munkaszolgálat
Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével
Egyetértek a petícióban megfogalmazottakkal!
A kormány rendpárti közmunkarendszere nem csak hogy az olasz, fasiszta Musszolini közmunka-elgondolásnak az újraélesztését jelenti ma és itt, Európa közepén, de az elesettek, a megújulásra és a versenyre képtelenek érzéketlen módon való kihasználására, kiszolgáltatottságuk további elmélyítésére és a nemzet színe előtt való megszégyenítésére irányuló eszközrendszert is megtestesíti.
Mindezt a múltjára, a tetteire, az erkölcsiségére, az értékeire, az örökségére stb. oly büszke magyar nemzet nevében, a "fülkeforradalom" győzelme által, a „Nemzeti Együttműködés Rendszere” keretében, a „Nemzeti Ügyek Kormánya” vezényletével, és legfőképpen a másik magyart egy kanál vízben megfojtani kész „legmagyarabb magyarok” segedelmével.
Mert ilyenek mindig is voltak, meg lesznek is, mert a gyűlöletkeltés mindenkor termékeny talajra talál, ha egy társadalom elfogadhatatlan és elviselhetetlen mélységekig megosztott. Most éppen a dicső nemzetünk nevében és állítólagos érdekei miatt!
Mit is tesz most e cinkelt lapokkal játszó kormányzó elit? Felkorbácsolta az alantas indulatokat, ígérgetett akaratot, elszántságot, igazságot, rendet, elszámoltatást és a dolgok azonnali jobbra fordítását, hogy kellő számú választót édesgessen magához.
Majd a hatalomra jutva nem csak, hogy cserbenhagyta a benne hívő, a beléje kapaszkodni akaró, bálványimádásra hajlamos, de társadalmilag leszakadt választók tömegeit, de most szembe is köpi, amiért nem képes „hajtani, kaparni és gyűjtögetni tégláról-téglára”, mint ahogy azt egy jó magyarnak illene, Lázár és despota lelkű elvbarátai mércéje szerint.
Mára pedig támogatóik jó részét a magyar nemzet szégyenpadjára ültették, és sorsukban magára akarják hagyni, hiszen terveik szerint a jövőben már nem lesz szükségük a „szégyenben élő, értéket nem termelő” elesettek és képességekben deficites tömegek választói támogatására.
Ezzel újból "történelmet írhat a magyar", megint csak a nép teljes támogatását hazudva a képünkbe, és mint annyiszor, megint a sötét lapoldalra akar írni az uralkodó politikai elit.
Végezetül, a választók meggyőzéséhez szerintem is szükséges lenne a főbb szakmai érvek megfogalmazása és szélesebb körű megismertetése.
JOGSEGÉLY
(STRASBOURG?) A hazai törvénygyár feltehetőleg ellehetetlenített minden igazságkeresési
és igazságtételi lépést. E pillanatban csak a parlamenti urak/hölgyek (mamelukok) lelkiismeretére
tudhatunk apellálni (ld. vegyipari dolgozók bejelentett lépései), az pedig egyszerűen nincs.
Alkotmánybíróság? Köztársasági Elnök? (ad notam KFT együttes "Bábu vagy")
Re: Re: Re: Re:
Valóban jó lenne, ha racionálisan foglalkoznának a magyar történelmi TÉNYEKKEL. Nem leöntve ezzel a nyavalygós, népnemzeti nyállal. Egyébként az egyik gaztett nem mentesíti a másikat, tehát a holokausztot átéltek, "áthaltak" fájdalma semmivel sem kisebb, mint az elhurcolt embereké. Mindkettőért való aggódás, együttérzés jogos. De ettől a kormány közmunkaprogramja semmivel sem lesz jobb.
Re: Re: Re:
Elég tré szöveg ez Solt Otilíával kapcsolatban. Mert talán a lényeg az, hogy liberálisként létrehozója volt a SZETA-nak. (Szegényeket támogató alap) Ő már csinált valamit. S te?
Nincs mese
Szúlikó
Mivel már csak július végéig lehet részem a napi, bruttó 3120.- (nettó 2577.-) forintos, álláskeresési járadék címen folyósított „élményben”, :-(, SŰRGŐS LENNE A DOLOG!!!
