A választói összefogást támogató nyilatkozat

h_laca

#351 Re:

2012-11-09 22:13

#11: sus -

Az igazi kutyák azok szavazhatnak, a hamisak nem. Idióta.


Vendég

#352

2012-11-09 22:20

Módfelett üdvös lenne, ha minél többen látnák és alá is írnák ezt a peticiót, ezzel támogatva a társadalmi-politikai összefogást, amire percről-percre egyre nagyobb szükség van. Nem lehet mostmár szórakozni, halogatni a kormány megdöntését. Nekem személyszerinti véleményem nem szabadna várni még 2014-ig sem. Látható ugyanis, hogs a jelenlegi kormány már most elcsalja a választást, csak csupán törvényeket hoz erre, és a törvénytelen törvényeket ráadásul még az alaptörvénybe is beiktatja, elkerülve ezzel az AB normakontrolját. Észhez kéne már végre térnünk és befjezni ezt a megalkuvó magatartást és bármily nehezünkre esik is tudomásul venni, hogy ekkora sziontű partizánkodásra, agresszióra csak is hasonmló eszközökkel lehet válaszolni, illetve a társadalom élhetőbb életet akarók hatalmas tömegének megmozdulsával. Odáig fajult sajnos a helyzet, hogy ezt egy ember, egy párt-bármennyire jó szándékú és hozzáértő- megoldani már nem tudja. Óvnám az országot attól, hogy kivárjon 2014-ig. Már most látnivaló, hogy semmi értelme, ahogy már többször is leírtam Orbánt demokratikus módon leváltani szinte teljes képtelenség. A jobbító szándékú egyesületek, pártok érjék el lehetőleg a leghamarabb, hogy eddig még soha nem látott tömeg vonuljon fel követelve sorsa megváltoztatását és ha kell harcoljon meg érte. Jobb előbb, mint később, mert e percben nem látható ugyanis, hogy ez a csattanás elkerülhető lenne. Lehet persze próbálkozni, de az mind fölösleges időpocsékolás, ez a ko
rmány soha semmi hibáját, bűnét nem fogja belátni, arra várni sem érdemes, hogy Orbán Gyurcsány Ferenchez hasonlóan majd önként lemond. Mindez lila álom. Eddig még csak a bőrt nyúzták le emberek sokaságáról, most majd következik a teljes kizsigereklés s mindez egy, vagy két tébolyult elme szüleményeként. Jusson tehát el ez a petició is mind több emberhez és kapja már össze magát végre a társadalom, vegye tudomásul, hogy az életét csak is egyedül ő maga védheti meg, teheti jobbá, de persze azt is csak úgy ha hajlandó egy eleddig még nem látott nagyerejű összefogásra. Isten óvjon minket!!
pécsi

#353

2012-11-09 22:23

Remélem visszaállítják a demokratikus intézményrendszer függetlenségét, tiszteletben tartják a magántulajdont. Ezt csak Együtt lehet.
h_laca

#354 Re:

2012-11-09 22:24

#11: sus -

Vannak igazi kutyák, meg álkutyák. Te mi vagy, korcs ?

M.

#355 Re: Re: Re: Re: Re: A valóságot a központba!

2012-11-09 22:32

#344: obsitos - Re: Re: Re: Re: A valóságot a központba!

Dehogy unalmas, sőt köszönöm a magyarázatot, igazán érdekes volt. Jó lenne, ha mindenki (tudom, ez irreális), vagy legalábbis jónéhány honfitársunk tájékozódna, tájékozottabb lenne, akkor nem hinnék el a populista, hajmeresztö,értelmetlen szövegeket.

Sajnos azt látom, hogy pártunk és kormányunk célja a tanulatlan, tájékozatlan népesség növelése, ez látszik az oktatáspolitikából.

A választási rendszer is egyre valószínűtlenebb alakot ölt, talán ezt elmeszelheti az EB.

M.

SlyZero

#356 Re: 78//

2012-11-09 22:32

#350: 78// - 78//

Pssszt! Ez az a rész, amikor úgy kell tennünk, mintha a FIDESZ nem teljesen baloldali politikát folytatna! ;)

gondolkodó

#357 Re: Re: Re: Re: Re: A valóságot a központba!

2012-11-09 22:55

#344: obsitos - Re: Re: Re: Re: A valóságot a központba! 

 Kedves Obsitos, nem cseszlek le.

