Mondj nemet a sorkötelezettség visszaállítására!


Vendég

#626 Re: Egy volt honvéd

2012-02-22 16:33

#625: Honvéd - Egy volt honvéd

Nem is muszáj osztani az én véleményemet! Ugyan, dehogy! Azért vélemény...:)

 

Azért reflektálnék az Ön által írottakra:

Igen, voltak olyan fiatalok, akik 18 éves korukra szakmával és munkahellyel is rendelkeztek.Némelyik még jogosítvánnyal is..(ált. "0" km-essel).Csak legtöbbje szakmai gyakorlattal nem rendelkezett! Én egy olyan alakulatnál szolgáltam, ahol a szakképzettségük szerint vonultatták be a katonákat, és elsődlegesen a szakmai tudásukat vették igénybe vagy használták fel a speciális katonai feladatok végrehajtásához való képesség kialakításához..A legtöbb bevonult fiatal épp hogy kikerült az iskolából, gyakorlata még alig -alig volt,( némelyiknek szakmai tudása sem), akadtak szép számmal, akiknek affinitásuk sem...Igen, akadtak igazi "zsenigyerekek" is, akik önálló munkára voltak képesek  már 18 -19 évesen is....ezt nem lehet tagadni! De a zöme nem ilyen volt!Nálunk nagyon sok hasznos (szakmailag és emberileg) tapasztalatot tudtak szerezni...aminek később hasznát látták!

Például nagyon sokszor kellett (a civil vállalatokrészére) igazolást kiállítani egykori katonáknak arról, hogy mennyi kilómétert vezetett a katonaság alatt! A civil cégek ugyanis elfogadták teljesítménynek a hadseregben levezetett km-t. sokaknak ez sokat számított, hogy jó munkahelyet találjanak a leszerelés után!

Sokan szereztek például(ingyen!!!!) olyan képesítést, aminek civilben is komoly hasznát látták! Pld: targoncavezetői képzés, különféle gépkezelői képzés, darukzelői képesítést, nehézgépkezelői, heggesztői, buszvezetői vagy egyéb nagyobb kategóriáju jármű vezetésére jogosító vezetői engedélyt...stb. hosszan sorolhatnám...

Vagy említhetném a sok sportban elért kiemelkedő erdményt!Mert az is volt! Volt sok olyan sportoló, aki bevonulva mást sem kellett, hogy csináljon, csak a sportot! Minden (vagy majdnem minden) más alól mentesítették, hogy ne következzen be törés a sportolói karrierében!

Ha Ön pontosan a katonaság alatt veszítette el a Tsz-ben a munkáját, az nem a katonaság hibája!!! Ugyanis törvény garantálta akkoriban, hogy aki ahonnan bevonult, azt oda vissza is kell venni!!!Ez tény!!! Ha Önt mégsem vették vissza, akkor az a tsz. bizony vastagon törvényt szegett...de ezért nem a hadsereg a felelős...Ami pedig a rendszerváltás környéki osztozkodást illeti, abból nagyon sok olyan ember is bőven kimaradt, akik nem voltak akkortájt sorkatonák!!! Ez is tény!

Tehát véleményem szerint Ön nem a haza védelme, hanem a piszkos módon végrehajtott rendszerváltás miatt veszítette el amit elveszített!

 

Ami pedig ezt az atomháborús mizériát illeti:

Hagyjuk már  ezt a gyerekes nézetet!!!!! Ha atomháború lenne, akkor a világ bármelyik, legjobban felkészült hadserege sem lenne képes megmaradni!!! Sőt! Senki a világon! Kivéve azt a néhány kormánytagot az érintett hatalmaknál , akik kirobbantották az egészet, és még idejekorán behúzódtak a jól felkészített bunkereikbe!Az atomháborút nem lehet túlélni!!! Lényegében nem!!! Mert ha túl is éli valaki, az utána következő időszakban a Föld gyakorlatilag alkalmatlan lesz az életre...Tehát gyermeteg gondolat azt hinni, hogy el lehet menekülni az atomkatasztrófa elől!! Nincs menekvés!Hiába ugrik kocsiba!!! Legfeljebb azzal együtt párolog el!!! Csak egy esély van a "túlélésre": ha ki sem tör!

