Petíció Vidnyánszky Attila elbocsátásáért

 

November 10-én, a Rómeó és Júlia esti előadása közben történt meg: Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó lezuhantak a díszlet egyik csaknem három méter magas eleméről. Az esés következtében súlyos végtagsérüléseket szenvedtek, meg is operálták őket. A kórházat először Szász, majd Horváth is elhagyhatta néhány nap után, előbbi viszont később ismét orvosi beavatkozásra szorult. Úgy tudni, egy kisebb mellkasi sérülés miatt került vissza egy időre a Semmelweis Egyetem klinikájára.

A biztonságért egyértelműen a színház igazgatója és a darab rendezője a felelős, (ebben az esetben a kettő egy és ugyanaz) Mivel ezt tudta, első reakciója az volt, hogy felmondott, ezt később visszavonta. A vizsgálat azt állapította meg, hogy nincs egyszemélyi felelős. Vidnyánszky reakciója erre:

"Örülök, hogy ez lett a vizsgálat eredménye, mert
nagyon fájt volna, ha valamelyik munkatársamra rá
lett volna égetve a közvetlen felelősség."

A felelősség elhárításának ilyen magas foka szerintünk arcpirító . És ezt még tetőzte azzal az üzenettel a még ágyban fekvő színészeinek:

"a színészeknek pedig meg kell tanulnia egy-egy díszletet használni. ."

Várjuk mihamarabbi intézkedését

köszönettel:

Hermann Zsuzsanemzeti-suinhaz-balesert.jpg

 

Petíció aláírása

Aláírásommal elfogadom, hogy Hermann Zsuzsa láthatja az általam ezen az űrlapon megadott összes információt.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.


Hozzájárulok ahhoz, hogy az ezen űrlapon megadott adatokat a következő célokból feldolgozzák:




Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...