Éjszakai nyugalmat Újbudán
Vargáné dr. Kremzner Zsuzsanna Jegyző Asszony és dr. László Imre Polgármester Úr!
Újbuda az elmúlt években radikálisan átalakult, ami többek között nagyon sok itt lakó, pihenni, éjszakai nyugalomra vágyó számára elviselhetetllen zajártalmat is hozott a kerületben működő, akár hajnalig rendkívül hangos zenét is szolgáltató szabadtéri szórakozóhelyek miatt.
A pihenés alapvető emberi szükséglet, emellett állampolgári jog, amit köteles a mindenkori kerületi és állami vezetés biztosítani számunkra. A 11. kerület ennek érdekében, nagyon helyesen, csendrendeletben tiltotta meg, hogy a Bartók Béla úti szórakozóhelyek 23 óra után nyitva tartsanak.
Ennek ellenére többek között a Feneketlen tónál működő két szórakozóhely, a Hemingway Étterem, de különösen az Este 11 kerthelyiség csütörtöktől szombatig hajnlai 3 óráig tarthat nyitva úgy, hogy akár óriási hangerővel is szolgáltathat zenét - ezt a helytől több kilométerre lakók is hallják főleg tavasztól őszig, hetente 3 éjszakán át. Mi, itt élők nem szeretnénk, ha kerületünk a 6. és 7. kerület sorsára jutna, és éjszakai szórakozónegyeddé válna.
Petíciónkban azt kérjük a 11. kerületi, frissen újraválasztott vezetéstől, hogy ne csak a Bartók Béla úti szórakozóhelyek nyitva tartását korlátozza, hanem a kerület teljes területén tiltsa be este 11 óra után a zeneszolgáltatást. A kerthelyiségek enélkül is tudnak működni, és így tiszteletben tartják a helyiek pihenéshez való jogát.
Ennek a rendeletnek a meghozatala a mindenkori önkormányzat hatáskörébe tartozik: azt, hogy az adott területre, társasházra milyen csendháborítási jogszabály vonatkozik, az adott település önkormányzati rendelete foglalja magában.
Kérjük a kerület vezetését és döntéshozóit, hogy az itt élők érdekeit szem előtt tartva tartassák be továbbra is a zárt helyek este 11 óráig engedélyezett nyitva tartási idejét, illetve a kerthelyiségekben 11 óra után ne engedélyezzék a zeneszolgáltatást!
Bense Mónika Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével