Kitörés a bankok karmaiból
Kitörés a bankok karmaiból / Közlemények / KIEMELT KÖZLEMÉNY Országos Nagygyűléssel kapcsolatban / Hozzászólások
|
Vendég |
#12014-03-21 16:44Jó lenne, ha most már a t. Érdekvédők azoknak a nevében is beszélnének, akiknek (szinte véres verítékkel, pluszmunkák árán, megvonásokkal, inkább fázva és éhezve, de hál' Istennek) sikerült már kinyögniük a banki uzsorahitelüket. Őket vajon kárpótolja majd valaki az uzsorabank(ár)ok terhére? Nem lehet arra hivatkozni, hogy a szoclib kormányok nem tettek semmit az érdekükben, mert ha ők gazemberek voltak, akkor muszáj a narancsos kormánynak is gazembernek lennie? Akkor mi különbség van közöttük? Semmi, hiszen egy tőről fakadtak és mindannyiukat a közös érdek: a szajré köti össze. A narancsoséknak volt 4 évük a problémamegoldásra, de eddig az ügyben látszatintézkedéseikkel, félmegoldásaikkal, az adófizető(!) állampolgároktól besápolt fillérekből, a közszükségleti cikkekre is kivetett, világviszonylatban is magas 27 %-os ÁFÁ-ból meg a nyakló nélkül, felelőtlenül kibocsájtgatott állampapírok eladási értékéből több milliárdot csak elmaszatoltak. Ajjaj! Üdv: B.Kiss-Tóth László |
|
| |
|
Vendég |
#22014-03-21 18:09Nagyon örülök, mert a hitel fizetése teljesen ellehetetlenítette már a családunkat, és nagyon jó lenne, ha segítséget kapnánk, hogyan tudunk kiszabadulni a bank által ránk kényszerített helyzetből |
|
| |
|
Vendég |
#32014-03-21 20:37Szeretnék részt venni a nagygyűlésen, fontos azonban, hogy előre tudjam a dátumot, mert dolgozom és az esetleges műszak cserét időben intéznem kell! Köszönöm! |
|
| |
|
Vendég |
#42014-03-22 07:18A részvételem függ attól, hogy mikor, hol, milyen körülmények között (pl. le lehet-e ülni, ha elfáradok,lesz-e mosdó) kerül megrendezésre a nagygyűlés.) |
|
| |
|
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Vonják vissza Nagy Feró és Pataky Attila Kossuth-díját
8314 Létrehozva: 2026-04-20
Sulyok Tamás Köztársasági Elnök - A közbizalom erősítése érdekében lemondását kérjük!
3351 Létrehozva: 2026-04-26
Pokoli rokonok 3 évad
4199 Létrehozva: 2026-03-16
Adjunk időt a születésnek! A szülésindítások esetében a naptár helyett az élet ritmusa döntsön!
1542 Létrehozva: 2026-04-27
📢 PETÍCIÓ A MÉLTÁNYOSABB GYOD- ÉS OTTHONÁPOLÁSI DÍJ RENDSZERÉRT, VALAMINT AZ EGYÉNI ÉLETHELYZETEK FIGYELEMBEVÉTELÉÉRT
1242 Létrehozva: 2026-04-24
„Július 8. legyen nemzeti ünnep – a Rákóczi-szabadságharc emlékére”
1401 Létrehozva: 2026-04-16
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
6907 Létrehozva: 2025-06-09
Összefogás Ádiért
2300 Létrehozva: 2026-04-21
Szakmai felülvizsgálatot a Mérlegképes könyvelő pénzügy-számvitel vizsgára
495 Létrehozva: 2026-04-29
Kérjük vissza a Mátraháza Honvéd Üdülőt!
385 Létrehozva: 2026-04-23
Mátészalkán újra legyen gyerek osztály,gyerek ügyelet!
978 Létrehozva: 2026-04-21
Kérjük Sulyok Tamás köztársasági elnök lemondását!
457 Létrehozva: 2026-04-21
Tiltakozunk a szállodahajó-kikötő létesítése ellen a kisváci Duna-parton.
545 Létrehozva: 2026-04-16
👇KERTVÁROST VAGY ÓRIÁSBERUHÁZÁST Nyíregyházán? Álljunk ki közösen a Sóstói-erdő nyugalmáért!
853 Létrehozva: 2026-03-06
Követeljük a fideszes bűnözők teljes körű elszámoltatását és büntetőjogi felelősségre vonását!
9170 Létrehozva: 2020-07-28
Állami Számvevőszéki átfogó vizsgálat kezdeményezése
248 Létrehozva: 2026-04-25
Legyen biztonságosabb a 44-es főút!
171 Létrehozva: 2026-04-26
Mondjon le Sulyok Tamás
358 Létrehozva: 2026-04-21
Megrendült közbizalom- új vezetői felhatalmazást Ercsinek
128 Létrehozva: 2026-04-29
Fűnyírás Miskolcon
169 Létrehozva: 2026-04-19