A választói összefogást támogató nyilatkozat
Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével
Re:
Együtt az országért, Magyarországért fogjunk össze. lehet bal, lehet jobb, lényeg, hogy megélhess, és unokáid itt szülessenek!
Re: súlyos
Figyelj eltévesztetted a házszámot! Ez itt nem a mocskolódás helye!
O is ezt akarta.
- Orban Viktor - 2003
1 Összefogás mind fölött.
Így a késöbbiekben nem érhet tikteket olyan vád, hogy az egyik irányba jobban huztok mint a másikba. Széles körű összefogás van szükség és ha most kijelentitek azt, hogy ti az egyik pártot elönyben részesítitek a többivel szemben azzal már meg is osztották azt a tömeget akik titeket támogatnak. Szerintem probáljatok meg tanulni mások hibájából és ne kövessétek el tik is ugyanazokat !!!
Re: O is ezt akarta.?????
#104: Egyutt - O is ezt akarta.
Orbán már 1993 óta nem ezt akarta, bármit is mondott. Amikor 1998-ban idegenszívűekről beszélt, világossá vált, miféle figura.
Ne hagyjuk! - a petíció
http://www.peticiok.com/ne_hagyjuk__dont_let_it_happen
Re: súlyos
Milyen érdekes, az idei október 23-án az ünnep méltóságával telt a nap. Voltak demonstrációk, de senki nem szedte fel az utcaköveket, nem orozta el a "véletlen" indulásra kész harckocsit, és vonult a rendőröknek, nem gyújtotta fel senki mások autóit, vagy törte be a kirakatokat!
Milyen érdekes, hogy ennek megfelelően a rendőrök nem oszlattak, nem harcoltak.
El kell ítélni a túlkapásokat, a kényszerítő eszközöket megtorlásra használó rendőröket, és azokat a vezetőiket, akik műveleti területet jelölnek ki egy békés országban, sőt az a székházat átadó, és magát a "csőcseléknek" megadó parancsnokot is, aki "büszkén" jelentette, hogy átadta a székházat. Igen, ő elárulta esküjét, amit egy demokratikus ország jogrendjére tett! És persze nem kell sátortábort engedélyezni közterületen, még politikai indíttatásból sem, főleg, ha nincs megfelelő infrastruktúra a szociális ellátásban!
Milyen érdekes, a történelmet gyakran próbálják meghamisítani. Most ti is azt teszitek, amikor a 2006-os történéseket napirenden tartva alapvetően akár igazságot is tartalmazó kifogásaitokkal azt a csőcseléket emelitek "fülke forradalmárrá", amely hónapokra tette "harctérré" a főváros utcáit.
Mi békét, egyetértést, szolidaritást akarunk!
Ne írd alá, ha nem tetszik, de ne is "károgj", mert rossz helyen teszed!
Bár meg vagyok győződve arról, hogy az utolsó pillanatban is változtatni fognak a választójogi törvényen ahhoz - másnak még esélye se legyen a gyözelemre!
Hajrá Együtt, hajrá Bajnai!
Add a kezed
Az összefogáson belüli nézeteltéréseket a leváltás után lesz helyénvaló rendezni. Ne hagyjuk magunkat szétdarabolni, ne hagyjuk magunkat megosztani!!!
Re: Add a kezed
#113: Krómnickel - Add a kezed
IGEN! ÖSSZEFOGNI MINDENÁRON.
Re: súlyos
HAZUGSÁG ÉS FÉLREMAGYARÁZÁS ! MÁR 2006-BAN LÁTSZOTT, HOGY A PUCCSRA TÖREKSZIK A FIDESZ, A SZÉLSŐJOBBOT FELHERGELVE !
JÖJJÖN egy józan, szakértői, demokratikus ország vezetés és ha nehéz is lesz de EGYÜTT(2014-től)
MEG TUDJUK CSINÁLNI!!!!
Re: Re: súlyos
kedves john lennon. leirtam mi volt , mi várható. ez nem mocskolódás, egy rossz szót nem mondtam senkire. ezek tények, amit nem tudtok elfogadni. hiányzik a tükörbenézés. Szerinted mi lesz itt? Nilsz Holgerszon majd aranybányát nyit? együtt több pénzetek lesz? megnyitjátok kánaánt és jönnek a kánaániták? én csak egy csoportot látok aki a másik ellen szervezkedik. ebben nincs semmi együtt. már megint valaki ellen, mert ő olyan rossz, mert nekem rossz.logikus nem? Orbán Viktor megdöntésén és jóléten kivül akartok bármit, mert ez szánalmas.
"EGYSÉGBE AZ ERŐ" fogjunk össze!
Ne hagyjuk magunkat megosztani!!! Ki kell védeni a támadásokat. Ennek az összefogásnak sikerülni kell!!!!
| This discussion has been closed. |
súlyos