Az akác legyen hungarikum!
Quoted post
Vendég |
#4572014-02-05 21:25Üldözött akác? Az akác üldözésének abbahagyására szólított fel a mézről szóló irányelvtervezet kedd esti plenáris vitájában Glattfelder Béla európai parlamenti képviselő. A magyar méhészek által előállított méz döntő része akácméz, ezért minden, az akác korlátozására, kiirtására vagy támogatásból történő kizárására vonatkozó uniós vagy magyar törekvés a méhészek érdekeivel megy szembe – állítja az EP-képviselő. Ez a tendencia jelentős károkat okoz továbbá a biomassza termelést választó gazdák számára is. A magyar méhészek ezért követelik, hogy semmilyen szinten ne üldözzék az akácot - derült ki a politikus közleményéből. Eddig a sajtóhír, amelyre az alábbiakban biológusként reagálok. (Hangsúlyozom, hogy véleményemet szakmai érvek alapján fogalmaztam meg és az nem értelmezhető politikai állásfoglalásként.) Ha valaki beleolvas a Tóth, P. (2013): Magyar Méhészeti Nemzeti Program Környezetterhelési Monitoring vizsgálat 2012–2013. Országos Magyar Méhészeti Egyesület című anyagba nem lesznek illúziói, arról, hogy mennyire ‚fenntartható’ a magyarországi méhészet. A témát összefoglaló honlap alján levő linkre kattintva elérhető pdf-ben az anyag. Néhány fontosabb megállapítás: Magyarországon folyamatosan növekszik a méhcsaládok száma,Európában Magyarországon a legnagyobb a méhsűrűség,A magas méhsűrűség igen komoly mértékben okozója a ‚sanyarú méhegészségügyi helyzetnek’A számos méhegészségügyi probléma ellen csak nagyon szigorúan betartott és komoly vegyszeres védekezés a megoldás (ennyit a ‚biomézről’) Szóval egyértelmű, hogy a magyarországi méhészet fenntarthatósága nem az akácon (annak mennyiségén) áll vagy bukik, mert Európán belül azzal is igencsak jól állunk. Hogy mennyire? A Központi Statisztikai Hivatal szerint majdnem 448 ezer hektárnyi állományunk van belőle (2012, ezzel a fafajcsoportok között vezető helyen áll). 2000 óta az akáccal borított terület kiterjedése csaknem 75 ezer hektárral nőtt hazánkban. A számok nem arról tanúskodnak, hogy az akácnak nálunk üldöztetésben lenne része, vagy hogy megsínylené azt. Ugyanakkor nemcsak hazai, hanem európai tapasztalatok is arról utalnak, hogy az akác monokultúrák a fajgazdagság csökkenését és fajkészlet megváltozását okozzák. Lásd Benesperi et al. 2012: Biodiversity and Conservation 21: 3555-3568. ’Varietas Delectat’ azaz 'A változatosság gyönyörködtet' – tartja a latin mondás. A változatosságra az akác nálunk, távol az őshazájától veszélyt jelent. Nemcsak az élővilág változatosságára, hanem a mézek változatossága is (közízlés uniformizálódásával, a vásárlói igényeknek egyre inkább az akácméz felé való fordulásával). Ha valamit tenni kell és lehet, akkor a sokféle jó mézet kell propagálni. Éljen és találjon minél nagyobb piacot a magyar vegyes virágméz! http://molnar-v-attila.blogspot.hu/2014/01/uldozott-akac.html |
Válaszok
Vendég |
#472 Re:2014-02-06 07:34:39Kedves Kolléga!
