Felvidéki magyarok kinyilatkoztatása a nemzetért
Vendég |
/ #542014-01-08 11:12Hiszek abban, hogy Stur osztrák ügynök volt, a pánszlávizmust hazugságokra "alapozták", mert a Felvidéken semmiféle szláv állam az Árpád -féle fehér magyarok megjelenése előtt. Nagymorávia sosem létezett, mert a morva állam frank uralom alatt állt és délen a Száva folyónál terült el a mai Belgrádig. Pozsony mellett semmiféle csata nem volt, mert Brezalausburg a mai Klagenfurt külvárosa, egykori frank központja volt Karinthiának, tehát Stúr tévedett, amikor elhitte, hogy Brezalauspurc Pozsonnyal azonos és ennek alapján a csehektől vett ötletekkel morva birodalmat képzelt a Dunától északra, ami teljesen megfelelt a Habsburg uszításnak. A mai szlovákok egy keverék nép, a nyelvük nagyjából a szkíta /szarmata uralom alatt álló lengyel síkságról érkezett, ami a magyar lengyel testvériség alapja a mai napig, és sohasem "Moráviából". Az osztrák uszítással le kell számolni és Stúr osztrák pénzen támogatott pánszláv propagandáját (nyereg alatt puhított hús, hogy az erdőlakó szlávok tanítottak minket mezőgazdaságra, hogy mert lóháton közlekedtünk, barbárok voltunk, stb.) a magyarokat illetően le kell járatni. Ez a békesség alapja éspedig megkerülhetetlenül. A jövőben a történelmi tényeknek mindig helyet kell adni és a magyarok gyökereit védeni és mélyíteni. Geönczeöl Gyula |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
„NEC-prevenciós alapkezelés – Noel irányelv”
5495 Létrehozva: 2025-05-29
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
3754 Létrehozva: 2025-06-09
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3367 Létrehozva: 2025-06-06
PamKutya koncert
2189 Létrehozva: 2025-06-09
OG Fluor koncert
4001 Létrehozva: 2025-05-14
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
579 Létrehozva: 2025-06-19
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
420 Létrehozva: 2025-06-17
Dr Bíró Attiláért és a Jászságért.
265 Létrehozva: 2025-05-25
Legyen elérhető a Biedronka applikáció magyar telefonszámokra is! | Udostępnij aplikację Biedronka także dla węgierskich numerów telefonów!
235 Létrehozva: 2025-05-22
Tegyünk az online gyűlölet ellen!
169 Létrehozva: 2025-05-31
Hozzák vissza a Lift üdítőitalt Magyarországra!
252 Létrehozva: 2024-11-25
EL A KEZEKKEL A NAP ÉLTETŐ ENERGIÁITÓL! Titkos kísérletek ne veszélyeztessék életünket és jövőnket! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívüli felelötlen és kockázatos beavatkozásra!
204 Létrehozva: 2025-04-30
Balatonkenese csendrendelet módosítás iránti kérelem
115 Létrehozva: 2025-06-06
Petíció a Kertész Utcai Tagóvoda Katica csoportjában tervezett személyi változások visszavonásáért
110 Létrehozva: 2025-05-24
Petició a " virtuális autizmus" kifejezès kàros hasznàlata ellen- az autizmus spektrumzavarral èlő gyermekek vèdelmèben
105 Létrehozva: 2025-06-07
Petíció a Kelemen Béla utcai lakópark építése ügyében
91 Létrehozva: 2025-06-05
Kulturális dolgozók kiállása a véleményszabadság mellett, az “ellehetetlenítési” törvény ellen
134 Létrehozva: 2025-05-20
Petíció az Aquincumi rét közparkosítása ellen
73 Létrehozva: 2025-05-22
Együtt Kőbányáért.
68 Létrehozva: 2025-05-23
Tartsuk Csíkszeredában a Drakula-parkot!
65 Létrehozva: 2025-06-04