Pártmentes települési önkormányzatokat!

Tibapó

#1 GYIK

2012-06-13 22:08

Néhány gyakran ismétlődő kérdésre a válasz kifejtése:
1. Miért Petíció, és nem Népszavazás?
Azért, mert a jelenlegi áprilisi Alaptörvény "alkotmányosan" nem teszi lehetővé az önkormányzati választások mikéntjének módosítását. De ettől függetlenül még a pártokból kiábrándult, statisztikailag bizonytalan pártprefernciájú sok millió honpolgárnak lehet az a karakteres véleménye, hogy a pártoknak semmi keresnivalójuk az önkormányzatokban. Ennek lehet itt hangot adni.
2. Mit jelent a szubszidiaritás?
Azt, hogy a döntéseket azon a közösségi szinten kell meghozni, akiket érint a téma. Vagyis nagyon nem szerencsés dolog, ha egy bármennyire is rátermett és lokálpatrióta polgármesternek a pártközpontból dirigálnak, nem beszélve a "frakciófegyelem" nevű intézménynek az egyéni képviselőkre gyakorolt autonómiaromboló hatásáról.
3. Mit lehet érteni a korrupciómentességen?
Szintén a szubszidiaritás elvéből következik, hogy nagyon nem szerencsés, ha egy mégoly rátermett és lokálpatrióta polgármesternek is, a pártközpontból mondják meg, melyik pártközeli vállalkozásnak kell megkapnia koncesszióba a település közműveinek üzemeltetését, nem beszélve a fejlesztési projektek, beruházás-kivitelezések tenderdöntéseinél előforduló anomáliákról.

1.szóló
Vendég

#2 kontroll-petíció?

2012-06-13 22:37

Érdekes lenne egy olyan "kontroll" petíciót is nyitni, amelyik CSAK a Polgármester esetében tiltaná azt, hogy pártjelölt legyen - hivatkozva az esztergomi példára...
(bár az ottani "patthelyzet" sem feltétlenül pozitív:(
Ugyanott és egyszerre hírdetve a kettőt megfigyelhetnénk, hogy melyikre érkezik több aláírás...
Mert szerintem a leendő testületi tagok esetében könnyebb elrejteni a pártkötődést, mint egy polgármester jelöltnél, így ez utóbbi tiltásának jóval nagyobb a realitása, amit ezért tehát többen látnának érdemesnek támogatni.
Ez az én előfeltételezésem, ezt lehetne vele (a másik petícióval) bizonyíítani...

PS: természetesen ettől még lehetne tiltani a képviselők pártkötődését is,
az én ötletem pusztán a támogatottság mértékének az ellenőrzését célozza!:)

Tibapó
A petíció szerzője

#3 Re:

2012-06-13 22:46

#2: -

Szerintem meg pont az esztergomi példa mutatja,  micsoda galiba lehet abból, ha csak a polgármester pártmentes, a testület meg marad pártos...


Vendég

#4 Re: Re:

2012-06-13 22:51

#3: Tibapó - Re:

Ez így igaz - ettől még a támogatottság lehet eltérő,
mint ahogy a kivitelezhetőség is eltér - a kijátszhatósággal fordított arányban :)

Tibapó
A petíció szerzője

#5 "Frakciófegyelem"

2012-06-13 23:16

Idézek egy debreceni civil képviselő közgyűlésbeli visszaemlékezéseiből:

"... A fele létszám elég lenne, néhány ember dolgozik, a többi mikor megszólal a szavazó gong, széjjelnézve nyom egyet. Végigülik a közgyűlést, de nem figyelnek oda, mert már frakcióülésen eldőlt a szavazás, ez egy ilyen színjáték. Lényeges dolgokról beszélni csak informálisan, a nyilvánosság kizárásával lehet."

"... a közgyűlési bizottságokban jutalmazott kampánymunkások ülnek, gőzük sincs szakpolitikáról. Eleinte a pártok még keresgélték a hozzáértőket, de aztán a szakemberek elhagyták a pártokat, kivéve a karrieristákat, tisztelet a kivételnek. Sok helyen kellene megváltoztatni a választási rendszert ahhoz, hogy ebből kilábaljunk."


Vendég

#6

2012-06-14 00:21

Támogatom

Vendég

#7 szinjáték...

2012-06-14 10:35

az egész színjáték, mindig, mindenütt...
Elég csak a választásokra gondolni, hogy XY függetlenként indul, akit W, z, f, k, pártok, alapítványok, szervezetek, támogatnak, "Szavazzon rá Ön is" szlogenekkel...
Szóval ennek semmi értelmét nem látom...
Falun, községekben van egy lista, abból kell kiválasztani x létszámú embert, hogy felálljon a testület... városban pedig körzetekre van osztva, és fordítva működik a kiválasztás... Ez sem egységes, mégis falun alig van pártkatona aki indul, a listás szavazás valahogy népszerűbb, eredményesebb...
Tibapó
A petíció szerzője

