MINDEN EDDIGINÉL KEMÉNYEBBEN TÁMADJA SOROS GYÖRGYÖT A MAGYAR KORMÁNY. TILTAKOZZUNK!

MINDEN EDDIGINÉL KEMÉNYEBBEN TÁMADJA SOROS GYÖRGYÖT A MAGYAR KORMÁNY. TILTAKOZZUNK! / Közlemények / Soros üzenete / Hozzászólások


Vendég

#1

2017-11-20 15:57

Egyetértek a petícióval. Dr Sziklai János ügyvéd
drang+

#2

2017-11-20 16:03

Kedves Zsuzsa! Azért nem mindenki hagyja szó nélkül. Mint ismeretes, az 1919-es Tanácsköztársaság kommunista vezérét, Kun Bélát is felkérte a miniszterelnök, hogy a nemzeti konzultáció keretben nyilvánítson véleményt Soros György ármánykodásairól. Az egykori népbiztos annak rendje-módja szerint kitöltötte az ívet, és az alábbi levél kíséretében juttatta vissza a feladónak.

"Kedves Viktor Viktorovics elvtárs! Örülök, hogy a régi nagy öregek véleménye is érdekel, és ha már úgyis el kell ballagnom a postára, írok Neked pár sort. 1988 óta rokonszenvvel figyelem felívelő pályádat. Tudtam, hogy a „ruszkik haza” csak álca. Az itteni elvtársaknak már akkor megmondtam, hogy Benned látom azt, aki majd újra a magasba emeli a vörös lobogót, és Marxengelsleninsztálin elvtársak álmát megvalósítva végső győzelemre viszi ügyünket. Az elvtársak kinevettek, de most már ők is kapiskálják, hogy igazam volt. Itt Szibériában egyébként éjjel kurva hideg van. Nappal a sóbányában 1000 m mélyen elviselhetőbb, a levelet is ott írom. Ha válaszolsz, a borítékra írd a nevemet, és címezd Leonyid Brezsnyev elvtársnak (2017 Moszkva, Kreml délnyugati fal), úgy biztos megkapom. Közelebbi címet konspirációs okból nem adhatok meg, maradjunk a hivatalos verziónál, mely szerint momentán ismeretlen helyen nyugszom (vagy nem nyugszom). Drága Vitya, lélekben mindnyájan Veled vagyunk a népnyomorító nemzetközi nagytőke minden szennyét magán hordó Soros György elleni elszánt harcodban!

Elvtársi köszöntéssel Kun Béla külügyi népbiztos"


Vendég

#3

2017-11-20 16:55

"Tragédia Magyarországnak, hogy kormánya gyűlöletkeltéssel és a lakosság félrevezetésével törekszik megtartani hatalmát".

Vendég

#4

2017-11-20 17:35

Nincs Soros terv!

Elmebetegség van kormányoldalon! Bízzunk abban, hogy szomszédunknál Grazban már ezt is sikeresen gyógyítják!
rózsa

#5

2017-11-20 18:43

én vagyok.

 Szerintem későn kezdtétek!!A vidéki emberekhez lassabban  jutnak el a hírek.Csak a nemzeti tv-ből tájékozódik.Idő kell, hogy megértse, sokan még azt sem tudják ki az a Soros!!


Vendég

#6

2017-11-20 19:42

Megosztottam

Vendég

#7

2017-11-20 22:44

Hazaáruló viktátor fel leszel lógatva hamarosan az egész rablóbandáddal együtt!
János SAXON Szasz
Szokolya

#8 Re:

2017-11-21 07:18

#2: drang+ -  

Nagyszeru iras.Ezer köszönet. D.Zsuzsa


Vendég

#9

2017-11-21 08:08

Aki elolvasná, az úgyis tisztában van a dologgal, aki meg migráncsozik, az nem olvassa el, Sorry.

Vendég

#10

2017-11-21 12:28

Ugylátszik,Orbán nem bizik a szavazóiban,hogy a végletekig kihasznál minden mocskos kampányfogást a hatalomba maradásának az érdekében.De higgyük el hogy tévedni fog, mert a magyar ember sokáig tür,de egyszer minden pohár betellik,és tulcsordul,robban,és akkor olyan gyorsan fog eltünni a palettáról, mint a többi u.n. "rendszer váltó" párt.Hol van ma az SZDSZ,a Kisgazda, az MDF stb. pártok?Sehol.Igy fog járni a Fidesz is.Ez az állandó háborus hangvétel nem tartható,az emberek megunják,elegük lesz belőle, nem beszélve az állandó hazudozásról,lopásról,a maffia módszerekkel felduzzasztott korrupcióról!