Hpsszúra sikerült válaszodból még mindig nagyfokú felsőbbrendűséget érzek más embertársakkal szemben. Lehet, hogy nincs igazam, én így érzem. Engem ez zavar. A világ attól színes, hogy nem vagyunk egyformák, mindenki önálló egyéniség. Mi valószínűleg nem tudnánk egymás társaságát hosszan elviselni, annyira különbözőek vagyunk, vagy pont ezért mégis? Ezt már sosem fogjuk megtudni.

Továbbra is nagyon szurkolok a most csiszolódó ellenzéknek, remélem, meggyötört népünk javára fog szolgálni tevékenységük.  

vox humana

#358 higgadt öröm és határozott tettvágy

2012-11-09 23:08

A közelmúltban rendszeresen csatlakoztam tüntetésekhez és petíciók aláírói köréhez. Ez a dinamika
igazán kivételesen széles összefogás első fejezetét jelentheti - rendszeresen visszatérek az aláírásokat regisztráló rubrikához, ahol nagyjából percenként 4-5 új társunk csatlakozik. Ha a média
(kisebbségben lévő) korrekt és profi munkatársai hasonló érdeklődéssel követik az embrionális fejlődés szakaszát, akkor - a nem Internethez, Facebook-hoz szokott és ezeket az eszközöket nap-mint-nap használó rétegek gondolkodásában meegjelenhet a párhuzamos folyamat, és reális esélyünk
lesz a Respublika újra-születésére.
A hatalomgyakorló kör(ök?) néhány prominense igazi helyét egy aktualizált Lombroso teszthez
használt portré-galériában találhatná meg. Kommunikációs stílusuk - nem beszélve a sekélyes,
demagóg és farizeus tartalomról - államférfiakhoz és államhölgyekhez méltatlan. Kevesebb időt kellett volna tölteni a kollégiumi szobában, no meg a kiskapus focipályán, és többet az elő-
adásokon és a könyvtárban. Szerencsétlen figurák, akik szemünk láttára - és nem mellékesen
a magyar polgárok kárára - süllyedtek iszonytató mélységekbe. Sajnáljuk őket!
M.

#359 Re: Re:

2012-11-09 23:12

#354: h_laca - Re:

Ne durvuljunk, azt mások szokták!

M.

#360 Re: higgadt öröm és határozott tettvágy

2012-11-09 23:16

#358: vox humana - higgadt öröm és határozott tettvágy

Bevallom én magunkat sokkal jobban sajnálom, míg ők remekül szórakoznak.

Mara

#361 Re: Re:

2012-11-09 23:16

#346: h_laca - Re:  

 Kedves Laca, mint a testvérem, aki szintén Laca, csak nem h. Igaz, nem nekem írtál, de megmagyarázom az egyszerűen megfogalmazott igazi állapolgár fogalmát. Igazi állampolgár az az ember, aki Magyarországon él, dolgozik, adózik. Még az is igazi állampolgár, aki átmenetileg nem Magyarországon él, mert külföldön tölti szolgálati idejét, esetleg férjhez ment/megnősült külföldön, de állampolgárságát nem adta fel. Szavazáskor elmegya a helyi magyar követségre, leszavaz magyar állampolgárként, amit aztán hazahoznak és bekerül az összesítésbe. Ahol él, annak az országnak az állampolgáraként nem szavaz, csak a magyar jogai szerint.

Van továbbá a másik kategória, amely a FIDESZ uralma alatt lett, bár amikor kiharcolták a kettős állampolgárság miatti népszavazást, nagyon mondták, hogy ezzel nem fognak szavazati jogot biztosítani az érintetteknek. Persze nem ez volt a FIDESZ egyedüli hazugsága. Szóval vannak a határon túli magyarok, legnagyobb számban Erdélyben, Feévidéken, Ukrajnában. Tisztességtelen dolog szavazati jogot adni nekik, hiszen életvitelszerűen nem itt élnek, nem itt adóznak, tehát az én, te, mi sorsunkról ők ne döntsenek.  Nekem nagyon nem tetszett, mikor egy erdélyi magyar a nyáron Szovátán azt mondta nekem, hogy megfizetünk nektek Trianonért. Kérdem én: Trianon miért az én, a mi bűnünk? Még édesapám sem élt a szégyenletes esemény alkalmával.

Szóval, kedves Laca, gondold át még egyszer. Vagy te is Trianonért bünteted a hazádat?

Mara

#362 Re: Re:

2012-11-09 23:17

#351: h_laca - Re:  

 Ne vagdalkozz, olvasd el, amit neked írtam.

