Vass Gabit szeretnénk!
Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével
Re: Válasz
Kedves Asszonyom.
Levelét olvasva nem tudom elképzelni, hogy juthatott felnőtt értelmes embertként arra a megállapításra, hogy a Szent Imre Kórház orvosai / az Ön szerinti aknamunkások / nem ugyanazt az egyetemet végezték volna el mint az Ön által istenitett kollegák. Mindnyájunkra ugyanis ugyan az az eskü vonatkozik. miszerint legjob tudásunk szerint minden körülmények között a beteg érdekeit szolgáljuk. Igazán megdöbbentő, hogy ilyen rágalmakat képes más emberekre rászórni, és feltételezni, hogy orvos ártó szándékkal fordul a beteghez. Látom a nevét már nem adta ehhez a remekbe szabott levélhez. A névtelenség pedig bármit kibír. Kiváncsi lennék arra a kis vashiányra amit említ, de lehet hogy a vérszegénység fokáról mások a véleményeink, biztos Ön is végzett orvosi egyetemet képes ennek megítélésére.
Azt hiszem jobban tenné , ha ilyen levelek helyett a gyermekével és a családjával foglalkozna otthon Nem uszítana feleslegesen, mivel a leveléből kiderül, hogy Önnek fogalma sincs a Szent Imre Kórház Szülészetén folyó munkáról. Tavaly csak 3000 szülés zajlott le. Hál Istennnek akadtak ezek között / bizonyos vagyok benne, hogy a többség / emberek akik meg voltak elégedve a szakmai és emberi ellátással.
Maradok tisztelettel
Az"aknamunkások" egyike és természetesen nem névtelenül és nyugodt lelkiismerettel
Dr. Urbán Márta a Szent Imnre Kórház egyik orvosa.
Amikor en a nagy fiammal bementem szülni, az ügyeletes szülésznő ugy hívta fel a fogadott szülésznőm, hogy a ctg-Re kötve annyit hallottam, hogy "nem tudom ki ez, egy kiscsaj es egy K**** nagy gyerek van a hasában " ....ez a mondat azóta is állandóan le játszódik a fejemben,biztos hogy sosem fogom elfelejteni..Annyira megdöbbentem, hogy igy beszél rólam, egy kismamarol aki épp vajudik,ráadásul hallottam es iszonyúan betojtam elso szülő nőként!!Azokat a szülésznő ket akiket meg imádnak mert nem csak a markukat tartják hanem tenyleg embersegesek es latszik, hogy ez az életük es mindenhol segiteni szeretnének,elküldik!Gyonyoru!!!
Lenne meg par sztorim, de bele sem megyek!
"Hál Istennnek akadtak ezek között / bizonyos vagyok benne, hogy a többség / emberek akik meg voltak elégedve a szakmai és emberi ellátással."
Gabi és még egy pár, hasonló szemléletű szülésznő és orvos kismamái biztosan :)
reméljük, hogy azért, mert most kicsit visszafele forog az idő kereke az Imrében, attól még idővel helyre kerülnek a dolgok, és nem kell petíciókat írni és aláírni, hogy a szakmailag ÉS emberileg jó szakemberek végezhessék a dolgukat, hivatásukat
egyébként számomra szimpatikus, hogy olvassa ezt a petíciót a doktornő, remélem, ön is támogatja Gabit abban, hogy még sok anyukának és kisbabának segíthessen!
#8: Egy orvos a Szent Imre kórházból - Re: Válasz
Tisztelt Dr. Urbán Márta Doktornő!
Azt hiszem, ahogy leírta a véleményét, (stílus, helyesírási hibák sokasága) nem sikerült a kórházat jobb színben feltüntetnie!
Nem név nélkül: Weisz-Nemcsik Katalin
Re: Re: Válasz
#8: Egy orvos a Szent Imre kórházból - Re: Válasz
Tisztelt Doktornő!
Nem engem szólított meg, de szeretnék reagálni a levelére.
Gabival szültem néhány évvel ezelőtt. Életem egyik legmeghatározóbb, legcsodálatosabb élménye volt. Szinte nincs olyan nap, hogy ne gondolnék rá, még így több év távlatából is.
10 napot töltöttem a szülés előtt az intézményben, volt alkalmam Önnel többször személyesen is találkozni. Az is meghatározó volt.
