Peticiok.com

A választói összefogást támogató nyilatkozat

Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével

Komplikato#1626 Nov 20, 2012, 21:18

Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: LMP

#1624: - Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: LMP

D-209 mint pénzügyes volt III/II-es ugye, meg nem véletlenül érdeklődnek egyesek manapség D-208 után, aki most a "másik" oldalon játszik. Ellenben Böröczki elvtárs önként és pénzért lett III/III-as, ráadásul '89 májusában ... és ő felel ma az MTVA "korrekt" működéséért.

Libalopás ügyileg nem írok ide kisregényt, mert úgy is ignorálná, de feltűnt nekem, hogy a "tények" kussolnak az előző tulajról, aki 25 milliárd minuszban hagyta a céget (de azért neki futotta 34 milliárdos vagyonkára), hiányzik, hogy a két "megmentő" közül a fejsúlyosabb egy OTP nevű ismeretlen cég volt, aztán hiányzik az az apróság, hogy a felszámolást (amit elöbbi ismeretlen OTP és másik ismeretlen Apeh nevű cég nyújtott be) már semmilyen anaygi vagy egyébb befolyása nem volt annak a bizonyos befektetői csoportnak a dolgokra. valamint az is hiányzik a nagy "tőke kimentés" meséből, hogy a többi 171 cégnél is voltak zűrök, volt ahol sokkal nagyobb, miért pont a frissen 10 milliárd buktát okozó H.B.-ből vontak ki nem létező tőkét? Szóval ott sok felelősse van ám a dolgoknak, akiről nem illiek beszélni, de miért is? És ha a W. nem veszi meg anno az OTP részét vagy bele sem folyik, akkor most ki lenne felelős a 3-4 évvel korábban bedőlt cégért? Miért nememlítődik meg a másik bukta a Bábolnával? Miért nincs megemlítve, hogy az összes maradék húsfeldolgozó Csányi elvtársnál landolt, akinek meg ugye semmi köze az OTP nevű ismeretlen céghez. stb.

Ma elballagtam és offline is aláírtam a támogatást és ha lesz érdemi program ugye, akkor tovább is támogatni fogom az E2014-et. Amúgy meg szerintem ami mentalitást itt vél megtalálni, lehet a 4K körül kellene keresgélnie ...

L.#1627 Nov 20, 2012, 21:47

Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: LMP

#1626: Komplikato - Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: LMP 

 Szia, Komplikato!

Időnként, mióta színre léptél, az az érzésem, hogy azért, hogy nekünk kedveskedjél, írogatsz és vitázol a büdöskomcsizóval, holott az is te vagy. Azt hiszem, alszom rá egyet. Ha nincs igazam, bizonyítsd be, ha igazam van, akkor hagyd abba ezt az egészet. Nyugodalmas jó éjszakát.

Vendég#1628 Nov 20, 2012, 22:06

Re: :)

#1625: - :)

A harmadik negyedévében 3 millió 936 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, 80 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Mind a nők, mind a férfiak foglalkoztatási mutatói javultak – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).  120 ezerrel dolgoznak többen, mint 2 éve, a kormányváltás idejéhez képest pedig 160 ezres a növekedés.

Vendég#1629 Nov 20, 2012, 22:20

Re: Re: :)

#1628: - Re: :) 

 Hazudjál csak, azt tudtok egyedül, meg 120 réteget lehúzni mindenkiről, aki nem csókos.

Szerénke#1630 Nov 20, 2012, 22:47

Re: Re: EGYÜTT 2014!!!

#1628: - Re: :)

Azért ez nem semmi! Ez ám a gazdaságélénkítés! HURRÁ!!!  :)))

Nézd csak oda, itt óbégatják az ünneprontók, hogy KÖZMUNKA!!!  ((((((:

Azt mondja a Mari, aki itt van nálunk Gelénesről, hogy az Ő ura és a két fia is közmunkát végez, és még csak kajára sem elég a közbér, nemhogy rezsire...  - 10 éve költöztek le a férje beteg szüleihez, akik most meghaltak, addig az Ő nyugdíjukból még megtudtak élni becsületesen.

Mari az osztálytalálkozónkra utazott fel, és nem nagy kedve van visszamenni Szabolcsba. Van egy szép lakásuk a Flórián téren, úgyhogy költöznek vissza, mielőtt ott vidéken éhen döglenek. Asszondja, hogy itt biztosan talál munkát Ő is, nemcsak a fiúk. Úgy legyen!

Jó éjt!

 

Szerénke#1631 Nov 20, 2012, 22:59

Re: Re: Re: LMP

#1626: Komplikato - Re: Re:  LMP

Komplikato!

Ez a Lukrécia betette a bogarat a fülembe. Jobban odafigyelve, azt vettem észre, hogy mára "elment borért" a helyesírásod.

Attól még aludni kell, úgyhogy jó éjt (hátha csak nem vagy kipihenve)!

 

Komplikato#1632 Nov 20, 2012, 23:18

Re: Re: :)

#1628: - Re: :)

"A harmadik negyedévében 3 millió 936 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, 80 ezerrel több, mint egy évvel korábban."

Ez annak fényében izgalmas, hogy a királyi hiradóban leadott KSH infó szerint meg 0.7%-al kisebb volt a foglalkoztatottság mint egy éve. Pedig annál jobban semmi nincs kozmetikázva, de azért ugyan azon KSH adatokra két ellentétes infóhalmazt építeni ... az több mint vicces.