A hozzászólásoknál az akácot "támogató" (mi ellen is kéne "támogatni"?) érvek között nagyon sok csúsztatás, fél vagy semmilyen igazság, tárgyi tévedés, manipulatív állítás, stb. szerepel. Ahogy én látom, a közjóért dolgozó természetvédő szakemberek ezen kommentek hallatán csak mosolygnak, esteleg elszomorodnak, de mindenesetre a legtöbben nem reagálnak rájuk. Én sem és ezt azzal indoklom, hogy nincsen rá időm, ha mégis, azt inkább a szeretteimre vagy a munkámra fordítom. Ám attól tartok, hogy ez téves magatartás lehet. Látva, hogy a tájékozatlanság milyen méreteket ölt, egyre inkább úgy vélem, hogy szükség van a józan, tárgyilagos hangvételű, számokkal és egyéb adatokkal alátámasztható tényekre. Mert lehet, hogy ez most csak pusztába kiáltott szónak tűnik, de hátha legalább egy-két embert arra sarkall, hogy valóban elkezdjen utána járni, hogy milyen is ma Hazánkban a fehér akác helyzete. Azért szántam tehát most pár percet erre a megjegyzésemre, hogy kifejezzem: örülök, hogy rátaláltam a hozzászólásodra és csak meg akarom köszönni! :) Azt nem írom le, hogy igazad van, mert persze, hogy igazad van! :)
U.I.: "Éljen és találjon minél nagyobb piacot a magyar vegyes virágméz!" :) |
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
A Telekom Veszprém KC számára a megfelelő szakmai stáb összeállítása
1874 Létrehozva: 2024-05-07
Madárhegy BEÉPÍTÉSE ELLEN! Elég a fakivágásokból!
1267 Létrehozva: 2024-05-02
Petíció Somos András műsorvezető visszatéréséért
3348 Létrehozva: 2024-02-25
Legyen verseny a magyar média- és szórakoztatóiparban!
2094 Létrehozva: 2023-01-05
LEGYEN TIÉD A BELVÁROS, NE VESSZEN EL A SZAVAZATUNK!
548 Létrehozva: 2024-04-29
Kaufland mobilalkalmazás elérése Magyarországról
503 Létrehozva: 2024-05-11
A MELLRÁKSZŰRÉS ÉLETET MENTHET! PETÍCIÓ A SZENTENDREI MELLRÁKSZŰRÉS VISSZAÁLLÍTÁSÁÉRT!
472 Létrehozva: 2024-05-04
Apa és dúla jelenléte egyszerre a szülésnél a Szent Margit Kórházban
455 Létrehozva: 2024-04-24
Orvosok a TISZTÁNLÁTÁSÉRT: Védjük meg a gyerekeket magyarországon! Elég volt az OLTÁS TERROR-ból: Tegyük választhatóvá a kötelező gyerek oltásokat!
419 Létrehozva: 2024-04-24
Helyezzék vissza dr. Szepesvári Szabolcsot a kiskunhalasi kórház élére
279 Létrehozva: 2024-04-29
A budaörsi Napsugár játszótér természeti, környezeti védelme
266 Létrehozva: 2024-04-16
Összefogás a HÉV-en zaklatott kislányt védelmező apuka ügyében
49507 Létrehozva: 2024-02-07
Teherforgalom korlátozása a 42-es főúton Berettyóújfalu és Ártánd között
188 Létrehozva: 2024-04-11
Segítsenek! Állítsuk meg a gyermekek fejlődésére káros, gyűlölet-és félelemkeltő plakátok kihelyezését!
144 Létrehozva: 2024-04-26
Petíció Dunai Mónika országgyűlési képviselő lemondása érdekében
134 Létrehozva: 2024-05-08
FCI által regisztrált KÁJ, KAU és Kangal tenyésztők fülvágás tilalma alóli mentessége
285 Létrehozva: 2024-03-22
Az egyház a híveké és nem a politikusok játszótere: Balog Zoltánnak mennie kell.
1138 Létrehozva: 2024-03-21
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
5558 Létrehozva: 2023-07-26
Élhetőbb Verőcét, mondjunk "NEM"-et a Gigaprojektre!
190 Létrehozva: 2024-04-01
Petíció Vidnyánszky Attila elbocsátásáért
938 Létrehozva: 2023-12-23