Ha mégis, akkor totál mindegy , van-e sorállomány, vagy csak hivatásos...

Teljesen mindegy ...mindenki pusztulni fog! Nincs győztes!!!

A katonaságnál történő nevelésnek pedig nem helyettesíteni kellene az összes időrendben korábbi nevelést, hanem "megfejelni" egy utolsó adag tapasztalattal a felnőtté válás előtt..Mást ugyanis rövid idő alatt nem lehet elvégezni!!! Nem fő nevelési szervezetnek kell elképzelni a katonaságot, hanem a nevelés korábbi eredményeit összefogó, tömörítő, végleges formába öntő eszköznek! Ha úgy tetszik, a gyerekkor végleges lezárásának is felfogható lenne!

 

Egy másik vendég

#627 Egy másik vendég

2012-02-22 16:56

Alapból a sorkatonasággal az volt a bajom, hogy alig kaptunk valamit a szolgálatért!
Ok, hogy haza védelem, meg kötelező, de megkérdezném, hogy a hazának mi a kötelessége az állampolgáraival szemben?!
Az is hülyeség volt, hogy a munkahelynek vissza kellett vennie. Persze a törvény így rendelkezett, de kevesen tartották be. Én a sorozás után kb 1 hónapig dolgoztam ott ahonnan bevonultam. a 9 hónap alatt felvettek másvalakit a helyemre. Mikor leszereltem ugyan visszavettek, de egy hónap múlva egy mondvacsinált indokkal kirúgtak!
Persze ügyvédre nem volt pénzem. Egy ismerősöm aki hasonlóan járt 2 évig pereskedett mire eredmény született-persze nem az Ő javára! Persze munkát sehol nem kapott és a perköltséget is neki kellett állnia!
Az a baj, hogy ebben az országban csak a kis embernek vannak kötelezettségei, de a vezetőinknek akik egyben a hazát is irányítják -jelképezik, nincs!
Jelen helyzetben ami ebben az országban folyik én azt mondom, hogy még magát a hazát védeni is nagy hiba nem hogy szolgálni!
A katonaságnak semmi köze a neveléshez és a szocializációhoz! Ahol nem lehet fürödni, nem kap az ember tiszta ruhát-sőt még mosni sem tud, romlott kaját szolgálnak fel az minden csak nem nevelő és szocializációs közösség. És ahogy a kedves előttem szóló is mondta:
"Ha atomháború lenne, akkor a világ bármelyik, legjobban felkészült hadserege sem lenne képes megmaradni!!! Sőt! Senki a világon! Kivéve azt a néhány kormánytagot az érintett hatalmaknál , akik kirobbantották az egészet, és még idejekorán behúzódtak a jól felkészített bunkereikbe!"
Nos ez egy helyi konfliktus esetén is igaz lenne. Drága képviselőink és a felső tízezer a következő nap már a Karibi térségben süttetné a hasát, míg a jó nép itthon háborúsdit játszik!
majd ha, a sorkatonákat is normálisan megfizetik, megbecsülik, ember számba veszik és háború esetén a Tisztelt Honatyák kard ki kard az élen vezetik a népet a háborúba, majd akkor más véleményen leszek. De amíg ilyen vezetőink vannak addig én nem fogok fegyvert!