Komplikato#1633 Nov 20, 2012, 23:22

Re: Re: Re: Re: LMP

#1631: Szerénke - Re: Re: Re: LMP

A helyesírásom, nem tagadom és szégyenlem, sosem volt jó. Csak a helyesírás ellenörző ezen az egy oldalon nem működik valamiért. Szóval eddig sem voltam ebben jó, buktam én már ezen egy főszerkesztői állást is ... Nem vagyok azonos a másik féllel, viszont technikailag akár 6-8 ember is lehetnék, akár más más IP címmel. Viszont én nem tudnék ilyen helyen ennyi ronda szót használni bármiféle vélt vagy valós cél érdekében sem.

Szolidaritás#1634 Nov 20, 2012, 23:47

Re: Re: Együtt 2014!!!

#1628: - Re: :)

Azt mondják, hogy a statisztikák arra valók, hogy meghamisítsák őket. Egyébként, majd meglátjuk a téli hónapokat, amikor az idénymunkák és az építőipar halottasház lesz, bár most is csak VEGETÁLNAK, AKÁR AZ EGÉSZ ORSZÁG.

Szolidaritás#1635 Nov 21, 2012, 01:15

Re: Re: Együtt 2014!!!

jani#1636 Nov 21, 2012, 11:22
Aláírtam az összefogás 2014-ért!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
netuddki#1637 Nov 21, 2012, 14:16
Van itt még vevö a realitásokra és a józan észre?
Vendég#1638 Nov 21, 2012, 14:23

Re:

#1637: netuddki -  

 Szerinted?

Frakk a macskák réme#1639 Nov 21, 2012, 16:32

#1633: Komplikato - Re: Re: Re: Re: LMP

Hajrá Komplikátó, a mondanivaló számít, nem kizárólag a helyesírás. A macskák (Lukrécia és Szerénke) úgyis barátnök, egymással macskazenélnek. Én majdnem minden beírásomhoz  másik nicknevet választok, mert különben nem hagynak békén.

Vendég#1640 Nov 21, 2012, 16:34

Re:

#1639: Frakk a macskák réme -

Ide jöhet a kép Lukika?  :))))))))))))))))))))))

L.#1641 Nov 21, 2012, 17:20

Re: Re:

#1640: - Re:  

 Frakkocska, teheted, de csak akkor, ha a jó ízlés határain belül van!

Vendég#1642 Nov 21, 2012, 17:25

Re: Re: Re:

#1641: L. - Re: Re:

Az én,vagy a te jó ízlésed határaira gondoltál? A másikon törölt képre gondoltam,nekem még belefér. Neked? :))))))))))))))))

L.#1643 Nov 21, 2012, 17:37

Re: Re: Re: Re:

#1642: - Re: Re: Re:  

 Na, menj a francba, te jellemtelen szar alak. Meg ne próbálj semmit, mert beváltom, amit mondtam, a jóindulatú naivitásommal megint visszaéltél.

Vendég#1644 Nov 21, 2012, 17:41

Re: Re: Re: Re: Re:

#1643: L. - Re: Re: Re: Re:

:))))))))))))))))))))))))))

Frakk a macskák réme#1645 Nov 21, 2012, 18:18

#1641: L.

#1640 nem a Frakk, töletek cicusok elnézést, a ziccert nem lehetett kihagyni. Frakkot, mint nicknevet odaadom a sintérnek.

Vendég#1646 Nov 21, 2012, 18:32

Re:

#1645: Frakk a macskák réme -

A belügyminiszternek?

Komplikato#1647 Nov 21, 2012, 18:43
Nem tudja valaki a Haza és Haladás vagy az E2014, vagy bármelyik ellenzéki párt, esetleg kormánypárt nyilatkozott már az FTP nevű jobb-közép(!) párt bejelentkezése okán? Csak nekem fura, hogy október 23-án beszédben elhangzik az E2014-ről, hogy erős közép szeretne lenni, majd pár hétre rá egy állítólag nyáron megalakult párt beállít azzal, hogy ő a jobb-közép?
Vendég#1648 Nov 21, 2012, 19:18

Re: Re: Re: :)

#1629: - Re: Re: :)

A magadfajta ocsmány büdöskomcsi férgekről (azaz MSZP-sekről, a libatolvaj és az őszödi böszme tapsoncairól) 240 réteget kellene lehúzni, érzéstelenítés nélkül és szép lassan.

Szerénke#1649 Nov 21, 2012, 19:21

Re: A macskák Frakk rémei...

#1639: Frakk a macskák réme -

Ne hazudj, Frakk, te vagy oda értünk, ami nem is csoda! Ha megismered melyikek vagyunk, akkor megengedjük, hogy pitizve bocsánatot kérjél tőlünk. (Mellesleg, ha jó a szemed, a nevünk ránk van írva.)

http://www.facebook.com/photo.php?fbid=177390099065916&set=a.177377339067192.41770.100003847812927&type=3&theater

 

Frakk a macskák réme az örök vadászmezökröl#1650 Nov 21, 2012, 19:58

#1649: Szerénke

Macskabarát voltam, vagyok, leszek. Na jó lettem. Ezzel vége(m).