Tavaly nyáron az alábbi e-mail-t küldtem el utolsó cégem – akkori :-) – vezérének:
„Kedves ….. ! Elnézésedet kérve a zavarásért, egy szokatlan ügyben szeretném a véleményedet – segítségedet – kérni. Mint azt gondolom te is tudod, ezekben az órákban, napokban országszerte sok-sok ezer ember „harcol” a gátakon. Lehet, hogy az én „gyengeségem”, de egyre nehezebben tudok esténként leülni a TV elé és nézni, mennyire súlyos a helyzet a folyók mentén és hogy folyamatosan jönnek a hírek: önkénteseket várnak a veszélyeztetett területekre. Épp ezért született meg bennem a gondolat, hogy – bár már túl vagyok az ötvennegyedik krumplikapáláson – a lapátot, homokzsákot még én is elbírom.
Az ötlet persze csak akkor ér valamit, ha azt tett is követi … ezért rátérnék a lényegre; szeretném felvenni a kapcsolatot a katasztrófavédelem illetékeseivel, hogy jelezzem feléjük: itt vagyok … „ütközetre” készen … mikor indulhatok, hova induljak, tudok-e valahol segíteni? No persze, a dolog nem ennyire egyszerű. Anyagi és egyéb helyzetemből adódóan sem „rendes” sem „fizetés nélküli” szabadságot nem tudok erre a célra kivenni. … … Ezért – „pestiesen szólva” – itt jönnél te a képbe: mint a cég „első embere” látsz-e lehetőséget arra, hogy – természetesen kizárólag a fent említett célra és csak a szükséges mértékben (!) – „rendkívüli eltávban” részesülhessek. Tudom, „meglepő” a kérdésem, de úgy vélem, a helyzet sem mindennapi. […] Nos erről lenne szó. Amennyiben nem látod kivitelezhetetlennek ötletemet és „rábólintasz”, akkor már csak egy 48-49-es gumicsizmára – istenem, „nagy lábon élek” :-))) – ill. megfelelő öltözékre kell valahol szert tennem, és már indulhatok is a „frontra”. Zárásként csak annyit, hogy elnézést kérek, ha soraim mellőzik a „hivatalos” stílus jegyeit, de úgy vélem, a helyzet sem akármilyen. Türelmedet köszönve üdvözöllek: Vári Zoltán.”
Nem kellett sokat várnom a válaszra.
„Kedves Zoltán! Nagyra becsülöm segítő szándékodat! Konzultálva vezetőiddel úgy látjuk, hogy néhány napra szívesen biztosítjuk számodra, hogy részt vehess a mentési munkákban. A csizma-beszerzést pedig kérem, hogy intézd és hozd a számlát, amit a […] kifizet. Nekünk házon belül ilyesmi nem áll rendelkezésre, csak trikó és sapka, amit szívesen adunk, ha kérsz. Még egyszer köszönöm, nagyon jó és nemes gondolatnak tartom, és ha nem haragszol, csinálunk ennek egy kis házi hírverést. Üdvözlettel: X. Y.”
Akkor úgy alakult, hogy nélkülem is sikerült megküzdeniük az érintetteknek az árral, viszont azt álmomban sem gondoltam volna, hogy kb. egy év múlva, - amennyiben 10 napon belül nem találok munkát – könnyen olyan helyzetbe fogok kerülni, hogy – igaz Viktor barátunknak köszönhetően ez már „pénzes” meló lesz :-((( – tényleg „gát- avagy stadionépítő” leszek. :-(((
Bocsi a bevezetőben „elrejtett” álláskeresési „hirdetésért”, de talán érthető, ha minden szalmaszálba igyekszem belekapaszkodni. :-(((
| This discussion has been closed. |
Re:
#323: - Hát nem is így nevezik, hanem úgy hogy közmunka, de a megvalósítás módja szerint az. Kényszerítő keretek közt a megélhetésre, családfenntartásra, rezsire nyilván nem elegendő bérért 57 ezer bruttó Kb.35 nettó. Ez nyilvánvalóan rabszolgamunka. Távolra is utaztathatják a kiszolgáltatottakat. Rendőri felügyeletről is szólnak a hírek. És ez csak a látható feszín.