Vendég

#628 Re: Egy másik vendég

2012-02-23 11:39

#627: Egy másik vendég - Egy másik vendég

Arról azért ne feledkezzünk meg, hogy ezeket a "honatyákat" (pfúj! Még ezt a szót is rühellem!!!)mi, a NÉP , az összes rendelkezésre álló eszünkkel ültettük a nyakunkra, és hagyjuk , hogy rajtunk élősködjenek!!! Ez nem más bűne!!!A miénk! Nekünk is kell megoldani! Nem az UNIÓNAK !Minden népnek olyan vezetése van, amilyet választ magának! Ha eltűri, hogy semmibe vegyék és a képébe röhögve a verejtékén gazdagodjanak arra érdemtelen önjelölt szerencselovagok, akik politikusnak merik magukat nevezni, nos akkor meg is érdemli a sorsát!!!Nálunk fontosabb a Való világot nézni, a fotelben mereszteni a seggünket, mint kimenni az utcára  (ahogy  más népek teszik) és hathatósan elzavarni azt a kormányzatot, amelyik nem a többség , nem a NÉP érdekében teszi amit tesz!!!Miért nem lehet olyan összefogással erőt venni rajtuk, mint anno a taxisblokáddal????!!!Az akkori kormányzat úgy be volt szarva, hogy ihaj!Miért van az, hogy a franciák a "pálya szélére szorították " a kormányukat csupán kettő hét általános sztrájkkal??? Megmondom! Mert ott nem széthúzó a nép!Nem lehet összeugrasztani (szándékosan) a nyugdíjast a dolgozóval, a rendőrt a buszvezetővel, a hajléktalant az orvossal, a katonát a civillel stb!Nálunk mindezt meg lehet tenni és a jelenlegi kormányzat meg is teszi! Mert így nem kell tartania a nagy néptömegeket megmozgató  összefogástól ...Igazad van! Ilyen kormányért, ilyen országért valóban nem érdemes áldozatokat vállalva szolgálni! A hazát szolgálni nem szégyen, de nem mindegy, hogy kik vezetik a hazádat!!! Ne a hazádtól várj ellenszolgáltatást a szolgálatodért...Nem a haza adja a parancsokat! A parancsokat a politikai vezetés adja! A katonaság pedig olyan színvonalú lesz, amennyi pénzt áldoz rá ez a politikai vezetés!(és ebbe a kérdéskörbe tartozik az ételek minősége, a ruházati ellátás, a kiképzés színvonala stb.)Ebből a szempontból mindegy , hogy sorállományú, vagy szereződéses hadseregről beszélünk-e!Az pedig, hogy a katonaságnak nincs köze a neveléshez és a szocializációhoz, ugyanúgy nem igaz, mintha az iskolarendszerről állítanád ugyanezt!Próbáld meg félretenni a rossz emlékeidet és objektíven nézni a dolgot! Egyébiránt sok dologban tisztán látod a helyzetet!:)

Egy polgár

#629 Egy polgár

2012-02-24 14:36

Az a baj, hogy az egyszerű embert így is ép elég teher súlytja, ha még katonáskodni is kéne végkép nem lehetne előre tervezni. Sajnos, ha én mint egyszerű állampolgár igénybe akarok venni bármiféle szolgáltatást fizetnem kell egy rakás pénzt érte!
Ugyanakkor az állam szinte mindent ingyen igényel az emberektől!
Hiába fizetem a TBt, ha nem akarok egy véletlen műhiba miatt a temetőbe kerülni, fizetnem kell az orvosnak!

Vendég

#630 Re: Egy polgár

2012-02-25 20:50

#629: Egy polgár - Egy polgár

Neked még van miből fizetni az orvosnak???!!!Irigyellek!!!!

Nekem már csak a remény maradt!!!!!Bízom benne, hogy tartják magukat az esküjükhöz, ahogy én is tartottam magam a magaméhoz!!! (Nem pénzért)


Anonymous

#631

2012-03-05 14:07

Az egész világon kéne megszüntetni a katonáskodást és az öldöklést végre!

Vendég

#632 Re:

2012-03-05 15:59

#631: -

A katonák békésen szót tudnak érteni egymással....valahol belül mind ugyanolyan....KATONALELKÜK VAN...legyenek akármilyen nemzetiségűek is...

