Almásfüzitő felső
Almásfüzitő felső ma már nem használatos, szebb napokat is megélt felvételi épülete élet- és balesetveszélyes. Az omladozó vakolat, kiálló vasbeton, megrogyott tartóelemek, beázott falak, leomlott plafon mind-mind sérüléseket okozhatnak, félelmet keltőek, de nem utolsó sorban Almásfüzitő község megítélését is nagyban csorbítják.
A régi forgalmi irodában a vasúttársaság Felsővezetéki és Alállomási Alosztályának KÖFE berendezései találhatóak meg, amelyek a budapesti FET és az állomási kapcsolókert, illetve utóbb említett és Almásfüzitő fogalomirányító tornya között létesítenek kapcsolatot.
A bent lévő béléstestek belefagytak a födémbe, de a mágneskapcsolók is bizonytalanul látják el feladatukat.
A patkányok, egyéb más rágcsálók, valamint az épület állapota veszélyezteti a berendezések rendeltetésszerű működését, így a vasúti közlekedés zavartalansága sem biztosított.
Másik legnagyobb problémát (randalírozó fiatalok, illetve hajléktalanok bent tartózkodtak) sikerült orvosolni, mivel a vasúttársasággal közreműködve be lettek az ajtók-ablakok falazva. Ez viszont nem teljes megoldás, a többi fenti probléma így is jelen van, csak így már nem láthatjuk annyira.
Kérem, aláírásával segítsen megvalósítani, hogy ezt a több éve fennálló ügyet lezárhassuk: az épületet bontsák el és a berendezéseket egy konténerbe telepítve tegyék ki az állomási kapcsolókertbe!
Győr, Komárom térségi közlekedők
Zsoldos Andrea Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével
A petíció szerzője lezárta ezt a petíciót.E weboldal adminisztrátorának bejelentéseEltávolítottuk az aláírók személyes adatait.Az Európai Unió általános adatvédelmi rendelete (GDPR) előírja, hogy személyes adatok kizárólag törvényes okból kifolyólag kerülhetnek tárolásra, valamint azt, hogy az adatokat a lehető legrövidebb ideig tárolhatják. |