#8 Civil közéletiség és piszkos pártpolitika

2012-06-14 13:42

"Hogy miért nincs helye a pártoknak az önkormányzatokban, a "piszkos pártpolitika" és "helyi közéleti politizálás" közötti különbség látványos példájára íme egy eklatáns példa:
2007 nyarán a Szolnoki közgyűlés városgazdálkodási bizottságában városfejlesztésről szólt a napirendi vita, nevezetesen arról, hogy kell-e a városi élményfürdő közepébe fedett sportuszoda. A civil képviselő indítványozta, hogy az élményfürdő büdzséjéből vegyék ki a milliárdos tételt, és inkább annak feléből újítsák fel a városi sportuszodát.
A bizottság elnöke (xy párt képviselője) a javaslatot elvben támogatta, mint mondta : "lokálpatriotaként meg is tudná szavazni...". - Majd a tényleges szavazáskor szigorú pártfrakciófegyelemben a javaslat ellen szavazott...."
forrás: http://reszvetem.blog.hu/2012/04/30/negyigenes_nepszavazast_ujratoltve

Vendég

#9

2012-06-14 22:22

A pártok nincsenek a nemzet kezében, viszont azon bankok, multik, maffiák és az ezekkel összefonódott "győztes" országok külpolitikai testületei kezében vannak, akik a nemzetet kifosztják. Ők jelölnek, mi ebből választhatunk. Na ne! Szóval pártmentes politikát!

Vendég

#10

2012-06-15 10:18

Kilencéve vagyok önkormányzati képviselő. Mindig egy civil egyesület delegáltjaként kerültem be. Megtapasztaltam, a pártok jelenléte mennyire rombolja a helyi érdekérvényesítést. Egfyetértek a kezdeményezéssel, de a hatalomnak-bármelyik oldalon- kemény ellenérdekeltsége van.

Vendég

#11

2012-06-16 12:02

Sajnálatos módon, a jelenlegi választási törvényt, ehhez teljesen át köllene alakítani. Miért is! Mert, mintahogyan a parlamenti választásoknál, úgynevezett listás szavazás is van. Ennek lényege, hogy a listákra adott szavazatok arányában, elosztják az ehhez rendelt mandátumokat. No már most, mint tudja mindenki aki érdeklődő, bebeszélték az embereknek, hogy csak annak van esélye, ki pártszínekben indul, így a lista is csak akkor működik, ha pártos. Pedig, a törvény társadalkmi szervezetekről szól, így akár, egyesületek, bejegyzett szövetségek, szakszervezetek, egyházak, stb..., is indíthatnának jelölteket és megfelelő induló esetében, listákat is állíthatnának! Az más kérdés, hogy ezek teljes felelőtlensége, nem indokolja, hogy listás választottak is legyenek, mert csak a küldők érdekeit tartják szem előtt! Már pedig, ez pártokrácia!
Lakat

#12 Munka és hit.

2012-06-16 22:19

Szimpatikus kezdeményezés realitások nélkül!!
; ugyanis nem tudsz mögéje tenni sem pénzt, sem puskát.
Az emberek munkáját kéred !! miközben ennél fontosabb ügyek (pl a föld kérdése)- mögött sincs elegendő munka, a pénzről és puskáról már nem is beszélve.
Tibapó
A petíció szerzője

#13 Re: Munka és hit.

2012-06-16 22:32

#12: Lakat - Munka és hit.

Mindkettő egyformán nagyon fontos. Az önkormányzati autonómia is fontos, a földkérdés is fontos, bárki megteheti, ahogy én is, hogy mindkét petíciót támogatja.

Egyébként ez a virtuális petició nem realitás nélküli, hiszen nem akar sem alkotmányt változtatni, sem kormányt dönteni, mindössze arra kiváncsi, hányan értenek egyet, hányan hajlandók aláírásukat adva is azonosulni az elvvel.

1.szóló

#14 Re: lista

2012-06-18 13:35

#11: - "... nem indokolja, hogy listás választottak is legyenek, mert csak a küldők érdekeit tartják szem előtt! Már pedig, ez pártokrácia!"

A parlamentben jelenleg 175 ún. "EGYÉNI" képviselő ül pártfakcióban, és szavaz EGYHANGÚAN a listáról bejutott (elv)társaival... :-(

Tibapó
A petíció szerzője

#15 Re: Re: lista

2012-06-18 15:22

#14: 1.szóló - Re: lista

Könyörgöm, ne keverjétek a helyhatóságokat a parlamanttel! Hiszen e petíciónak épp az a lényege, hogy a kettőt  különválasszuk, és ezzel elejét vegyük az összefonódásoknak. Hagyjuk meg a pártoknak az országos politikát, ők pedig ne szóljanak bele, hogy a lakóhelyeinken lakosként helyben hogyan politizálunk.

De 1. szóló, különben meg nem az a lényeg, hogy listáról, vagy egyénileg juott be, hanem hogy kötelezi-e a frakciófegyelem. Ezért kell úgy átalakítani legalább a helyhatósági választási szabályokat, hogy listás jelölt, ergó frakció(fegyelem) ne lehessen. Hiszen ha vannak frakciók, akkor elég, ha annyi tagú a közgyűlés, ahány frakció van, és akkor  mindenki kapna egy-egy tárcsát, azon a megszerzett szavazatok százalékarányával szavazhatna pártfrakciója nevében a közgyűlésben is.

Ezt a hozzászólást a petíció szerzője eltávolította (Részletek)

2012-06-20 23:13