A problémákért és minden belőlük  származó következményért a politikusok a felelősek!!! Őket kellene megszüntetni!!!

A világot megrontó két dolog, amit meg kellene szüntetni a : politika és a pénz....


Vendég

#633 Re: Legyen sorállomány a libsiknek.

2012-03-18 19:44

#11: Nem oda Buda - Legyen sorállomány a libsiknek.

Bizony hogy kell a katonaság de mennyire hogy kell ott ember lett a legnagyobb tahóból is.


Vendég

#634

2012-03-22 16:37

szerintem inkább zsoldoskatonák legyenek nem hiszem hogy avval hogy vissza álitják a sorkötelességet nem lesz jobb Magyar ország gazdasági helyzete
Százados

#635 Re: Re: Legyen sorállomány a libsiknek.

2012-03-26 12:48

#633: - Re: Legyen sorállomány a libsiknek.

Kétségtelen, hogy voltak akiknek szanált, viszont a tapasztalatom az, hogy a legtöbb ember aki bevonult a szolgálat után ugyanoda került vissza ahonnan jött!

Ahol az én alakulatom állomásozott sok alföldi emberke került akik olyan falvakból jöttek ahol nincs munka és az egyetlen szórakozási lehetőség a kocsma. Ezek az emberek mentálisan is alkalmatlanok voltak arra, hogy egyáltalában a haza büszke védői legyenek. A hadgyakorlatokon bizony rengeteg balesetet okoztak. Hiába volt a fogda és a büntetés, ezek az emberek nem tudtak többet jobbat nyújtani, fenyegethette az ember akármivel! Ezek az emberek a katonai szolgálat letöltése után ugyanabba a hátrányos helyzetű közösségbe kerültek vissza ahonnan jöttek. Nem hiszem, hogy ezekre az emberekre kis hazánk bizton számíthat, és abban sem hiszek, hogy a nevelés és szociális felzárkóztatás a hadsereg feladata lenne. Erre ott az iskola és ott vannak a szociális munkások, pedagógusok, pszihológusok! Az meg külön hiba lenne, ha ilyen emberek közés kultúrált életkörülményekkel rendelkező embereket osztanának be! Sok kiskatonát láttam már itt összetörni mert nem tudta elviselni, hogy egy bugaci surmó egyszerűen bele vizel az ágyába és napokig nem fürdik!
A katonaságnak mint szakma és hivatás kellene léteznie és nem nevelő-munkatábornak. Képzeljük csak el, mi lenne ha az egészségügy működne hasonó képpen!

-polgári szolgálat keretében osztottak be embereket korházakba és bizony rengeteg galibát problémát okoztak!

halflife

#636 Re: Re: Re: Legyen sorállomány a libsiknek.

2012-04-24 12:08

#635: Százados - Re: Re: Legyen sorállomány a libsiknek.

Kedves Százados úr!

 

"Hiába volt a fogda és a büntetés, ezek az emberek nem tudtak többet jobbat nyújtani, fenyegethette az ember akármivel!"

 

Mint volt sorállományú rajparancsnok (tizedes), valamint a hivatásos tiszthelyettesek nevében kérdezem:

Le tudott ereszkedni a katonához lelkileg és szellemileg, félretéve egyszer is a hierarchiát? Vagy csak mint nyers

matériát kezelte őket mint azt oktatták a főiskolán?(csak fogda és büntetés)

Kezelhetetlenek: mert csupán indokolatlanul a negyedik hónapja be vannak ragasztva.

"Nem hiszem, hogy ezekre az emberekre kis hazánk bizton számíthat, és abban sem hiszek, hogy a nevelés és szociális felzárkóztatás a hadsereg feladata lenne."

