Tiltakozás a kormányzati történelemhamisítás ellen


Vendég

/ #198 Re:

2014-02-01 10:33

#78: -

Az ilyen sünnyi hátso nyalogatóknak, egy apróság:

Lecke kishitűeknek ...

Az egyik politikai hetilapban két színészünk vitatkozott a hazai helyzetről,
s ebben felmerült a művészek közéleti szerepvállalásának kérdése. Egyikük arra hivatkozott, hogy az Egyesült Államokban is odaállnak az ismert sztárok a jelöltek mellé, mire a másikuk megjegyzi: "Van kétszáz év előnyük demokráciából." Ezt aztán nem fejtegetik tovább, bizonyára ebben egyetértenek. Ez a mentalitás jellemzi az egész honi közéletet, sajtót, de még a politikát is: elmaradtunk a Nyugattól, most tanuljuk a demokráciát, az alkotmányozást. Ha valamit be akarunk vezetni, mindjárt vizsgálgatni kezdjük, vajon ez a nagy testvéreknél miként van, és véletlenül sem fordulhat elő, hogy nálunk másképp legyen. (Bár ennek határait mintha a mostani kormány elkezdte volna feszegetni, és például a bank- és válságadóval vagy a gyermekek után járó szavazati joggal akár úttörő is lehet.)

Az Egyesült Államok kétszáz éves előnyéről csak annyit: az akkor már több mint kétszáz éves Magyar Királyságban 1222-ben megszületett a 31 pontból álló Aranybulla, amely többek között tartalmazott egy ellenállási záradékot, amely szerint a királyt rá lehet kényszeríteni a törvény betartására, de akár le is lehet váltani! Hol volt még Amerika felfedezése? De megemlíthetnénk az 1848-as jobbágyfelszabadítást is; akkoriban - még több mint egy évtizedig - az Egyesült Államokban létezett a rabszolgaság intézménye; a négerek őseit egész egyszerűen elrabolták és elhurcolták egy másik kontinensre, miközben már életben volt az a csodálatos alkotmány, amelynek egyik sarkalatos pontja, hogy minden ember egyenlőnek született. Magyarországon 1920-ban általános választójog alapján tartottak választásokat (igaz, később ezen átmenetileg szigorítottak), benne a 24 éven felüli, írni-olvasni tudó nők szavazati jogával, míg például Svájcban a nők csak 1971 óta gyakorolhatják ugyanezt.

Szakítani kellene ezekkel az önostorozó, hazug toposzokkal, amilyen a
honfoglaló "pogány magyarokról" szóló is. Maga az Isten szavunk - amely az egyetlen, teremtő hatalmat jelöli - bizonyítja, hogy nem pusztán hívő nép élt itt a nyugati hittérítők megjelenése előtt (hiszen nem kellett az ő készen kapott "Isten" szavukat - God, Gott, Deus, Dio stb. - átvennünk, mert saját fogalmat alkottunk rá már jóval korábban), hanem ráadásul egyistenhívők voltunk. Értelmetlen is az olyan fordítás, amikor istenekről beszélünk, mert az Isten nem tehető többes számba, mivel éppen az a lényege, hogy az Egyetlen, öröktől való Mindenható. (A görög vagy római istenek valójában nem azok, hanem csak egy-egy szakterület különleges képességű mesehősei.) Elődeink erős hitére pedig mi sem jellemzőbb, mint a Képes Krónikában megörökített jelenet: Árpád megtöltötte a kürtjét a Duna vizével, "ama kürtre a Mindenható Isten kegyességét kérte". Ezután az "összes
magyarok" háromszor kiáltották: Isten! Ebből, írja a 14. században
keletkezett krónika, szokás lett, amit a magyarok "mind a mai napig
megőriztek". És, tegyük hozzá, a 21. században is szoktuk mondani ivás
előtt: Isten, Isten! (A harmadik Isten lekopott, pedig három a magyar
igazság. És mellesleg a Szentháromság is.) Tehát egy átlagos családi vagy baráti iszogatásnál ezeregyszáz éves szokást gyakorolunk. Ezt csinálja utánunk Obama! ( vagy a biboldók rabló bandája)

A harmadik toposz, amellyel illene már végre leszámolni, az a "kis ország vagyunk" című kesergés, lemondás, magyarázkodás. Kis ország Luxemburg, bármekkora szája is van a külügyminiszterének. Kis ország Málta, Andorra; de kis ország Szlovénia, Észtország vagy Montenegró. Sőt kis ország Szlovákia, Litvánia, de talán még Írország is. Mi Európában abszolút közepes államnak számítunk. És ahogy demokráciából vagy hitből, úgy államszervezésből sem
szorulunk senki kioktatására és lesajnáló megállapításaira. Ha területileg
megfogyatkozva is, de a világ egyik legrégebbi, ezer évnél is idősebb,
jogfolytonos államának vagyunk a lakói. Ez tény, bármit is gondol erről a
150 éves Olaszország, a 152 éves Románia, az alig 450 éves Hollandia, a bő 500 esztendős Spanyolország, a 700 éves Svájc; hogy az olyan ifjoncokról, mint (Izrakhel) Szlovákia vagy Szlovénia szó se essék.

Tehát minden nagyképűség nélkül úgy helyesbíthetjük a fentebb említett
Kossuth-díjas színészünk megállapítását, hogy az amerikaiakkal szemben van közel nyolcszáz év előnyünk államszervezésből. De mi ezt nem szoktuk az orruk alá dörgölni, mert tekintettel vagyunk az érzékenységükre.

-  zárojeles beszurások saját kiegészítések!


http://www.youtube.com/watch?v=jgCkwLAQ2Pk

Cleveland -2011

Üdvözlettel:
Gera Zoltán

 




Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...