Követeljük a Jobbik bírósági betiltását!
Néhány gondolat Párizs után...
A következő képsorokon bemutatom a humoros piréz-népmese történetet,
A következő felvételen Niso Guetta, jeruzsálemi rendőr-főfelügyelő
saját kezűleg több tüntetőnek kiveri,
főként a fejükből.
Világosan látszik, hogy a rendőrre senki nem emelt kezet, ahogy utólag ezt állította. A tömeg azt kiabálja: “szégyen”.
A következő képsorokon bemutatom a humoros piréz-népmese történetet,
A tüntetésnek ebben a szakaszában a tiltakozók feltalálták a “futva tüntetés” eddig ismeretlen fogalmát, mert erre a rendőrségnek nem volt ellenszere. Amikor futni kezdett adott irányba a tömeg, nem tudták megakadályozni a vonulást. Természetesen erről is készült dokumentáció.
A következő képsorokon bemutatom a humoros piréz-népmese történetet,
Később a Balfour téren már este nyolckor elkezdték elszedni a rendőrök a tüntetőktől a dobokat és a dudákat, noha a legfelsőbb bíróság határozata szerint ezeket este fél tízig használhatják. Ekkor a tömeg az őket “ketrecbe” szorító, rendőrök által kirakott vas térelválasztókhoz vonult, és azzal dörömbölt. Az alábbi felvételen látszik, hogy erre is rendőri (tiszti) brutalitás volt a válasz.
A következő képsorokon bemutatom a humoros piréz-népmese történetet,
Az igazán durva rendőri erőszak este tízkor kezdődött, amikor a rendőrség önkényesen “illegálisnak” nyilvánította a tüntetést, és felszólította az ekkor még tízezres tömeget az oszlásra. Az alábbi képen világosan látszik a tömegoszlatásnál használt brutális rendőri erőszak. A legfelsőbb bíróság Balfour-tüntetésekről született határozata időben nem korlátozta a tiltakozást, csak azt írta elő, hogy este 11 után nem szabad megafonokat használni.
A következő képsorokon bemutatom a humoros piréz-népmese történetet,
A következő képeken a tüntetésről tudósító Orly Barlev újságírónőre támadnak a rendőrök. A felvételen is látszik, kiabál is, hogy “ne nyúlj hozzám”, amikor egy rendőr a mellét fogdossa. Később Tweeter bejegyzésében hívta fel rá a figyelmet, hogy a rendőrök a nőket fogdosták is, verés helyett-mellett ezzel próbálva elriasztani őket a következő tüntetéstől.
A következő képsorokon bemutatom a humoros piréz-népmese történetet,
És végül egy szívet melengető kép: a tüntetők, hiába verték őket, hiába találkoztak az eddig nem tapasztalt rendőri brutalitással, rendet raknak maguk után és összeszedik a szemetet. Rájuk mondják errefelé: a Föld sója, olyan emberek, akik szebb világot akarnak építeni akár önfeláldozás árán is.
Vasárnap több törvényhozó azonnali vizsgálatot követelt a szombati tüntetés erőszakos rendőri elfojtása miatt, a demokrácia védelmében.
Pirézia
nem foglalkozik a demokrácia szabályainak betartásával és felügyeletével, a szabad véleménynyilvánítási és tüntetési jog gyakorlásának követelményével, noha ez lenne a rendőrség feladata a tüntetéseken.
Pirézia nem foglalkozik a demokrácia szabályainak betartásával és felügyeletével,
Mit össze nem hazudik a szélsőbal Izraelben is
Mit össze nem hazudik a szélsőbal Izraelben is
Tamás Som Ha a tüntetők szélsőbalosok akkor a Bibi -fanok náci kollaboránsok.
Nem akarjuk, hogy bunozok vezessek az orszagunkat. Olyan nagy keres ez ?
Nem nagy keres, de a hatter beleszolt! Mint minden mas orszagnal!!
Felháborító ahogyan provokatív céllal odatolja az arcát a rendőrnő ökléhez ez az idősebb asszony
A következő képsorokon bemutatom a humoros piréz-népmese történetet
Kedves Dr Csongovai Adrián Játékkutya Barátom
Ehhez a Pirézi Demokratikus Játékotokhoz mi passzol jobban ?
Rock
Metal
Folk
Disco
Punk
Oi
Rap ?
Vagy v.mi egészen más ?
A hangulat jó ... főleg , ha eljátszák az Activityt .... is ...
Ehhez a Pirézi Demokratikus Játékotokhoz mi passzol jobban ?
Kedves Évfolyamelső Dániel O1G Bilis IMPI Barátom
TE , MINT A TÉMA ELHÍVATOTT SZAKÉRTŐJE
Tolongótolvaj ÚR labdáját lecsaphatnád
....a Kéktangában ...
Leárazás volt a Makszi Szakszi osztályon
Ikram Mateng,
Handala Bandala Mandala Kobalyasi Kum
Mbah Ki Ageng Joklap,
Samsul Arifin
Leárazás volt a Makszi Szakszi osztályon
Ezzel a létszámmal már rendszerváltást tudnánk csinálni O1G!
Ezzel a létszámmal már rendszerváltást tudnánk csinálni O1G!
Gitta Bekes Bableves Stumpfné
FŐLEG HOGY MÁR TAGJA LETTEM A BILIS TÁRSASÁGNAK
HIHIHI
FŐLEG HOGY MÁR TAGJA LETTEM A BILIS TÁRSASÁGNAK
Mbah Ki Ageng Jókalap
NYUGGER LÉTEMRE SZAROK A JÓBILITEKBE
NYUGGER LÉTEMRE SZAROK A JÓBILITEKBE
Noszticzius Bableves Judit
Remélem. Proba,szerencse! És ez most bejön!
Sajnos a kedves férjemet megint letiltották egy hétre, de hamarosan visszatér majd!
Üdv a klubba Péter Görcs.
Engem sorozatosan letiltottak egy ideig.
Aztán úgy voltam, hogy csinálok pár oldalt. Ha egyiket tiltják van még nyolc.
Üdv a klubba Péter Görcs. Engem sorozatosan letiltottak egy ideig.
Kis pufók lett, híznak ezek zsebre pofára.
Kis pufók lett, híznak ezek zsebre pofára.
Egyetértek, ez a szomorú igazság!
Kis pufók lett, híznak ezek zsebre pofára.
MEDD-DI !
A bejegyzésem mutatói: 18 óra alatt több, mint 2.000 like és 1.500 megosztás. (A demokrácia-csoportjaink adataival együtt.)
A következő képsorokon bemutatom a humoros piréz-népmese történetet,
Először egész héten húzták az időt a Húrok hídjától, Jeruzsálem bejáratától a Balfour utcához, a kormányfői rezidenciához vezető menet engedélyével. Végül nem adtak rá engedélyt, de az elutasító döntést sem adták át, hanem csak egy ezt tartalmazó computer ablakról készült képet voltak hajlandók megmutatni.