Vendég

#11

2017-11-21 16:14

Gyulolet nelkul bekessegben elni elfogadni a.masikat elfogadni a massagot

Anonymous

#12 KÖSZÖNÖMRe:

2017-11-21 17:04

#6: -  

Köszönöm.


Vendég

#13

2017-11-21 17:06

Szerintem az MSZP nagyon rosszúl teszi, hogy arra buzdít ne küldjük vissza a konzultációs kérdőívet. Ebben az esetben a FIDESZ elmondhatja, hogy a visszaküldött válaszok 99 %-a egyetért velük.
Én visszaküldtem a kérdőívet, vastag piros filctollal áthúzva és egyszavas véleménnyel. Ha sokan így tennének, nem lenne pofájuk a statisztikával játszani és látnák a valódi véleményeket. Kíváncsi lennék, akkor is 99 % lenne a helyeslők aránya, .....persze hazudni akkor is lehet.

Vendég

#14

2017-11-21 17:11

Én is a gyűlölet ellen vagyok, de kérdem én történt itt valami a gyűlölet ellen, hogy ennek vége legyen . Bejelentették, kijelentették, elítélték , feljelentették .....naponta a Civileket fenyegetnek, titkosszolgálat, Parlament interpellálás, EU-Parlament és ? Orbán ugyan úgy uszít, és szítja a gyűlöletet. Itt csak akkor lesz változás, ha mindenki elmegy szavazni !

Vendég

#15

2017-11-22 07:07

Kedves Zsuzsa,
én már kétszer aláírtam, persze ha lehet szívesen aláírom akárhányszor. Kérlek írd meg, hogy mi a teendő.Üdvözlettel, Dr. Szabó Mária

Anonymous

#16

2017-11-22 14:05

Orulok, hogy Soros György tisztázó kampányt indított. Petíciónk, amelyet eddig 8564 embert irt alá, nem volt hiábavalo, szolidaritásunkkal, tiltakozásunkkal mi is hozzajarultunk Soros Gyorgy tiltakozó megszolalasanak. Koszonom mindenkinek a részvételt! ...es jo lenne, ha tovabbra is gyulnenek az aláírások.
drang+

#17 Re: Re:

2017-11-22 14:50

#8: János SAXON Szasz - Re:  

Ha tetszett, van még bőven. Például:

Soros György letelepedési kötvényért folyamodott  

Rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be Soros György, hogy a magyar kormányzat által biztosított lehetőséggel élve, hongkongi tanácsadója javaslatát elfogadva letelepedési kötvényt igényelt az ügylet adminisztratív lebonyolítására jogosult Zsoldos, Katona & Társai Ltd ügynökség Aligátor szigeti irodájában. A King Solomon szálló kupolatermében (Miami Beach, 114 Street 58, 134. emeleten a lifttől balra) megtartott rövid sajtótájékoztató után villásreggelin látta vendégül Soros György (ahogy itt hívják: Oncle George) az újságírókat, és barátságosan elbeszélgetett velük. Munkatársunk kérésére készségesen vállalkozott rövid exkluzív interjúra, aminek során több érdekes kérdésre válaszolt.  

Kérdés: Miért a lakásától pontosan negyvenezer kilométerre lévő Aligátor szigeti irodát választotta?

  Felelet: Először a Happy and Hope offshore céget kerestem fel Dallasban, de ott nem fogadtak – a recepciós, miután felismert, hosszasan telefonált az ügyvezető igazgatóval, majd arról tájékoztatott, hogy az iroda vegyszeres poloskairtás miatt nem fogad ügyfeleket. Hasonlóan jártam több más irodával is, csupán a zárva tartás indokolása változott. Volt, ahol pestisjárvány miatti karanténra, másutt a lépcsőházi padlószőnyeg cseréjére, a következő irodában a közelgő árvízre hivatkoztak. Így jutottam el a Zsoldos, Katona & Társai Ltd ügynökséghez, ahova a titkosszolgálati ügyitéző mulasztása miatt nem jutott el a személyemre vonatkozó távoltartási utasítás. Ami a távolság megítélését illeti, az nézőpont kérdése. Ha a palotám kapuján kilépve jobbra fordulok, valóban 40000 km-re van az iroda, de ha balra indulok, nem kell megkerülnöm a Földet, és 770 méter után az iroda előtt állok. Én az utóbbi megoldást választottam.  

Kérdés: Miért éppen Magyarországon szeretne letelepedni?  

