Vass Gabit szeretnénk!
Egy orvos a Szent Imre kórházból |
/ #8 Re: Válasz2014-06-22 09:49Kedves Asszonyom. Levelét olvasva nem tudom elképzelni, hogy juthatott felnőtt értelmes embertként arra a megállapításra, hogy a Szent Imre Kórház orvosai / az Ön szerinti aknamunkások / nem ugyanazt az egyetemet végezték volna el mint az Ön által istenitett kollegák. Mindnyájunkra ugyanis ugyan az az eskü vonatkozik. miszerint legjob tudásunk szerint minden körülmények között a beteg érdekeit szolgáljuk. Igazán megdöbbentő, hogy ilyen rágalmakat képes más emberekre rászórni, és feltételezni, hogy orvos ártó szándékkal fordul a beteghez. Látom a nevét már nem adta ehhez a remekbe szabott levélhez. A névtelenség pedig bármit kibír. Kiváncsi lennék arra a kis vashiányra amit említ, de lehet hogy a vérszegénység fokáról mások a véleményeink, biztos Ön is végzett orvosi egyetemet képes ennek megítélésére. Azt hiszem jobban tenné , ha ilyen levelek helyett a gyermekével és a családjával foglalkozna otthon Nem uszítana feleslegesen, mivel a leveléből kiderül, hogy Önnek fogalma sincs a Szent Imre Kórház Szülészetén folyó munkáról. Tavaly csak 3000 szülés zajlott le. Hál Istennnek akadtak ezek között / bizonyos vagyok benne, hogy a többség / emberek akik meg voltak elégedve a szakmai és emberi ellátással. Maradok tisztelettel Az"aknamunkások" egyike és természetesen nem névtelenül és nyugodt lelkiismerettel Dr. Urbán Márta a Szent Imnre Kórház egyik orvosa. |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Állítsák le az RSzKF és egyéb "kétes diagnósztikai hibák" ürügyén az állatok válógatás nélküli legyilkolását, követeljük az életpárti és állatgyógyászati alternatívák bevezetését!
3704 Létrehozva: 2025-04-02
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
794 Létrehozva: 2025-04-25
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1274 Létrehozva: 2025-03-30
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
392 Létrehozva: 2025-04-17
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
382 Létrehozva: 2025-04-18
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
377 Létrehozva: 2025-04-13
Húsvéti Nyilatkozat és baráti levél polgártársainkhoz - amicus curiae
313 Létrehozva: 2025-04-23
Ne zárják be a jászberényi Fürkész Óvodát!
171 Létrehozva: 2025-04-21
Helyi védelmet a Monor környékén élő védett és fokozottan védett növény- és állatfajok számára!
135 Létrehozva: 2025-04-28
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2307 Létrehozva: 2025-03-04
KÖVETELJÜK a jogi, etikai és tudományos alapok felelösségteljes érvényesülését minden oltás tekintetében!
106 Létrehozva: 2025-04-30
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Vonják vissza Vészabó Noémi amatőr, giccsfestő Munkácsy Mihály-díját
1837 Létrehozva: 2025-03-20
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
6954 Létrehozva: 2023-07-26
Irodalomtörténészek állásfoglalása Takaró Mihály Széchenyi-díjjal történt kitüntetéséről
64 Létrehozva: 2025-05-02
Biotermékeket a közétkeztetésbe!
63 Létrehozva: 2025-04-14
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOT A TERMÉSZET HELYETT!!!!!
798 Létrehozva: 2025-01-19
Ne oltsák be a gyerekeket a szülő beleegyezése nélkül!
59 Létrehozva: 2025-04-15
🚶♀️🚴♂️ Biztonságosabb Kéktó sétányt Délegyházán! 🧒🐶
52 Létrehozva: 2025-04-30
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
52 Létrehozva: 2025-04-25