PILISBOROSJENŐ FEJLŐDÉSE ÉRDEKÉBEN ! PILISBOROSJENŐ M0 BEKÖTŐÚT MEGVALÓSÍTÁSÁHOZ, TÁMOGATÁSA MELLETT PETICIÓ

PILISBOROSJENŐ ÖNKORMÁNYZATA ELLEHETETLENÍTI A FEJLŐDÉST

Petíció Célja: 

  1. A pilisborosjenői Átkötő (Ipartelepi) út megépítésének támogatásaTiltakozás a 10-es út forgalom csökkentése elleni „civil” szervezkedésre
  2. Kérjük, támogassa petíciónkat, mellyel a pilisborosjenői önkormányzat és az általa félretájékoztatott, nagyrészt nem is itt élő ellenző azon törekvését szeretnénk megakadályozni, melyet a MI Átkötő utunk megépítése ellen tanúsítanak.Pilisborosjenő külső településrész lakói ma csak a 10-es úton jutnak el Pilisborosjenő központjába. Ezt is csak az ürömi körforgalom érintésével a szomszéd település fő útján keresztül tudják megtenni! Ez legalább öt kilométeres kerülőt és többszörös időt vesz igénybe, mintha a jóval rövidebb, a fő út forgalmát elkerülő új, az állam által finanszírozott és megépített Átkötő úton tehetnék.A Pilisborosjenőn megépítendő, létfontosságú út megvalósulását egy solymári környezetvédő, Pilisszentivánon elindult petíciója hamis állításokkal akarja megakadályozni! Azon, a falunk vidékies, de modern fejlődését biztosító gazdasági övezetnek kijelölt területek elérését kívánják a nem is érintettek és a feltüzelt belső ellenzők elkaszálni, melyet a Pilisborosjenőiek részére a NIF közreműködésével, EU forrásból (!) építene meg a magyar állam! Ezen támadásukkal a falu lakóinak belső és külső településrészei közötti közlekedését is hosszú időre ellehetetlenítik.Sajnos, főleg a faluba újonnan beköltözők a fő ellenzők kaphatók a fejlődés megakadályozására! Kérjük őket, hogy vegyék figyelembe az itt születettek, a régóta itt élő, már beilleszkedett lakók érdekeit is, kérjük, hogy változtassák meg az Átkötő út megépítését ellenző véleményüket, írják alá az Átkötő út megépítését támogató petíciónkat!A pilisborosjenői tervezett út: https:https://nif.hu/projektek/2019/12/pilisborosjeno-ipartelep-bekotes-elokeszitese/A terjesztett fals információkkal ellentétben ez az út nem érint NATURA 2000 területet! A Hegyalja utcában látható, hogy a két villanyoszlop sor között mekkora hely van a NATURA 2000 területet határvonalán kívül biztosítva. Az EU nyilvántartás szerint sem érinti az út a NATURA 2000 terület határát!  https://natura2000.eea.europa.euAmennyiben támogatja, hogy az álérvekkel szemben csökkenhessen az ürömi körforgalom előtti terhelés a 10-es úton, kérem írja alá a petíciót!Kérjük támogassa, hogy Pilisborosjenő a saját területén tudjon Pilisborosjenőre közlekedni, ami ma két buszjeggyel és 5km felesleges kerüléssel lehetséges, a környezetet, a térségi utakat terhelve!

 

 


ÖSSZEFOGÁSSAL PILISBOROSJENŐ EGYESÜLETE TÁMOGATÁSÁVAL    Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével

Petíció aláírása

Az aláírással felhatalmazom ÖSSZEFOGÁSSAL PILISBOROSJENŐ EGYESÜLETE TÁMOGATÁSÁVAL petíciókészítőt az ezen az űrlapon közölt információim átadására az ügyben illetékeseknek.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.

Telefonszámát nem fogjuk interneten közzétenni.







Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...