A nevelés feladata a honvédségnek, ez tény.( nem hadsereg )

A szociális felzárkóztatás nem.   ( mindenki egyforma színű és kopasz ) nincs:    nekem nájki bakancsom van duma.

 

"Ezek az emberek mentálisan is alkalmatlanok voltak arra, hogy egyáltalában a haza büszke védői legyenek"

Ön alkalmas rá százados úr hogy a haza büszke védője legyen, ha az önre bízot sorkatonákkal kudarcot vallott?

 

Tisztelettel



Vendég

#637

2012-04-27 21:59

Én nem írom alá, de az nagyon tetszik hogy a legtöbb aláíró nő :D:D:D:D:D:D
Sorkatonaság pedig csak egy közel-keleti rasszista országban létezik. Valami izraelnek hívják.

Vendég

#638 Re:

2012-04-27 22:00

#637: -  

 Mármint nőknek kötelező sorkatonaság...


Vendég

#639 Re:

2012-04-29 18:19

#637: -

Rasszista?????!!!!!!!! Nézz már a dolgok mélyére egy kicsit!!! Egy csöppet  többről van ott szó, mint "rasszizmus"!!!

Nem gondolod, hogy nincs más módjuk a túlélésre?????Soha ne kerülj olyan helyzetbe, hogy megtapasztald azt az "életet" ami az izraeli átlagembereknek jutott osztályrészül!

Nem hobbiból járnak géppisztollyal éjjel -nappal!!!!!(a lányok is)

Gondolod ők nem szeretnének inkább mindennap békében, nyugalomban  élni???? Anélkül, hogy valamelyik arab szomszédjuk állandóan ne törjön a puszta létükre????

Kiváncsi lennék , mi lenne a véleményed, ha a te gyerekedet robbantaná fel egy szép nyári napon valami fanatikus állat terrorista a helyijáratú buszon....vagy miközben egy kávéház teraszán kávézgatsz, géppisztolysorozatot zúdít rád egy agyament  "szabadságharcos"...Hmmm????

Jobb lenne, ha tájékozódnál...

Minden elismerésem annak a népnek!

 

Százados

#640 Re: Re: Re: Re: Legyen sorállomány a libsiknek.

2012-05-10 14:47

#636: halflife - Re: Re: Re: Legyen sorállomány a libsiknek.

Nemakarásnak nyőgés a vége! Annak nem sok értelme van, hogy rákényszerítjük, nyüstöljük az emberekt valamire amit nem is akarnak. Soha nem lesz egy kényszer katona olyan jó védője a hazának mint az az ember aki hivatásszerűen vállalja a szolgálatot. Ha valaki pék az süssön kenyeret. A frontra menyjen az aki ezt a munkát válassza. Mondj egy olyan háborút is az elmúlt 300 évből amit önerőnkből megnyertünk?

Heckerek, műholdak és rakéták ellen nem lehet sorkatonák tömegével háborút vívni, max mégtöbb hősi halotat gyártani. Egy 21. századi globális konfliktusban a civil inkább legyen gyáva nyúl mint döglött oroszlán, mert egy világ konfliktus után a társadalom újáépítését döglött oroszlánokra nehéz alapozni!

Orsolya

#641 Re:

2012-05-10 14:52

#637: -

Igen jórészt nők írják alá! te szívesen otthagynád a feleséged és gyereked egy háború esetén?
Én két kis gyerekkel a hátam mögött alig havi 30 gyessel alighanem éhen dögölnék mire a párom megjönne a háborúból-ha egyáltalán visszajön!

Kárpátaljai magyarként én anyámmal átéltem mikor apám rokkantan visszatért az afganisztáni háborúból (ami 1980-88 között zajlott) Hiába volt a szolgálat a kitüntetések csak a nyomor jutott a nagy szovjetunió részéről!
És annak sem örülnék, ha a gyerekeimet vinnék el. Nekünk semmi bajunk a többi nemzettel. Ha Orbán Viktornak van akkor azt rendezze le Ő maga!