Mara

#363 Re:

2012-11-09 23:18

#353: pécsi -  

 Ettől félnek a FIDESZ-ben

Dorozsmai

#364

2012-11-09 23:35

Kell már egy ország,egy élhető,normális ország.Azt remélem,de inkább várom, vagy elvárom(?),hogy akik ezt a petíciót az útjára indították megteremtik ezt az országot.

Ebben segítem őket,mindannyiunkért,Magyarországért !
Marika

#365 Nincs más kiút!

2012-11-09 23:35

Végre az ORSZÁGÉRT kell összefogni, és elérni, hogy minden választott képviselő az ORSZÁGÉRT dolgozzon. Egyben remélem, hogy egyszer, s mindenkorra eltűnik a parlamenti és önkormányzati képviselők neve mellől a párthovatartozás, mert megválasztásuktól fogva ez másodlagossá válik számukra!
Marika

#366 Fontos kérdés - ki tudja a választ?

2012-11-09 23:43

Kapok róla igazolást, hogy regisztráltam, vagy a választás napján küldenek el, hogy nem szereplek a névjegyzékben?
m

#367 Re: Nincs más kiút!

2012-11-09 23:44

#365: Marika - Nincs más kiút! 

 Igen, Marika, másodlagossá kellene, hogy váljon. A FIDESZ tagjai  (most a fijjuggra gondolok, nem az egykori MSZMP tagokra) sosem ismerték azt, hogy munkahelyen dolgozni. Ezek belecsöppentek a jóba és egyből a gazdagságba. Ilyen Lázárok, Szíjjártók, Kósa LAjosok a Parlament szégyenei.  

m

#368 Re: Fontos kérdés - ki tudja a választ?

2012-11-09 23:45

#366: Marika - Fontos kérdés - ki tudja a választ? 

 Jogos a kérdés, már én is feltettem. Állítólag lesz igazolás. Meglátjuk. Talán nem merik megtenni, hogy nem adnak, bár....

kiry

#369 Re: Re: h_laca

2012-11-09 23:48

#354: h_laca - Re:

Többféle kutya van. De neked mit jelent a h a neved előtt?

Tibapó

#370 Re: Re:

2012-11-09 23:55

#327: gondolkodó - Re:

 

Nem vitatom, hogy a "csilagtérkép" bonyolult, nem is azon van a hangsúly. Csaxólok, hogy a jobboldalon is vannak őszinte civil (pártmentes) szándékok, velük (IS) kéne összefogni!

barát

#371 Miskolc

2012-11-10 00:01

karist Csatlakozom!

Vendég

#372 Re: Re: Re:

2012-11-10 00:03

#361: Mara - Re: Re:

Ja, hogy a határon túli magyarok nem fognak a kedvenceidre, tehát az MSZP-re, az őszödi böszmére vagy éppen a libatolvajra szavazni? Az nagyon helyes. :)


Vendég

#373

2012-11-10 00:07

Aláírás az összefogásért 2014.
tökmindegy

#374

2012-11-10 00:07

Az alábbiakat találtam a neten, talán nem fog megsértődni az eredeti szerző, ha idemásolom.Itt elég sokan olvashatják...
"Folyamatosan változik a választási törvény, és valahogy sikerül mindig úgy csavarni rajta, hogy az egy újabb lépés legyen a jogok korlátozása felé, az ellehetetlenítsen mindenkit a kormánypártokon kívül. Mivel jó szokásuk mindent akár utolsó pillanatban is átírni, ez még nem végleges, de már maguk az ötletek is jelzik, hogy mennyire tisztességtelen a hozzáállásuk a tisztességes versenyhez.

Most épp a kampány van soron, amelynek a változásait a hvg.hu szedte össze, onnan szemezgetek.


A választási kampány a szavazást megelőző 50. nappal kezdődik, ami azonban nem kompatibilis azzal, hogy a választást – a törvényjavaslat egy másik rendelkezése szerint – 70-90 nappal a szavazás előtt kell kitűzni. Az eltérés azt eredményezi majd, hogy már ki lesz tűzve a választás, de 20-40 napig nem lehet majd hivatalosan kampányolni, amiből szinte biztosan komoly viták lesznek, sok munkát adva a választási bizottságoknak.

