Quaestor károsultak megmentéséért
Vendég |
/ #4962015-03-18 15:31Károsultak, és félrevezetettek vagyunk a feleségemmel együtt, akivel azért osztottuk meg a megtakarításunkat, hogy a BEVA biztosításba beleférjen a pénzünk. A kormányunk meg szégyellhetné magát, hogy ennyi hajléktalant "gyárt" le. A teljes káoszt jellemzi az is, hogy az egyiket kártalanítják, a másiknál meg azt keresik, hogy hogyan lehet kibújni a kártalanítás alól. A lényeg, hogy a foci ne sérüljön meg, a családok tízezrei meg mehetnek a levesbe. Azt sem értem, hogy ilyenkor egyik felelősnek sem jut eszébe, hogy az a pénz amit befizettünk, az valahol megvan. És azt pár év börtön letudásával nem lehet elintézni. A börtönök úgy néz ki,, hogy különben is fontosabbak az EU-nak, és a kormányunknak is. Ha volna egy felelős kormányunk, akkor már hoztak volna olyan rendelkezéseket, hogy pénzzel foglalkozó intézetek biztosítás nélkül ne működhessenek. Ez a játék a néppel nagyon sok honfitársunk idegrendszerét teszi tönkre. Nálam kétségtelen, hogy itt főleg az állam, és az ellenőrző szervei nem végezték a dolgukat, ezért nem volna szabad az emberek egészségét tovább rongálni. Aki kárt okozott a másiknak, az fizessen. Márpedig itt okoztak aztán szépen. |
|
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4725 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
2459 Létrehozva: 2025-06-09
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1464 Létrehozva: 2025-06-30
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
1108 Létrehozva: 2025-06-19
‘Kuss’nál kuss!
912 Létrehozva: 2025-07-01
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
821 Létrehozva: 2025-07-03
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3443 Létrehozva: 2025-06-06
A kassai magyar oktatás jövője
642 Létrehozva: 2025-07-04
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
454 Létrehozva: 2025-06-17
OG Fluor koncert
4250 Létrehozva: 2025-05-14
SP Koncert
367 Létrehozva: 2025-06-24
Fogjunk össze az igazságos békéért!
315 Létrehozva: 2025-06-19
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
295 Létrehozva: 2025-04-30
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
235 Létrehozva: 2025-06-30
A debreceni fizetős parkolási övezetek bővítésének azonnali felülvizsgálatáért
181 Létrehozva: 2025-06-13
Mentsük meg a kisváci Dunapartot!
159 Létrehozva: 2025-06-19
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
158 Létrehozva: 2025-07-08
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
131 Létrehozva: 2025-06-30
Legyen ivókút a József téren!
115 Létrehozva: 2025-07-01
Kérelem a Malom-tó strandbelépő árainak módosítására és kedvezmények bevezetésére a helyi lakosság számára
91 Létrehozva: 2025-07-06