Quaestor károsultak megmentéséért
Vendég |
/ #29322015-07-12 20:55Komment a hÍr24-ről: Határozott kérésünk, hogy tájékozódjanak már az újságírók tisztességesen. Igaz, hogy 32 ezer károsult és családtagjaik, üzletfeleik rendkívüli indulatba jöttek a lenyúlás ténye és annak módszere, majd most az ígéretek ellenére történő kártalanítás elmaradása miatt (amely a híresztelésekkel szemben egyébként sem lenne mindenkinek teljes), de a mostani korábbiaknál is erősebb felháborodás oka, hogy a tucatnyi félretájékoztató közlemény, nyilatkozat ellenére elszabotálja a kifizetésre kötelezett Alap az 2015. évi XXXIX. törvény végrehajtását. A nyilvánosságra hozott indok az, hogy alkotmányjogi panasszal éltek a törvény ellen, és ameddig az AB nem hoz határozatot, addig felfüggeszthető, akár a kötelezett egyoldalú döntése alapján is, a kifizetések törvény szerinti végrehajtása. Ezt a jogi képtelenséget kormánytagok is megerősítették, jogbizonytalanságot emlegetve, az Alkotmány Bíróság döntéséig. Ez a szégyenletes álláspont azonban nem csak a hatályos jogszabályok nem ismerését jelenti. Először is az alkotmányjogi panasz befogadásából még nem következik, hogy a törvény vagy annak egy része hatályában felfüggesztődne. Másodszor pedig jogbizonytalanságot éppen a hatályos jogszabályok rendelkezéseinek következmény nélküli önkényes meg, illetve be nem tarthatósága okoz, nem pedig azok végrehajtása. Látható, hogy e körülménynek nem tulajdonítanak az újságírók kellő jelentőséget, ezért ismétlődően félretájékoztatják a közvéleményt. Talán nem is véletlenül? Helyesebb lenne a valódi okot megtalálni, azaz mi okozza igazából az Alap fizetésképtelenségét. |
|
Más felhasználók által támogatott petíciók
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
3463 Létrehozva: 2025-07-11
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
2040 Létrehozva: 2025-07-10
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1851 Létrehozva: 2025-06-30
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1639 Létrehozva: 2025-07-18
‘Kuss’nál kuss!
1454 Létrehozva: 2025-07-01
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
931 Létrehozva: 2025-07-16
A kassai magyar oktatás jövője
880 Létrehozva: 2025-07-04
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
833 Létrehozva: 2025-07-03
Maradjon a csopaki volt BAHART mólószár közhasználat elől el nem zárható parti sétány az új Vízparti Tervben is!
591 Létrehozva: 2025-07-20
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
515 Létrehozva: 2025-07-22
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
512 Létrehozva: 2025-07-08
Petíció a Farkasréti temető összes bejáratának nyitvatartásáért
489 Létrehozva: 2025-07-16
NEM, A KÉMIAI SZÚNYOGÍRTÁSRA
439 Létrehozva: 2025-07-10
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
334 Létrehozva: 2025-06-30
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4827 Létrehozva: 2025-06-09
Tisztességes sportfogadást a TippmixPro-n – Tiltsák el az értelmetlen korlátozásokat
184 Létrehozva: 2025-07-14
Legyen ivókút a József téren!
177 Létrehozva: 2025-07-01
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
166 Létrehozva: 2025-07-09
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
137 Létrehozva: 2025-06-30
Legyen a setlisten a spanom2
128 Létrehozva: 2025-07-29