Quaestor károsultak megmentéséért
Vendég |
/ #9122015-03-22 15:12A Quaestor cégcsoportból két olyan cég van, amely a Beva-nak a tagja; ez a Quaestor Értékpapír Zrt. és a Quaestor Alapkezelő Zrt., a többi nem - mondta az InfoRádiónak Farkas Péter, a Beva ügyvezető igazgatója. Hozzátette, "ez a két társaság természetszerűleg ugyanazt a védelmet élvezi, mint az összes többi tagunk". Tehát ha ezek a cégek - és itt inkább az Értékpapír Zrt-ről van szó - az ügyfelek vagyonát nem tudnák esetleg kiadni, akkor ugyanolyan eljárást folytatnánk le, mint a Buda-Cash-nél. Tehát a Beva biztosítása vonatkozik rájuk. Arra a kérdésre, tudják-e már azt, hogy a Quaestor vagyonából mekkora az a rész, és mekkora az az ügyfélkör, amely és akik a Beva védelme alá esnek, Farkas Péter azt mondta: ismeretei szerint a felügyeleti eljárás még nem tart ott, hogy meg tudnák állapítani, hogy ilyen típusú veszély van a Quaestornál. "Ennek megfelelően nekünk sincsenek pontos adataink róla, illetve nem néztük meg, milyen lehetne a veszélyeztetett ügyfélkör. Hiszen minden információ hiányában teljesen felesleges lenne előre vetíteni valamilyen botrányt". Mint kifejtette, egyelőre a kötvénykibocsátással kapcsolatos problémákról derültek ki információk, illetve tudjuk, hogy folyik a vizsgálat a Quaestornál és várjuk az eredményét |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4699 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
2448 Létrehozva: 2025-06-09
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3440 Létrehozva: 2025-06-06
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1396 Létrehozva: 2025-06-30
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
1108 Létrehozva: 2025-06-19
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
812 Létrehozva: 2025-07-03
‘Kuss’nál kuss!
692 Létrehozva: 2025-07-01
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
454 Létrehozva: 2025-06-17
A kassai magyar oktatás jövője
436 Létrehozva: 2025-07-04
OG Fluor koncert
4250 Létrehozva: 2025-05-14
SP Koncert
365 Létrehozva: 2025-06-24
Fogjunk össze az igazságos békéért!
314 Létrehozva: 2025-06-19
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
290 Létrehozva: 2025-04-30
A debreceni fizetős parkolási övezetek bővítésének azonnali felülvizsgálatáért
181 Létrehozva: 2025-06-13
Mentsük meg a kisváci Dunapartot!
159 Létrehozva: 2025-06-19
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
129 Létrehozva: 2025-06-30
Legyen ivókút a József téren!
113 Létrehozva: 2025-07-01
Mondjunk NEM-et a lakosokon áttipró logisztikai csarnok beruházóknak!!!
88 Létrehozva: 2025-06-17
Petició a " virtuális autizmus" kifejezès kàros hasznàlata ellen- az autizmus spektrumzavarral èlő gyermekek vèdelmèben
113 Létrehozva: 2025-06-07
Multifunkciós Honvéd Veterán Otthont!
114 Létrehozva: 2024-05-15