Szociális ágazat anyagi és erkölcsi elismerése érdekében

Ez a válaszlevél sértő és felháborító véleményem szerint.
A felsorolt mindegyike általános, mindenkire vonatkozó változtatás, aminek a hatása minden egyes állampolgár életében eltérő módon jelentkezik. A szociális ágazat átszervezésének lassú elindítása és az ellátottak körülményeinek javítására tett lépések nincsenek összefüggésben a petíció tárgyával, hogy a szociális és gyermekvédelmi ágazatban dolgozó szakemberek is legyenek egy ágazati bérrendezés alanyai.

A területen dolgozók üdülési lehetőségeinek támogatása is fontos, de személy szerint jobban szeretnék egy méltányos fizetésből gazdálkodni, majd saját keresetemből spórol pénzen menni nyaralni.
A minimálbér megemelése valóban elképzelhető, hogy többeket érintett előnyösen, de ugyanakkor hátrányos hatása is van. Jelenleg másodállásomban a diplomám nem került elfogadásra a betöltött munkakörömhöz, 4 órásként E6 besorolással a szakdolgozói minimálbér 50 %-át kapom fizetésként, kiegészítéssel. Ugyanezt a szakdolgozói minimálbért kapja egy D1-es kategóriában dolgozó munkatárs, csak nagyobb kiegészítéssel.
A minimálbér emelése akkor lett volna jelentős változást hozó a közszférában, ha ezt a minimálbért a szakmunka kategória az 1-es fizetési osztályba helyezték volna el, mert a jelenlegi helyzetben nevetségessé teszi a közalkalmazotti bértábla fokozatait, annullálja a végzettséget és a korábbi munkaidőt.

Ezen a területen minden munkatárstól elvárt, sőt megkövetelt alapvető érték, hogy a munkája során felül emelkedjen a saját magánéleti problémáin, és az ügyfelek részére átfogó segítséget, támaszt nyújtson minden kérdésben. Ne legyünk se szentek, se álszentek, nem mindenki alkalmas erre a  munkára, aki ezen a területen dolgozik. A segítésnek hivatásnak kellene lennie, ami egy szakmává van degradálva. Jelenleg az anyagi megbecsülés nem az egyetlen hiányosságunk, mert a jelenlétünk természetes az ügyfeleknek, természetes a társadalomnak, miközben a közbeszédnek nem tárgya, hogy képet adjon az egyes területek napi munkájáról.

1991 óta tanulom, '96 óta dolgozom szociális területen. Míg a feladatok bővültek és a képzések professzionálisabbak lettek, nem indult semmilyen központi akarat vezérelte kampány szerű felvilágosítás annak érdekében, hogy ez a szfére, a benne dolgozó összes munkatárssal együtt megfelelő társadalmi elismerést kapjon! Ez az utóbbi években még rosszabb is, mert segítési területeink miatt minden makro- és mikrogazdasági döntés egyes következményeivel Nekünk kell megharcolni, hiszen egy nagy közösségre tervezett jobbító szándékú változtatás nem azt jelenti, hogy az valójában mindenkinek jó lesz. A civil kezdeményezéssel induló programokat, vagy az egyes önkormányzatok saját keretük terhére indított projektjeit szükséges partizánakcióknak is tekinthetjük, amikor a helyi vezetés vagy a civil társadalom vállalja fel azt a felelősséget, amit az államnak kellene viselnie egy megfelelő rangon kezelt, megfelelő módon működtetett, jelenleg csak a kötelező szinten megtűrt ellátátsi formán keresztül.

A válaszlevélben felsorolt érvek nem nem adekvátak a petíció tárgyában, ezért a válasz a magam nevében visszautasítom.

Kérek másokat is, hogy vállalják a nevüket a kommentjeikhez, különben az általuk megfogalmazott, igenis fontos vélemény csak egy kiáltás lesz az arctalan tömegből. Nekünk nem politizálnunk kell, az a politikusok dolga. Nekünk, akik a saját lelkünkből élünk és dolgozunk nap mint nap, közvetítenünk kell azt az érzékenységet a döntéshozók felé, amivel a segítés során minden erőnkkel próbáljuk megválaszolni a megválaszolhatatlan kérdéseket is. Amit Mi teszünk az fontos! Nem fontosabb mint bárki más munkája, mert mindenki ugyaahoz a közösséghez járul hozzá, de nem is vitatkozni akarunk, hanem azt az egyenlő elbírálást és megbecsültséget, amit megkapnak azok, akik jobb érdekérvényesítő helyzetben lévén megharcoltak már maguknak. Itt az idő, hogy azokat az erényeket amiket a munkánk során az ügyfeleink érdekében bevetünk, saját magunkért is használjunk!

Tagányi Szabolcs