Nagyörge

#642 Re: Re:

2012-05-10 14:57

#639: - Re:

Nekem volt szerencsém Izraelben élni. Ott hiába a sorkatonaság a nőknek is sajnos a terrorizmus ellen azzal sem tudnak védekezni. A palesztín konfliktus is mióta tart! Ha a sorkatonaság annyira hatékony lenne akkor már a fél Közel-Kelet Izraelé lenne és egy darab terrorista nem lenne a térségben!

És volt szerencsém a donni poklot is megjárni! Sok lelkes büszke fiatal hazafival szolgáltam, de csak keveseknek adatott meg, hogy újra lássák a családjukat és normális életük legyen. Az oroszoktól nem védtek meg se a kommunizmustól!

Volt értelme? Inkább maradt volna Hothy a fenekén! Lett volna rá lehetősége.

én

#643 Re:

2012-05-17 12:11

#1: -

Figyelj má'....a te hazádban, izraelben is kötelező, nem? Ott miért nem kardoskodsz ellene? Ja, mert seggbelőnének és kiraknának, mint a szart......

 

windiesel

#644

2012-06-09 18:47

most akor vissza hozzák a sorálomyánt 2012-szeptember 25 vagy nem ezta választ keresem de sehol sem találom legalább önök mondanájuk el ellöre is kösszönöm
Egy bennfentes válaszadó

#645 Re:

2012-06-21 17:55

#644: windiesel -

Az a fajta sorkatonaság ami 2004-előtt volt nem lesz. Ellenben a középiskolai tanntervbe be lesz építve! Aki nem teljesít elég jól, vagy alkalmatlannak minősül az nem kaphat se szakmunkást se érettségit.

Bizonyos munkakörök betöltéséhez és az egyetemi felvételihez szintén kötelező lesz minimális alapkiképzésen "önként" részt venni.

Magyarán nem lesz kötelező a katonásdi, de ha nem veszel részt benne, akkor nem lesz szakmád, végzettséged és mehetsz közmunkában sz@rt lapátolni. Az iskolai oktatás része lesz majd a fiatalok arra nevelése, hogy a katonaságból kimaradókhoz "másképp" viszonyuljanak.

Megjegyzem ez Izraelben, több arab országban és sok harmadik világbeli diktatúrában így működik. Tudom, mert diplomataként dolgoztam közel húsz évig.

Aki a jövőben eleve egészségügyi okok miatt alkalmatlan annak ez az egész egy nagy szívás. Arra mondjuk kíváncsi lennék, hogy hogy akarják megvalósítani, ugyanis a legtöbb helyen az alapvető sportolás lehetősége sincs meg vagy vissza lett vágva! És arra is kíváncsi lennék, hogy a 14-18 éves alapkiképzést kapott tinikkel hogy akar majd Viktorka védekezni mondjuk egy kínai vagy iráni rakétatámadás ellen? Mindenki a hátára fekszik, lábakat a magasba és visszalökjük? Vissza kéne néznünk a múltba és tanulnunk belőle. Ha mind a két világháborút megnyertük volna és Moszkva lenne magyar falu Washington meg gyártelep azt mondom, van értelme az elképzelésnek, de a nagy büdös igazság, hogy az elmúlt 500 évben mi nem nyertünk háborút, pedig ez alatt az idő alatt volt konfiktusunk szinte az összes európai országgal!

