Barta Dóra és társulata kell Egernek!

Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével

Ez a(z) Barta Dóra és társulata kell Egernek! petíció automatikusan generált fórumtémája


Vendég

#26

2011-05-05 11:24

A barátnőmmel rendszeresen Budapestről jártunk le a Gárdonyi Géza Színházba a táncos előadásokat megnézni, mert annyira megszerettük Barta Dórát és társulatát. A kifinomult, érzéssel teli mozgásviláguk, a kifejező koreográfiájuk hamar megfogott minket. Ha Budapesten is játszottak egy darabot, megnéztük ott az előadásaikat, de rájöttünk, hogy érdemes ugyanazt Egerben is megnézni, mert valami pluszt mindíg adott az ottani előadás is, de volt amit csak Egerben láthattunk, hát leutaztunk megnézni. Az élmény kárpótolta a fárasztó utazást. Eger hangulatához, művészetéhez már ők is hozzátartoznak!!! Senkinek ne legyen joga remek, kíváló művészektől megfosztani szeretett közönségüket!

Vendég

#27

2011-05-06 12:42

Az pedig csak egy része, hogy a táncot szerető nézőket elvarázsolják, de hány és hány kicsi lány van, aki azért tanul táncolni, mert olyan szeretne lenni mint ŐK. A Barta Dóra és Mirkóczki Zita által alapított iskola ma is évről évre, nívós versenyekről hozza el a már-már számlálhatatlan díjat. Ők például hová mehetnek táncolni ha felnőnek és szeretnének itt Egerben csodát varázsolni az embereknek a színpadra,ha nem egy olyan színvonalas társulathoz, mint a BADORA????? Aki hisz benne támogassa ŐKET!

Vendég

#28 Re:

2011-05-06 15:56

#27: -

Pontosan ez az egyik legnagyobb indok a számos között, ami mellettük szól; az a rengeteg kicsilány akik ott tanulnak táncolni. Ha most ez megszűnik, hogy magyarázzuk meg nekik, hogy nincs többé? Számukra kéne a legnagyobb példát mutatni.


Vendég

#29

2011-05-09 13:56

Nekem csak az a furcsa, hogy sok aláírás közvetlenül egymás után érkezett be. Nem akarok összeesküvés-elméleteket gyártani, de nekem gyanús, hogy 1-1 lelkes aktivista, amikor internet elé kerül, több álnéven is aláírja. Ugyebár, az internet anonimitása...

Vendég

#30

2011-05-09 15:48

Nekem meg az a furcsa, hogy a 29-es "aktivista" milyen bátran kritizálja az anonimitásból írókat(ami ugyebár nem tilos, ez az internet gyakorlata). Bátran, egyenesen, név nélkül, ugyanolyan anonimitás mögül osztja az észt. Ez igen, ez vaslogika. Csak azt nem értem, miért ilyen sokára közli a már megszokott, érvhelyettesítő, jó öreg "összeesküvés-elméletet". Már szinte hiányzott. :-D
Kata

#31

2011-05-09 15:53

Ne gyanakodj #29 :) én pl. hetek, hónapok óta informálom az ország különböző pontjain az ismerőseimet arról, mi zajlik Egerben küldve nekik a megjelenő cikkeket. Nem értik, megdöbbentőnek tartják. Vannak köztük akik néptáncosok, vannak akik balettosok... Nem kellett kérni, csak a petíció szövegét megjelentetni és kérés nélkül írták alá Győrtől Oroszlányig, Veszprémig, Békéscsabáig. Ennyi. Nem összeesküvés, hanem az értékek megbecsülése van mögötte.



Kata

#32

2011-05-09 15:57

:)) ezúton biztosítalak, hogy #30 és én sem vagyunk azonosak...de látod erről írtam: sok ember szereti Barta Dóráékat...még egy vidéki városban is!

Vendég

#33

2011-05-10 11:30

Bátran aláírjuk akár lakcímmel együtt is, ha ez hiányzik majd az eredményességhez és a hitelességhez, de ezzel mindenki így van, aki ezt aláírta.: Az egész család