Felelet: Ennek számos oka van. Sorolom, ahogy eszembe jut. A kötvénnyel visszavonásig érvényes letelepedési engedély jár, és lehetővé válik számomra a szabad utazás az Európai Unió egész területén. Magyarország Európa gazdasági, politikai és kulturális központja, ahol szinte mindenki beszéli második anyanyelvemet, az angolt. Magyarországot már csak egy lépés válaszhatja el attól, hogy a korlátlan lehetőségek hazája legyen.   Kérdés: Mi ez a lépés?   Felelet: Jelenleg ez a rendszer kísérleti stádiumban van és csak a kormányközeli vállalkozók élhetnek vele, de úgy hallottam, hogy ha beválik, kiterjesztik minden magyar állampolgárra. Gyakorló spekulánsként csak azt tartom aggályosnak, hogy – kis ország lévén – a lehetőségek elfogyhatnak, mire mindenki élhetne velük. Engedelmével folytatom az indokaim felsorolását. Idős ember vagyok, és szeretném nyugodt körülmények között megírni a sikereimet és kudarcaimat tartalmazó emlékirataimat.  

Kérdés: Itt Amerikában nincsenek meg ezek a feltételek?  

Felelet: Sajnos nincsenek. Zsidóként és feketeként Amerikában állandó zaklatásnak vagyok kitéve antiszemita és fajgyűlölő tényezők részéről.  

Kérdés: Az antiszemitizmust értem. No de hogy kerül ide a fajgyűlölet, hiszen Ön kékszemű, szőkehajú, fehérbőrű ember?  

Felelet: Az 1968-ban általam alapított és azóta is finanszírozott harlemi „Black Sabbath” Felzárkóztató Egyetem rektori tanácsa az USA elnökének indítványára a „tiszteletbeli fekete” címmel tüntetett ki, azóta érnek az atrocitások.  

Kérdés: Ha már itt tartunk, nem vár hasonló elismerést a magyar kormány részéről”?  

Felelet: Magyarországon más a helyzet. Ott nem a személyes kapcsolatok számítanak, hanem kizárólag a teljesítmény, ezért még sokat kell tennem a megtiszteltetésért.  

Kérdés: Tervezett emlékirataira visszatérve, mit tekint eddigi legnagyobb sikerének? 

Felelet: Azt, hogy tiszta lelkiismerettel és épp bőrrel megértem 87 évet.  

Kérdés: És mi volt a legnagyobb kudarc?  

Felelet: Életem legnagyobb ballépése volt, amikor 1989-ben az oxfordi ösztöndíj-pályázatok értékelésénél otthon hagytam az olvasószemüvegemet, és későn vettem észre, hogy kedvenc kiscicám helyett egy kígyót melengetek a keblemen.  

Kérdés: Hol tart a letelepedési eljárás?  

Felelet: Szépen haladunk. Az ügyintézés felgyorsítása érdekében lemondtam a nemzetbiztonsági átvilágításról. Jelenleg a vagyoni helyzetem felmérése folyik annak tisztázása végett, hogy letelepedésem nem veszélyezteti-e a magyar állami egészségbiztosítást. Eddig egyetlen probléma merült fel, nevezetesen az, hogy az általános gyakorlattal szemben tényleg Magyarországon szeretnék élni, és nem tervezem az azonnali tovább utazást Nyugat-Európába, de remélem, hogy felmentést kapok a szokásjog alól. Optimista vagyok: már keresem új otthonomat Budapesten, a Hős utca és a József Attila lakótelep között.


Vendég

#18 Re:

2017-11-22 16:28

#1: -  

Kedves Zsuzsa,

Mindenben egyetértek, de a magyar gyűlöletkampány már olyan sikert aratott, hogy ezt csak egy forradalom, illetve polgárháború tudná elsöpörni, peticiókkal semmire nem jutunk. Kérdés, hogy ez mikor fog eljönni, és jönnek-e orosz csapatok pártunk, kormányunk megvédésére. A magyarok egyelőre rettegnek és gyűlölködnek. Dr. Suba Zsuzsanna


Vendég

#19

2017-11-23 10:03

Tiltakozom a fidesz Soros György ellen indított hazug propagandájuk ellen! A gyűlöletkampányra, óriásplakátra, média reklámra kidobott súlyos milliárdokat követelem, hogy az egészségügyre és oktatásra fordítsák! KÖVETELEM, HOGY AZ USZÍTÓ, GYŰLÖLETKELTŐ ÓRIÁSPLAKÁTOKAT NE TŰRJE MEG SENKI A KÖRNYEZETÉBEN.

Vendég

#20

2017-12-08 15:56

Örülök,h.Soros György végre megszólalt!Meg kell állítani a magyar kormány ámokfutását!