Összefogás társadalmi párbeszédért a Pannónia u.-i óvoda sorsáról
cskocsis |
/ #1 Ki tegye a várost élhetővé? Hogyan?2013-09-26 11:00Vissza kell adni az embereknek a várost, az utcákat, a parkokat. Legyen hely sétálni, beszélgetni, vásározni, találkozni – ahogyan eredetileg is volt: mert a város a nyílt, demokratikus társadalmi élet színtere, a közösség tartja fönn. Ha a város a benne élőket tudja szolgálni, akkor a kölcsönösség alapján, a közösség is szolgálni fogja a várost. Megváltozik, demokratizálódik a benne élők egymáshoz való viszonya. Az utcákon, tereken ne a parkoló autók, hanem az emberek kapjanak helyet, az utakon ne csak az autók, hanem a közlekedés többi szereplője is – a biciklik, villamosok – jusson lehetőséghez. Legyen park ott, ahol, eddig parkoló volt. Legyen zöld az, ami eddig szürke volt. Legyen élet ott, ahol eddig üresség volt. Koppenhága a minta: a világ legélhetőbb városa évek óta. Jan Gehl próféta lett a saját hazájában: először ott sikerült elérnie, hogy koncepcióját elfogadják és megvalósítsák. Persze nem egyik napról a másikra. http://varoskomm.blog.hu/2013/09/26/profeta_a_sajat_hazajaban_jan_gehl_varosepitesz |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Töröljék el a kötelező MESZK tagságot
5785 Létrehozva: 2024-03-03
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
905 Létrehozva: 2025-04-25
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
404 Létrehozva: 2025-04-18
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
393 Létrehozva: 2025-04-17
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
380 Létrehozva: 2025-04-13
KÖVETELJÜK a jogi, etikai és tudományos alapok felelösségteljes érvényesülését minden oltás tekintetében!
378 Létrehozva: 2025-04-30
Állítsák le az RSzKF és egyéb "kétes diagnósztikai hibák" ürügyén az állatok válógatás nélküli legyilkolását, követeljük az életpárti és állatgyógyászati alternatívák bevezetését!
3711 Létrehozva: 2025-04-02
Húsvéti Nyilatkozat és baráti levél polgártársainkhoz - amicus curiae
318 Létrehozva: 2025-04-23
Helyi védelmet a Monor környékén élő védett és fokozottan védett növény- és állatfajok számára!
173 Létrehozva: 2025-04-28
Ne zárják be a jászberényi Fürkész Óvodát!
173 Létrehozva: 2025-04-21
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1276 Létrehozva: 2025-03-30
Ne csökkentsék a boldogi óvodai csoportok számát!
102 Létrehozva: 2025-05-09
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Biotermékeket a közétkeztetésbe!
87 Létrehozva: 2025-04-14
Irodalomtörténészek állásfoglalása Takaró Mihály Széchenyi-díjjal történt kitüntetéséről
84 Létrehozva: 2025-05-02
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
6960 Létrehozva: 2023-07-26
Ne oltsák be a gyerekeket a szülő beleegyezése nélkül!
63 Létrehozva: 2025-04-15
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOT A TERMÉSZET HELYETT!!!!!
801 Létrehozva: 2025-01-19
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2314 Létrehozva: 2025-03-04
🚶♀️🚴♂️ Biztonságosabb Kéktó sétányt Délegyházán! 🧒🐶
58 Létrehozva: 2025-04-30