Pista

#34 Locsi-pocsi

2011-05-15 03:15

Valami baj lehet velem. Kissé unalmasnak találtam a Requiem táncos interpretációját. De azért valami lehetett benne, mert töröm rajta a fejem. Sajnos csak utólag olvastam el a tájékoztatót a mű mondanivalójáról. Így a döglött madarak látványának műélvezete helyett azon törtem a fejem, h lejön-e a bőrükről az a fekete lé, és nem rákkeltő-e a két táncosra. A csúnyaarcú és fa-mellső patájú disznófejű nagyúr szerencsére nem táncolt. Nagyon sajnáltam azt a pár vékonydongájú legényt a gázálarcban. Piszkosul megizzadtak a pénzükért.
Volt pillanat, h abortus ellenes propagandának véltem a táncot, konkrétan amikor a Miss Requiem egy vasalóval próbálta a jégkockából kiolvasztani a babát. Elismerem, h a mutánsok elég undorítóak voltak és lehetséges, h jól is táncoltak. Szerintem a liberális mutánsoknak dekadens csárdást kellett volna ropniuk, azzal jobban kifejezhették volna elhatárolódásukat a magyar hagyományoktól. Hiányoltam a karizmát a társulat tagjaiból. Engem az is zavart, h a zenével semmiféle szinkront nem véltem felfedezni a táncművészek mozdulataiban. Vagy a tánc, vagy a zene fölösleges volt. Dobjuk Mócártot a kukába?

Vendég

#35 Re: Locsi-pocsi

2011-05-16 01:19

#34: Pista - Locsi-pocsi

A 34-es locsi-pocsi Pista szövege tökre Radósra-kisszekundosra sikerült. Ez véletlen lehet? Az az illető szokott ilyen alaposkodó, bennfenteskedő, de azért dörzsölten mószeroló stílusban odafontoskodni! Ja, és "Mócártot" nyugodtan kidobhatja, csak Mozartot hagyja meg!

Ha...

#36 #34 Locsi-pocsi-nak

2011-05-16 13:59

Ha már Requiem, akkor Mozart is. És ha már "karizma" és nem kisugárzás, akkor minek a "magyar hagyományt" emlegetni?! Szinkronban kellene lenni, nem?! És ha már leül egy ember "kritikai szándékkal" valamit leírni, akkor nem rövidíti le a "hogy" kötőszavunkat -még ha ez itt az internet "világa" is. Igyekezzen tárgyszerű(denotatív) kifejezéseket használni, nem hangulatkeltő, "érzelmekre ható"(konnotatív) jelzőket halmozni. Nos, lehet elővenni az Értelmező szótárat és megnézni benne az itt leírt kifejezések értelmét. Önnel valóban baj van, ha a politikai meggyőződésének és a "kultúra kritikájának" ilyen sajátos "egyvelegét" képes "nyújtani"! Ne "kritizáljon" olyasmit, amihez nem ért, még ha Ön is a "közönség"! Ha megpróbálta volna "átélni" és "átérezni" amit nézett és nem unatkozott volna, talán most egy élménnyel gazdagabb lenne! Kérem, hogy különösen a "liberális" és a "dekadens" szavaknak nézze meg a jelentését!


Vendég

#37

2011-05-20 15:52

Mindent tönkre akarnak tenni. Minden megyeszékhelynek van színháza, Hevest büntetni kell, mert az előző ciklusban megmaradt szocialista megyének?
Pop Eye

#38 MINDENKINEK!

2011-05-31 19:46

Május 31.-én olvasom, hogy Barta Dóra és a Badora társulat "Veszprémben a 14. alkalommal megrendezett Tánc Fesztiválon díjat nyert"! Gratulálunk Barta Dórának és a Társulatnak és köszönjük a munkájukat!

Vendég

#39 Bezár a színház!

2011-06-02 16:04

Hallottátok hírét, hogy úgy néz ki végleg vége az egri színháznak? Ennyit értek el ezzel az egész hercehurcával amit csináltak. Megérte nekik? Büszke lehet magára az a sok magát politikusnak nevező ember, akiknek sikerült tönkre tennie mindent. Gratulálok nekik!

Vendég

#40

2011-06-22 00:13

Szomorú hogy a város vezetése hagyja hogy a Eger önnálló társulatnélkűl maradjon. Ha valaki én tudom milyen az ha nincs egy szinháznak társulata. Én 1967-től 1970-ig dolgoztam a szinháznál mindössze 12- 13-an alkottuk a tecnikai társúlatot. Allig vártuk a csütörtököt hogy a miskolci anyaszinházból az aktuális előadás szereplői-közreműködői megérkezzenek hogy ÉLET LEGYEN nem csak a szinfalak hanem a házban is. Itt az akkori technikai "társulat " névsora: Szatmári István szinpadmester,Takács Márton műszaki vezető , Hütter Erzsébet gazdaságititkárság,Kakukk Jenő szervezőtitkár,A díszítőtár: Domboróczki István,Nagy Béla ,Bordás László Révai József, Mikó Jenő. A világosítótár: Cseh Vince és Boda András. Volt még 3 portás egy pénztáros és egy fűtő. Köszönöm a figyelmeteket és szurkolok a szinházért!! Mikó Jenő