Rakéta

#646 Rakéta

2012-06-29 17:50

Magyarország lényegébe 3 rakétával kiiktatható és ezekből elég, ha csak az egyik atom töltetű.
Ezeket a rakétákat a Földközi tengeren cirkáló tengeralattjáróról is ki lehet lőni.
Pakson termelik a hazai villamos energia közel felét. Ha azt kilövik az ország jelentős része már is energia nélkül marad. Százhalombattára érkezik az olaj és a földgáz. Kilövik üzemanyag nélkül marad az ország. És végül itt van Budapest. A Parlamenttől 5 kilométeres távolságon belül találhatóak a legfontosabb Dunai átkelők, fej és teher pályaudvarok ill. a legfontosabb kormányzati hivatalok. Budapestet kilövik gyakorlatilag leáll az ország! Nincsenek más vidéki városokba kormányzati központok kiépítve és nincs gyűrű irányú infrastruktúrája se az országnak. A légierőnket is sec-perc alatt levadásszák, gyakorlatilag tök felesleges az a fajta hagyományos hadsereg amivel az ország rendelkezik!
Ennek az országnak egy jól képzett operatív egységet kellene felállítania logisztikai és kiszolgáló egységekkel kiegészítve, amivel a NATO működéséhez is nagyban hozzá tudnánk járulni.
Annak nincs sok értelme, hogy harcoló alakulatokat képzünk ki. Nemzetközi szinten úgy se tudunk labdába rúgni, alföldet meg nehéz védeni.
Debreceni diák

#648 Behívó

2012-07-27 13:22

Polgárőr!

A hír sajnos igaz!

Debreceni egyetemista vagyok és több szaktársamhoz hasonlóan én is megkaptam a behívót. Állítólag az egyetemről szedték össze az adatokat.
Fontos a polgári védelem és a helyi lakosság mindig is aktívan részt vett benne, de szerintem ez is egy olyan terület ahová jól képzett hivatásos szakember gárda kell! Ami a belvíz-árvíz kérdéskört illeti szerintem a gátakat és véd műveket kellene rendesen megcsinálni, az árvízveszélyes helyekről meg elköltöztetni az embereket. Annak nincs sok értelme, hogy évről-évre csak pakolgatjuk a zsákokat, és azok a civilek aki kinn dolgozna addig elveszítik a munkájukat és lehet vagyonukat is.
Persze ennek az országnak a vezetői igyekeztek mindig mindennek az olcsóbbik végét megfogni -és ez pártállástól függetlenül igaz minden politikai erőre!
Másik diák

#649 Re: Behívó

2012-07-27 13:25

#648: Debreceni diák - Behívó

Én most kezdek Debrecenben. Behívót még nem kaptam mert nem debreceni lakos vagyok, de most jelentkezek át oda. Rokonoknál fogok az egyetemi évek alatt lakni, és hogy ne keljen mindenért haza rohangálni ide leszek bejelentve.

Akkor most én is kaphatopk behívót?

-ha vizsgaidőszakban mozgósítanak, hogy fogom elvégezni? Mi lesz addig a munkámmal mert én önköltséges leszek-nem fogom a hallgatói szerződést alá írni!

Veréb

#650 aggasztó adatok

2012-09-02 03:10

Hacsak mi emberek nem változtunk meg egy csapásra, akkor statisztikailag okkal félhetünk, egy újabb Közép-Európai konfliktustól az elkövetkező néhány tíz évben. Sajnos nem lettünk jobbak mint az elődeink, és nem gondolkozunk másként, csak a módszerek változnak. Mindenesetre ha baj van, akkor is menni kell, ha a jóember sosem fogott fegyvert, legfeljebb lelöveti magát. A környező országokban a legtöbb helyen megmaradt a sorkatonai szolgálat, de nálunk nem.
A jelenlegi teljes magyar haderő elszomorító, összesen ~2500 gépjármű (teherautó, személyautó, harckocsi, vontató, munkagép, stb...), 54 repülőgép.
17.000 főből áll a hadsereg, 1989-ben még nagyságrendileg 110.000 volt a létszám. Hasonlítási alapként az 50-es években a sorkatonai állomány elérte a 210.000 főt. Gyakorlatilag 2005-ben lefegyverezték az országot, és csak remélhetjük, hogy sose tapasztalja meg az ország a sorozás elmulasztásának fájó oldalát. Ez csak szerintem aggasztó?