Petíció Dörner György színi igazgatói kinevezése mellett!


Vendég

#176

2011-10-28 09:36

Magyarország jövője ma azokon múlik, akik vállalják az identitásukat mindenféle értelemben. Nem hittük, hogy a rendszerváltozást még 20 év múltán is folytatni kell az olyan keresztény magyar férfiak melletti kiállásunkkal, akik hitükben, emberségükben bizonyosságra találtak és akik felől nekünk is bizonyosságunk lehet: a mi ügyünket szolgálják.

Vendég

#177

2011-10-28 12:01

Hihetetlen, hogy milyen lármát tudnak csapni a liberósok, ha egy parányi szeletét elvesztik annak a lehetőségnek, hogy ők mondják meg ki a fasiszta, ki a jó magyar és mindenben ők diktáljanak Lásd ezt az élősködő hulladékot,aki itt a Kertész Ákos név alatt rejtőzködik,és mindenféle díjakat bezsebelt már hosszú és kártékony tevékenysége során.Bezzeg,milyen hallgatólagosan,sőt kéjes elégedettséggel tudomásul vették,amikor annak idején ezt az alföldi nevű kártevőt egy jobb pályázóval szemben azzal a felkiáltással részesítette előnyben Pösze Pista,az akkori miniszter,hogy márpedig ő lesz,mert ő ezt akarja.Ekkor nem rángatta őket a görcs, hogy ezt így nem lehet elintézni, meghogy fasiszta diktatúra módszere a kinevezés stílusa.

Vendég

#178 kávé

2011-10-28 12:12

Támogatom Dörner Györgyöt és sok sikert!

Vendég

#179

2011-10-28 12:39

Az Alföldieknek, Dániel Péterekeknek és a lenin-fiúk utódainak nagyon nem tetszik, ha a magyarok kezükbe veszik sorsuk irányítását!

Vendég

#180

2011-10-28 13:44

30 éve nem voltam színházban, mert a ferde hajlamuakat nem tudom nézni, mosmár mennék, ha hiteles magyar darabokat nézhetek.

Vendég

#181

2011-10-28 13:47

sapienti sat

Vendég

#182

2011-10-28 14:05

Itt az ideje, hogy legalább egy magyar szellemű színház legyen a vörös és kék rongyokba öltöztetett, az eszdészes és maszopos maffia által lakhatatlanná tett Budapesten. Dörner kitűnő színész, Csurka pedig a legjobb ma is élő drámaíró. Mindketten kvalitásos művészek. Az, hogy kinevezésük hallatán felhangzott a cionista gyűlelet-kórus, csak annak bizonyítéka, hogy helyes volt a döntés.

De annak is itt az ideje, hogy többi színházunkat is visszaszerezzük, elsőként a Nemzetit. (Egyet azért hagyjunk meg a mindenkori mocskolódóknak, legyen ennek neve, mondjuk: Patkányszínház - utalva a 19-es Patkányforradalomra, és annak a Dunába lövetést meghonosító nemzetgyűlölő terroristáira. Ez a színház viszont ne kapjon állami támogatást, finanszírozzák csak a patkányforradalmárok mai szellemi utódai - a sorstalanok.

Egy volt filoszemita, akit a zsidók tettek anticionistáva. (Azért nem antiszemita, mert az arabok is szemiták, s azokkal semmi bajom. Sőt: Önrendelkezést a palesztinoknak!!)

Vendég

#183

2011-10-28 14:45

Egy éves müködése után vissza lehet térni, hogy jó igazgató-é vagy sem. Ha van esélyegyenlőség -amiről folyton hallunk- akkor meg kell adni az esélyt az új igazgatónak a bizonyitásra. Igy mi drukkolunk az eredményességért. Zorkóczy Zoltánné

Vendég

#184 Re:

2011-10-28 14:46


Vendég

#185

2011-10-28 16:36

Magyarorszagon a szellemi es moralis elet teljes lezullesztese folyik. Eppen idoszeru volt, hogy a 24. oraban magyar emberek kapjanak megbizatast a szellemi elet iranyitasaban. Gratulalok Dorner Gyorgynek a kinevezeshez, es arra kerem, hogy soha ne hatraljon meg, es soha ne terjen el az egyenes, keskeny utrol.
Balogh Eva

Vendég

#186

2011-10-28 17:17

Nagyon fontosnak tartom, hogy szellemileg tudatos,
és lekileg egészséges magyarok kerüljenek vezető
helyekre.
RG.

Vendég

#187

2011-10-28 17:37

Sajnálom, hogy csak ennyit tehetek Dörner György kinevezése mellett, de mégjobban sajnálom, hogy nem tehetek sokkal többet Alföldi Róbert ellen, aki módszeresen gyalázza a magyar nemzetet abban a színházban, emely arra hivatott, hogy a magyar nemzet fáklyája legyen.

Vendég

#188

2011-10-28 19:48

Sok erőt kívánok Dörnernek és Csurkának!

Vendég

#189 Re:

2011-10-28 20:49

#1: -  Szin Ész

 

Szin Ész.

#190

2011-10-28 20:55

Végre egy rátermett, tehetséges embert neveztek ki! Sok sikert kívánok !

Vendég

#191 Re:

2011-10-28 20:55

Szin Ész.

#192

2011-10-28 21:00

Végre egy rátermett, tehetséges embert neveztek ki igazgatónak!
Sok sikert kívánok Dörner Györgynek!

Vendég

#193

2011-10-28 22:33

Undorodom ennek a sisere hadnak a nácizásától! Ez az ország a miénk magyaroké, és az is marad!Ha annyira nem tetszik nekik itt, el lehet takarodni!

Vendég

#194

2011-10-29 03:28

Kell egy igazán magyar színház Budapesten, örülök, hogy végre lesz. A Nemzeti szíhházat a Fidesz építette, nem értem miért nem töltik meg értékes tartalommal és büszkélkednek vele? Ehelyett hagyják Alföldi Róbert különös izlésvilágát érvényesülni a nemzetiben, ami tudtommal köszönő viszonyban sincs a jobboldal eszméivel.

Vendég

#195

2011-10-29 09:43

Hiába nyertünk 2/3-dal, ha a kultúrát nem hódítjuk vissza és nem tesszük ismét magyarrá. Dörner és Csurka kinevezése a lehető legjobb lépés volt, de még sok hasonlónak kell követnie. A magyarországi színházakat ismét magyarrá kell tennünk. Akinek ez nem tetszik, annak azt üzenem, hogy nem kötelező itt élni, el lehet innen menni.

Vendég

#196

2011-10-29 18:53

Rés a falon. Tovább, tovább!!!

Vendég

#197

2011-10-29 19:13

Éljél Döri!

Vendég

#198

2011-10-29 21:51

Hihetetlen, hogy a huszonkettedik században is itt tartunk! Most már elég az igazságtalan pozicióharcból ami évtizedek óta sok értékes embert sikertelenné tett az országunk számára,

Vendég

#199

2011-10-30 10:13

Hajrá, magyarok!

Vendég

#200

2011-10-30 16:13

A kinevezés elleni kampány is a tipikus liberális "demokrácia" megnyilvánulása ! Demokrácia: ha valami úgy van, ahogy ők akarják. Fasizmus, rasszizmus, diktatúra, stb.: ha ügy van, ahogy mások akarják...