan becsődölt önálló európai külpolitikáról...A migránstémával kapcsolatos, időben meghozott szakszerű intézkedések is elmaradtak, súlyosan veszélyeztetve ezzel a tagországok helyzetét, ami rámutat a brüsszeli belterles liberális vízfej alkalmatlanságára! Ettől szabadulni kell! |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
901 Létrehozva: 2025-04-25
Töröljék el a kötelező MESZK tagságot
5768 Létrehozva: 2024-03-03
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
404 Létrehozva: 2025-04-18
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
393 Létrehozva: 2025-04-17
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
380 Létrehozva: 2025-04-13
Állítsák le az RSzKF és egyéb "kétes diagnósztikai hibák" ürügyén az állatok válógatás nélküli legyilkolását, követeljük az életpárti és állatgyógyászati alternatívák bevezetését!
3710 Létrehozva: 2025-04-02
KÖVETELJÜK a jogi, etikai és tudományos alapok felelösségteljes érvényesülését minden oltás tekintetében!
343 Létrehozva: 2025-04-30
Húsvéti Nyilatkozat és baráti levél polgártársainkhoz - amicus curiae
318 Létrehozva: 2025-04-23
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1276 Létrehozva: 2025-03-30
Helyi védelmet a Monor környékén élő védett és fokozottan védett növény- és állatfajok számára!
173 Létrehozva: 2025-04-28
Ne zárják be a jászberényi Fürkész Óvodát!
173 Létrehozva: 2025-04-21
Ne csökkentsék a boldogi óvodai csoportok számát!
98 Létrehozva: 2025-05-09
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Biotermékeket a közétkeztetésbe!
86 Létrehozva: 2025-04-14
Irodalomtörténészek állásfoglalása Takaró Mihály Széchenyi-díjjal történt kitüntetéséről
84 Létrehozva: 2025-05-02
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
6960 Létrehozva: 2023-07-26
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOT A TERMÉSZET HELYETT!!!!!
801 Létrehozva: 2025-01-19
Ne oltsák be a gyerekeket a szülő beleegyezése nélkül!
62 Létrehozva: 2025-04-15
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2314 Létrehozva: 2025-03-04
🚶♀️🚴♂️ Biztonságosabb Kéktó sétányt Délegyházán! 🧒🐶
58 Létrehozva: 2025-04-30