Egy kórházi osztályon folyó munkáról a páciensek az ott tapasztaltak alapján döntenek, illetve sokan tájékozódnak az internetről is. Én hosszú órákat töltöttem a neten való keresgéléssel. Melyik intézményt válasszam, hol fogom tudni úgy világra hozni a gyermekemet, ahogyan mindkettőnknek a legjobb? Kik legyenek azok a szakemberek, akiket megkérek, hogy a segítségemre legyenek? Érdemes volt kutakodni, és ezt az ott töltött összesen 13 nap is megerősítette. Mindenkiről lehet negatív véleményt találni, de az általános meglátás egy-egy személyről körülbelül ugyanaz. Vannak "nagy" nevek, népszerű szakemberek, akikről bizony szinte csak jót lehet olvasni és érdekes volt, hogy például X szülésznővel kapcsolatban, akiről azt írják, hogy csak és kizárólag a saját kismamáival kedves és segítőkész, a többiekre nagy ívben tesz, nem túlzóak az állítások. A saját bőrömön tapasztalhattam. Mint ahogyan azt is, hogy Y szülésznő meg az éjszaka közepén is készséges.
Érdemes kipróbálni, rákeresni egy-két kollégára, netán saját magára, nagyon tanulságos lehet. Nyilvánvaló (vagy nem?), hogy az Ön, illetve kollégái szakmai tudásának megítélése nem a páciensek dolga, de az emberi részt, nos, azt bizony az édesanyák az ott tapasztaltak alapján fogják eldönteni.
Biztos vagyok benne, hogy a tavalyi 3000 szülésre nagyon sok elégedetten távozó család jut. De egyre kevesebben lesznek azok, akik egyáltalán bemennek, mert elfogynak azok, akik képviselhetik azt a nézetet, amiről a Szent Imre Kórház szülészete dr. Bálint Sándor óta elhíresült. Ha a kórháznak nem számítanak azok a kismamák, akik Gabi és a hozzá hasonló szemléletet képviselő szakemberek miatt választják az intézményt, akkor szépen lassan tovább fog romlani a statisztika.
Kovács Ildikó
Gabi nagyon köszönöm ez úton is a két kilányom születésénél végzett munkádat!
Nagyon szurkolok, hogy megoldódjon ez a lehetetlen helyzet!
Kismamák kitartás!
Gabi biztos megtalálja azt a helyet, ahol tovább tudja háborítatlanul folytatni hivatását!
Re: Re: Válasz
#8: Egy orvos a Szent Imre kórházból - Re: Válasz
Tisztelt Dr Urbán Márta! Singhoffer Éva vagyok, én írtam a 7. hozzászólást, és minden gond nélkül vállalom a nevemet, akár személyesen is, nemcsak interneten keresztül.Sajnos csak most tudtam reagálni a bejegyzésére, mert a gyermekem gondozásával voltam elfoglalva.(Kedves, hogy aggódott miatta, de igazán felesleges volt) Nagyon köszönöm, hogy vállalta véleményét, mert azt gondolom, úgy tisztességes, ha mindkét fél meghallgattatik. Én sem az Őn,sem a saját végzettségemet nem vitatnám, több szempontból is teljesen felesleges. A vashiányom mértékét a fogadott orvosomnak kellett mérlegelnie, nem nekem, és nem egyszemélyben Önnek. Ezen kívül, ha figyelmesen olvasta a levelemet, láthatta, hogy nem a szakmai hozzáértését kérdőjeleztem meg. Mindannyian tudjuk, hogy a diplomával EQ-ra, azaz érzelmi intelligenciára egyikünk sem tehet szert, erre egyikünk dilpomája sem garancia legyen az orvosi vagy közgazdász. Biztos vagyok benne, hogy a 3000 édesanya között sok-sok elégedettet találunk, én is sok mindennel elégedett voltam a Szent Imrében.Például a fogadott orvosommal és szülésznőmmel (akiket nem istenítek, megvan nekem a saját Istenem. Emberi hozzáállásukat méltatom, és azt az elhivatottságot, amellyel ilyen ellenséges légkörben is a munkájukat végezték-amíg pl. Gabinak hagyták), ezen kívül, két csecsemős nővérke Tünde és Csilla odaadó munkájával szintén nagyon meg voltam elégedve, de 2 másik hölgyet inkább nem említenék, mert nem is értem, mit kereshettek egy olyan munkakörben, ahol babákkal kell foglalkozni. A szülőszoba kialakítása, berendezése és az egyágyas szoba szintén megfelelt az igényeimnek. Azonban nagy gondnak látom, hogy óriási különbségek vannak az ott dolgozók emberi hozzáálása és nézetei között, ami bennem nagyfokú bizalmatlanságot kelt a kórházzal szemben. Én csak 1 vagyok a 3000-ből, de ebből is látszik, egy embernek milyen sok benyomása lehet, és amíg nem kérdezzük meg, nem tudhatjuk mi az amivel elégedett volt és mi/ki az, amivel /akivel nem. A babánkat 3 évvel ezelőtt kezdtük tervezni és akkor olvastam utána a kórházaknak. Azért választottam a Szent Imrét, mert mindenhol azt olvastam, hogy lehetőség van alternatív és természetes szülésre. Ezzel szemben azt tapasztaltam, hogy mára csak egy apró maroknyi csapat maradt, akik ezzel ott még foglalkoznak/foglalkozhatnak. A tendencia viszont siralmas, mert sorra küldik el őket, vagy ahogy hallottam, vannak, akik maguk adják fel a küzdelmet. Én senkit nem uszítok, ahogy Ön fogalmazott, kizárólag véleményemnek és elkeseredésemnek adok hangot, amihez pedig jogom van. Bármi egyéb kérdése, észrevétele van, állok rendelkezésére Tisztelettel: Singhoffer Éva
Elgondolkodtató számomra az a szakmai féltékenység, melyet hagy a vezetőség ennyire kibontakozni. Nem látja vagy nem is akarja látni, hogy a korház szülészeti osztályának hírnevét az elégedetten távozó kismamák és nem a szakmai ranglétrán előre tolt személyek alapozzák meg. Attól nem lesz több kismamája és szüléslevezetése valakinek, hogy eltávolíttat olyat, kiben a kismamák jobban bíznak, és ez által többen választják Őt.
