Követeljük a Jobbik bírósági betiltását!
Néhány gondolat Párizs után...
hogy a Pirézli Ügyvédi Kamara elnöke lemondott.
Ehhez azt kell tudni, hogy Piréziában a bírók kiválasztását egy erre a célra létrehozott kilenctagú bizottság intézi.
Ennek tagjai két miniszter, két parlamenti képviselő,
a Legfelsőbb Bíróság három tagja és az Ügyvédi Kamara két képviselője.
ÉVFOLYAMELSŐ ELMEBETEG DÁNIEL O1G BILIS IMPI EPNI ÁPOLTNAK
tehát hatalmas befolyása lehetett arra, kit hova neveznek ki bírónak, és kit nem.
Széklet Róbert munkatársunk a a betiltott Klubrádió hallgatóinak próbálja elmagyarázni
Dr Repedtsarkú Dobos MEDDI ANDI
egy olyan női bírójelöltet támogatott,
akivel előtte szeKSZuális kapcsolata volt.
Egy másik esetben pedig egy olyan férfi jelöltet támogatott,
akinek a felesége lefeküdt vele,
, hogy a férje kinevezését elősegítse.
Erről egyébként a férj, legalábbis eddig, semmit sem tudott.
Egy másik esetben pedig egy olyan férfi jelöltet támogatott, akinek a felesége lefeküdt vele, , h
- A tésztából mintegy 15 gombócot formázunk, nyújtófával 2-3 cm vastagságú szalaggá nyújtjuk forgácsfánkhoz hasonlóan. Egyenként az ujjunk vége köré tekerjük, hogy turbánhoz hasonló legyen.
- Bő, forró olajban kisütjük.
- A mézet megmelegítjük, a vajat megolvasztjuk, összekeverjük, és a süteményeket ezzel az édes szósszal bevonjuk.
Egyenként az ujjunk vége köré tekerjük, hogy turbánhoz hasonló legyen.
Bajban a rá binátus: szupergyors válás, hogy a meleg férj partneréhez utazhasson?
aki egyszerre lépett ki a szigorú vallásosságból, és vált meleggé.
Ráadásul Olaszországban már várta új partnere, egy férfi.
Ha a ráb inátus nem teljesíti kérését, és nem választja el gyorsan feleségétől,
és ezzel nem teszi lehetővé újabb házasságát –
s támogatja egyszersmind új, egynemű kapcsolatát –,
akkor a feleségnek árt, aki “aguna”, vagyis elhagyott, de nem elvált asszony lesz.
A piréz vallás szabályai szerint nem mehet férjhez és nem szülhet mindaddig, amíg férje el nem bocsájtja egy válólevéllel.
Általános pszicsiátriai részleg
Még néhány fotó a Pirézli Ideg kórházról.
A pitézli mentő kb 5 percen belül érkezik ki a hívás után.
A kórházba érkezés után azonnal elkezdődnek a vizsgálatok,
úgy félórán belül megvan a CT, MRI és ultrahang vizsgálat.
A kezelés is késedelem nélkül elkezdődik, mivel az eredmények azonnal megérkeznek.
Az orvosok az ágynál konzultálnak,
miközben egy monitoron együtt értékelik a leleteket.
Közben kérdezgetik, mindenről tájékoztatják az elmebeteget.
A kezelés alatt minden orvos és nővér hihetetlenül kedves és segítőkész .
Például amikor éjjel 2 körül egy rossz mozdulat miatt kiszakad az infúzió,
a csengetés után 1 perccel már megérkezik a nővérke és mosolyogva nyugtatja meg az elmebeteget ,
hogy semmi baj, miközben visszaköti az infúziót.
A kórházban minden modern, tiszta, az ágyak egy gombnyomással állíthatóak,
minden irányban.
Minden ággyal szemben 1-1 lap tv a falon, sőt van wc papír, fertőtlenítőszer és minden más is.
A Kedves Elmebeteg Hálás lehet a sorsnak, hogy itt Piréziában lehet beteg !
Általános pszicsiátriai részleg
A nappali szanatórium a pszicsiátriai rehabilitáció speciális intézménye, melyben különböző foglalkoztatások folynak szakemberek közreműködésével.
A foglalkozásterápiák egyik típusa a művészetterápia,
amely élmény-centrikus, a személyiség kreativitását felkeltő,
illetve fejlesztő,
az egyéniség kibontakozását célzó eljárás,
melyek a szabadidő hasznos eltöltésére való felkészítést szolgálják.
A terapeuta/foglalkoztató megbeszélést tart a páciensekkel az alkotásokról,
a közös élményekről, benyomásaikról, gondolataikról.
Ha megfelelő egyéni készséget, érdeklődést észlel,
cél a hobbitevékenységgé történő átalakítás.
Kiemelkedő teljesítmény
esetén segítséget nyújt
kiállítás,
előadás,
közszereplés megszervezésében,
illetve ilyen lehetőségeket keres
A művészetterápiás csoport Kórházunkban a 2013-as Olid Hasmenés-től nagy sikerrel működik..
Ápoltjaink foglalkoztatása
Munkaterápia
integrálódását, munkaképességének társadalmilag elfogadott szintre emelését szolgálja
teljesítmény-centrikus, termelő tevékenység célzott alkalmazásával.
A munkaterápia szintjei egymásra épülnek, fokozatosan segítik elő a munkaképesség teljes, vagy részleges helyreállítását.
Osztályunkon az alsóbb szintek valósulnak meg,
pl. a ráhagyó foglalkoztatás,
aminek célja, hogy a beteg elfoglalja magát, illetve egyszerűbb feladatokat képes legyen elvégezni.
