Quaestor károsultak megmentéséért
Vendég |
/ #33152015-07-31 07:39Kedden megkaptam az értesítőt, szerdán már át is utaltattam a kártérítést. A fiktív kötvények arányában alig többet, mint a teljes követelésem 1/3-át. Az OTP-ben az értesítőt nem vették el, a nevemre szóló számlát nyitott a BEVA, amit azonnal meg is szüntettek, ahogy elutalták az összeget. Igazolványra, adókártyára van szükség. (A sorszám húzásnál az egyéb feltételek között kell megnyomni a Quaestor kártalanítást.) Megkérdezték (mert kötelező megkérdezniük), hogy mit szándékozom tenni ekkora összeggel (4,5mFt) Mondtam, hogy az hagy legyen az én dolgom, amire a válasz az volt, hogy tudnak adni jó ötleteket, meg a az OTP a legnagyobb és legbiztonságosabb bank. Már kezdték is sorolni a lekötéseket, megtakarítási számlát, még egy másik ügyintéző is oda jött erősítésnek. Na ekkor szakad el nálam a cérna, és próbáltam higgadtan leállítani őket. Elmondtam, hogy jellemzően az OTP-nek köszönhető, hogy a kártalanításból még mindig van 10 mFt követelésem, amit nem tudom, mikor kaphatok meg, ha egyáltalán megkapom. 20 évet spóroltunk, hogy családi házat vehessünk. Ami a lényeg, én is izgultam mikor kapok már értesítést. Nevem alapján a névsorban a közepén lennék.... Kitartás mindenkinek, bízzunk a legjobb végkimenetelben, mert ha már nem is reménykedünk, akkor akár fel is akaszthatjuk magunkat. Én egy kicsit megnyugodtam, mert ezzel a töredék kártalanítással már egy kis fényt láttam az alagút végén, amibe március 10-én kerültem. |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4724 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
2459 Létrehozva: 2025-06-09
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1458 Létrehozva: 2025-06-30
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
1108 Létrehozva: 2025-06-19
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3443 Létrehozva: 2025-06-06
‘Kuss’nál kuss!
893 Létrehozva: 2025-07-01
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
821 Létrehozva: 2025-07-03
A kassai magyar oktatás jövője
631 Létrehozva: 2025-07-04
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
454 Létrehozva: 2025-06-17
OG Fluor koncert
4250 Létrehozva: 2025-05-14
SP Koncert
367 Létrehozva: 2025-06-24
Fogjunk össze az igazságos békéért!
315 Létrehozva: 2025-06-19
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
294 Létrehozva: 2025-04-30
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
231 Létrehozva: 2025-06-30
A debreceni fizetős parkolási övezetek bővítésének azonnali felülvizsgálatáért
181 Létrehozva: 2025-06-13
Mentsük meg a kisváci Dunapartot!
159 Létrehozva: 2025-06-19
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
148 Létrehozva: 2025-07-08
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
131 Létrehozva: 2025-06-30
Legyen ivókút a József téren!
115 Létrehozva: 2025-07-01
Kérelem a Malom-tó strandbelépő árainak módosítására és kedvezmények bevezetésére a helyi lakosság számára
91 Létrehozva: 2025-07-06