Hunter "Patch" Adams példájából is látható, hogy nem elég az ha valaki kiváló szakmailag, - mert nem vitatom azt hogy a Szent Imrébe olyanok kerülhetnek be csak akik jók, - de az emberi hozzáállást is becsülni kell, hiszen az egész kórház hírnevét ássa alá az aki szorgalmazza olyan elküldését aki szakmailag jó, és a "Patch" Adams-i irányvonalat képviseli.
Tudom minden csoda három napig tart, de az a kismama és párja akivel úgy bántak mint egy tucat termékkel, egy tárggyal, és nem mint egyenrangú személlyel, higgyék el az megjegyzi egy életre, és ha szóba kerül valahol a kórház neve, beugrik egyből a kezelőorvosának a szülésznőjének a neve is, és ha az adott események történnek egészen biztos hogy általánosít, és nem a Szent Imrét fogja ajánlani, még ha nem szülésről is van szó.
Sajnos a véleményünk szabad kimondása, a kórház vezetőségének felkérése hogy jobban figyeljen a falakon belül a kismamákkal, babákkal, orvosokkal és bábákkal történő emberséges bánásmódra, nem elég ha süket fülekre talál, de küzdünk.....
Az otthonszülés csak egy tükör az orvostársadalomnak, amiben nem azt látja amit szeretne. Ezért inkább az otthonszülést gáncsolják ahol csak lehet, ahelyett hogy magukat tennék szebbé.
Re: Re: Válasz
#8: Egy orvos a Szent Imre kórházból - Re: Válasz
Kedves Doktornő!
Pártatlanul két megjegyzés:
Egyetemet végzett? A legjobb két b (érdemes wordbe megírni egy ilyen hosszú kommentet, majd bemásolni)
Sajnálom, hogy az orvosi szakma betegnek nevezi a várandós és szülő anyákat :(. Szerintem ez a beteg.
névvel:
Major Attila
Remélem lesz olyan okos intézmény, aki azonnal lecsap rá és felveszi a dolgozói közé!
Re: Re: Válasz
#8: Egy orvos a Szent Imre kórházból - Re: Válasz
Tisztelt dr. Urbán Márta!
Igenis van különbség orvos és orvos, és szülésznő és szülésznő között. Nem kellene, de sajnos van.
Nem önöknél, hanem egy másik kórházban szültem. Az én szülésznőm egyenes bunkó volt, a szomszéd szobában lévő jött át néha ránk nézni, puszta jószándékból. Nem terhelném a negítív élményemmel, de egy orvos vagy szüllésznő emberségétől is sok függ És tessék elhinni sok van aki embernek sem nézi a kismamákat. Csakm kiszedi a gyereket, jöjjön a hálapénz és kész. Ez a szomorú valóság.
Azért fontos a szülésznő a kismamákna, mert nem hemzsegnek a hozzá hasonlók a szakma terén, csak akadnak.
NEm ismerem Önt nem is akakrom minősíteni, csak remélni tudom, hogy a megértő, jószándékú és nem a pénzéhes kategóriába tartozik.
Tisztelettel:
Nagy Klementina
édesanya
Ezt biztos egy "hozzáértő" orvos írta. Gyenge próbálkozás! Akik Gabival szültek a Sz.Imre Kórházban biztos vagyok benne, hogy az orvosukkal is elégedettek voltak.
| This discussion has been closed. |