A munkaterápián lehetőség van terápiás munkavégzésre, amit a terapeuta/foglalkoztató szervez meg.
a ráhagyó foglalkoztatás, aminek célja, hogy a beteg elfoglalja magát, illetve egyszerűbb feladatok
Nagy örömmel és sok szeretettel köszöntjük a 11.000. kedves tagunkat is! Kiállunk a Klubrádióért és a magyar sajtószabadságért! Együtt erősek vagyunk és bármit elérhetünk!
#16310 a ráhagyó foglalkoztatás, aminek célja, hogy a beteg elfoglalja magát, illetve egyszerűbb fel
Kedves csoporttársak!
Évfolyamelső dániel O1G bilis Impi EPNI - ÁPOLT , azaz
A jelen petíció aláírói követelik, hogy történjen meg végre
aminek célja, hogy a beteg elfoglalja magát
jogsértő elfogatóparancsot adtak ki ellenem, koncepciós ügyek alapján, a korábbi politikai tevékenységem miatt.
a korábbi politikai tevékenységem miatt.
ferinél nincs is karizmatikusabb ....
ferinél nincs is karizmatikusabb ....
Évfolyamelső dániel O1G bilis Impi EPNI - ÁPOLT
Remek, hogy a azonnal fújjoltak a magukat demokratának tartók,
Remek, hogy a azonnal fújjoltak a magukat demokratának tartók,
Molnár Csacsa Elftás
Évfolyamelső dániel O1G bilis Impi EPNI - ÁPOLT Továbbra is fosztogat
jogsértő elfogatóparancsot adtak ki ellenem, koncepciós ügyek alapján, a korábbi politikai tevékenys
Többé-kevésbé egyet lehet érteni a cikkben foglaltakkal.
Bár megjegyzendő, hogy dániel O1G BILIS IMPI
nem fog szépszerével távozni.
Ez a gazember nyilván tisztában van azzal, hogy abban a pillanatban sittre vágják.
Ezért akár "menet közben" is úgy alakíthatja a szabályokat, hogy neki és hordájának kedvezzen.
Nem fogja soha elismerni, hogy veszített, sőt, még ő megy át ellentámadásba.
Lesittelteti vagy ne adj' markszkaresz kinyíratja az ellenzéki vezetőket, illetve
ÖNMAGÁT ,akik az útjában vannak.
Legjobb példa erre Cserdi (Bogdán László esete).
kinyíratja ÖNMAGÁT ,akik az útjában vannak. Legjobb példa erre Cserdi
Dr Mády O2G "Zoltán" : Transzgender Nagyi , Bolsewikk Ámokfutó Kéktanga Főpap
Bogárkám, eddig hol voltatok? Csak kullogtok állandóan az események után .
pszicsiátriai rehabilitáció speciális intézménye, melyben különböző foglalkoztatások folynak
Kedves Halálközeli Kékszalagos Öregcicák
A bejegyzésem mutatói: 10 óra alatt több, mint 3.000 like és 2.000 megosztás. (A demokrácia-csoportjaink adataival együtt.) Köszönöm ezt a megtisztelő figyelmet kedves barátaim! Minden további megosztást is megtiszteltetésnek veszek!
A bejegyzésem mutatói: 10 óra alatt több, mint 3.000 like és 2.000 megosztás.
Drága O1G Ápoltunk ... hát ez nem Semmi !
A KÓRHÁZY BETEAVONUNK ÍZLIK ?
Drága O1G Ápoltunk ... hát ez nem Semmi ! A KÓRHÁZY BETEAVONUNK ÍZLIK ?
Kedves Eiláti Pszicsiátriai és Neurológiai Intézet !
A finom és egészséges IDEGKÓRHÁZY BETEAVON : pulyka saslik, sajtos-tejfölös pirított karfiol és friss vegyes saláta.
ÍZLIK !
A bejegyzésem mutatói: 100 óra alatt több, mint 3.000.000 like és 2.000.000 megosztás. (A demokrácia-csoportjaink adataival együtt.)
A bejegyzésem mutatói: 100 óra alatt több, mint 3.000.000
Évfolyamelső dániel O1G bilis Impi EPNI - ÁPOLT
Akkor 200 óra múlva eléred a Teljességet ?
A bejegyzésem mutatói: 100 óra alatt több, mint 3.000.000
Drága , szeretett és jóságos
Demokratikus Összefogás
( Matek Ferencz , a KÍGYÓ ÉS Jákob Peti Demokrata Hadvezérek )
visszatértem és folytatom!
.
Egy könnyű, egyszerű és egészséges nyári kórházy beteavon, amelyet ma készítettem: bazsalikomos, sajtos sült paradicsom.
IMPILÓGIAI FELVILÁGOSÍTÁS
Kedves Ági Bableves Kallóné Gyerekkori Képe ... köszike
Nem fogja soha elismerni, hogy veszített, sőt, még ő megy át ellentámadásba.
boldog új évet kivánok Évfolyamelső dániel O1G Hédi.
Elmebeteg dániel O1G továbbra is Síkhűje ELLENBEN A tüntetések tartalma változatos.
Széklet Róbert munkatársunk a
a betiltott Klubrádió hallgatóinak próbálja elmagyarázni a – világ többi részéhez hasonlóan – kusza pirézli koronavírus-helyzetet, a hamarosan életbe lépő korlátozásokat, és a járvánnyal kapcsolatos döntések hátterében lévő mozgatórugókat.
https:pirézinfó ugyfelfogadas-nincs-de-az-uzem-mukodik/