Quaestor károsultak megmentéséért


Vendég

/ #530

2015-03-18 20:42

Az anyagi gondokkal bajlódó, a tulajdonos Quaestor csődje miatt már-már kilátástalan helyzetbe kerülő Győri ETO NB I-es focicsapatának jövőjéről folyamatosan tárgyal Borkai Zsolt, a Rába-parti város polgármestere, a Magyar Olimpiai Biztottság elnöke.

A sportvezető, aki az NSO TV-nek nyilatkozott, szinte naponta egyeztet, hogy megoldást találjanak erre a válságra, azt azonban leszögezte, hogy a klub első emberével, Tarsoly Csabával nem ül tárgyalóasztalhoz.

Borkai ugyanakkor jelezte: már vannak érdeklődők, akik tisztázott jogi körülmények mellett hajlandóak lennének megmenteni a klubot.

– Több oldalról nehéz helyzetben vagyunk, hiszen vannak jogi és időbeli problémák, gondok. S nem változott az a helyzet, hogy az ETO-nak jelenleg is van tulajdonosa, aki nem mondott le erről a jogáról. Egyben viszont biztos vagyok: a városnak a jövőben is lesz utánpótláscsapata – fogalmazott a polgármester.