Az emelt angolérettségi 3. részének felülvizsgálatáért
Tigris |
/ #251 Re: Re: Re:2014-05-14 17:12"Mi a fiammal meghallgattuk itthon fülhallgaton, úgy rendben volt az anyag. Aztán felhangosítottuk akkor már sokkal kevésbé volt érthető (pedig a mi szobánk nem visszhangzik). Tehát ha max-ra fel van hangosítva már torzít, ha ehhez hozzávesszük a tantermek visszhangját + az áthallást a mellette levő termekből, simán lehetséges, hogy alig lehet érteni valamit." Ezekről a vizsgát lebonyolító iskola tehet, az OH-nak felelőssége nincs. Ezeket a dolgokat rögtön a vizsga alatt vagy után kellett volna jelenteni, vagy technikai okokból félbe szakítani, ha szükséges. "Erre jön még, hogy a nyelvi szint is magasabb volt, mint az érettségi szint lett volna." Ezt hívják "emelt szintű" érettséginek. "A fiamnak a feladatok szintjével egyébként nem volt gondja, de a magnóhallgatásról azt mondta, hogy ha magyarul lett volna az se értette volna annyira zajos, recsegő volt." Épp ezért érkeztek az iskolákba CD-n a hanganyagok, hogy ha annak adottak az iskolában a feltételei, akkor a lehető legjobb minőségben hallgathassák a diákok. Viszont, mint technikus, tudom, hogy ha silány minőségű átjátszó kábelen írják át a magnóra a CD-n még jó minőségű anyagot, akkor a minőség adott esetben jelentősen romolhat. Viszont erről ismét nem az OH tehet. Az már más kérdés, hogy érdekes, hogy épp a vizsgán derül ki, hogy az iskoláknak nincs pénze tisztességes minőségű cuccokra, holott a tanárok is, a diákok is (ahogy egy diák itt is írta) és a technikusok is évek óta tisztában vannak vele, hiszen a nyelvtanuláshoz használják. Lett volna idő javítani ezen, erre is adtam ötletet: ha egy osztályban csak egynek van CD lejátszója és egynek van normális minőségű hangszórója (mondjuk a számítógépre kötve, amiről a petíciót aláírta), akkor már a gyerekek is simán tehettek volna az előreláthatóan a rossz minőség miatt problémás érettségi listening részének "megoldhatóvá tételében". A probléma az, hogy megtörtént a baj, amire számítani lehetett, és megoldások, pláne megelőző megoldások helyett mindenki csak másra mutogat és bűnbakot keres, és persze ujrázást akar. Abba senki nem gondol bele, hogy ugyanolyan körülmények között megismételve a problémák is ugyanolyanok lennének? |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Szigorúbb büntetést Rozit, a kiskutyát megkínzó férfinak!
15771 Létrehozva: 2025-09-05
Kiállás a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumért
507 Létrehozva: 2025-09-06
A vaddisznók életének és természetes élőhelyének védelmében❗🐗💚🌳
358 Létrehozva: 2025-08-27
A postások is megérdemlik a 150 000 forintos bérkiegészítést!
340 Létrehozva: 2025-09-05
Maradjon Csopakon a csopaki nádas! Nem támogatjuk a vitorlásklubok előtti kőszóráson belüli csopaki nádas Tihanyba áttelepítését, melynek valódi célja kikötőhelybővítés
307 Létrehozva: 2025-09-05
A tejfehérje-allergia is legyen jogosult támogatásra Magyarországon
259 Létrehozva: 2025-09-03
A Martsa Műterem és Művészkert megmentéséért
186 Létrehozva: 2025-09-03
Börtönbe az állatkínzókkal !
100 Létrehozva: 2025-09-07
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
3206 Létrehozva: 2024-08-29
Ne haljon meg több gyerek!!!!
91 Létrehozva: 2025-09-02
Felnőtt autisták: nem vagyunk láthatatlanok!
556 Létrehozva: 2025-07-31
Állatkinzó Regisztert Magyarországra!
62 Létrehozva: 2025-09-01
Győri Édes Gluténmentes keksz gyártásának folytatása
1143 Létrehozva: 2025-08-25
Petíció az izraeli népirtás és területfoglalás elítélésére
305 Létrehozva: 2025-08-06
Mondóka folytatása Mariannal
42 Létrehozva: 2025-09-01
Vértes Üdülőpark üdülőövezetének lakóövezetté minősítése
43 Létrehozva: 2025-08-26
Otthonápolási Díj Emelés!!
927 Létrehozva: 2025-08-18
Brovdy Robert hívójel „Magyar“ SBS parancsnoka
408 Létrehozva: 2025-08-29
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
691 Létrehozva: 2025-07-22
Kártalanítást és támogatást a TPO-tilalom miatt kárt szenvedett szakembereknek!
608 Létrehozva: 2025-08-26