A kampányidőszak meghatározásának azért van jelentősége, mert ekkor, a szavazás előtti 50 napban lehet például először plakátot ragasztani, szórólapokat terjeszteni. A kormánypártok a médiatörvény módosításával kimondanák azt is, hogy politikai reklám kizárólag kampányidőszakban, illetve „már elrendelt népszavazással összefüggésben" közölhető. Ez alapján tehát a hivatalos kampány kezdete előtt, például a regisztrációs időszakban, nem lehet majd korteskedni.

Teljesen egyértelmű, hogy a mozgósítás, a minél nagyobb részvétel a kormányt leváltani akarók elemi érdeke, nem véletlen, hogy először a továbbra is totálisan megindokolhatatlan, és ügyesen megnehezített regisztrációval próbálták meg elijeszteni az embereket a választásokon való részvételtől, most meg az eszközt is el kívánják venni tőlük, hogy másokat esetleg meggyőzhessenek arról, hogy milyen fontos az, hogy kezükbe vegyék a sorsukat, és hogy csak azért is gyűrjék át magukat az alapvető joguk gyakorlásához vezető, újonnan felállított akadálypályán:

A csütörtökön elfogadott módosítók miatt előállhat olyan helyzet, hogy sokan nem is tudnak majd arról, hogy regisztrálniuk kellene. Egy vezető fideszes politikus korábban a hvg.hu-nak azt mondta: az önkormányzatok nyomására vetették el azt a múlt héten még megszavazott ötletet, hogy a polgármesteri hivatalok munkatársai mindenkit személyesen felkeressenek, és tájékoztassanak a regisztrációról.

Az egyik módosító indítvány értelmében a Nemzeti Választási Irodának sem kell a feliratkozási időszak kezdete előtt, 2013 augusztusában levelet küldenie minden választásra jogosultnak. Ehelyett csak annyi maradt a szövegben, hogy „megfelelő időben és módon" tájékoztatni kell a választópolgárokat. A homályos megfogalmazás alapján akár néhány kormányzati újsághirdetéssel is le lehetne tudni a tájékoztatást. A pártok viszont valószínűleg nem jelentethetnek meg regisztrációra buzdító hirdetéseket, hiszen az kampány lenne a hivatalos kampány előtt.

Persze van rá egy húszasom, hogy minden felület tele lesz a kampányidőszak előtt is "kormányinformációval", vagyis csúsztatásokkal teli kormányzati sikerpropagandával, és bizton lehet majd számítani "független sajtótermékekre" is, amelyek egyetlen célja a karaktergyilkosság lesz, Bajnaival és társaival a célkeresztben, a'la Magyar Vizsla, lévén, hogy ezek nem számítanak majd kampányanyagnak.

És ami a legszebb: ebből is sikerült kihozni azt, hogy anyagilag megint csak a Simicska Baráti Kör jöjjön csak ki jól, hisz az internetes lapokból és a kertévékből ki lett tiltva a politikai kampány, tehát marad a köztévé meg az óriásplakát (a nyomtatott sajtó szerepe egyre kisebb, és annak egy része is az ő kezükben van).

Az internetes tilalom külön pikáns: Ha én írok egy posztot arról egy év múlva, hogy tessék elmenni regisztrálni, mert le kell váltani a kormányt, az bújtatott politikai reklámnak számít majd? Ha ezt a posztot esetleg kirakja az Index címlapra, akkor nem csak én üthetem meg a bokámat, hanem ők is?

Marad, tehát a személyes megkeresés, az ajtótól ajtóig kampány, amiben persze a FIDESZ-nek van a legnagyobb gyakorlata, és nekik van hozzá a legkiépítettebb infrastruktúrájuk is (Kubatov lista, hogy mást ne mondjak), szemben az épphogy csak formálódó ellenzékkel. Nem lehet hát azt mondani, hogy egy kicsit is szívbajosak voltak a fiúk, amikor arról volt szó, hogy lejtsen -e a pálya, és hogy merre fele.

Önmérsékletnek, demokráciának itt már a látszatára is egyre kevésbé adnak, de hacsak el nem jutnak odáig, hogy nemes egyszerűséggel betiltsák az ellenzéki pártokat vagy magát a választást, akkor ez is csak egy lépés számukra a lejtőn, amely egyre meredekebben vezet a bukásuk felé."

Köszönet az eredeti szerzőnek

 

Közben már utána néztem a parlament honlapján, akit érdekel, megnézheti a törvénytervezetet, a feliratkozási időszak, új választási névjegyzék a 80.§ körül kezdődik:

http://www.parlament.hu/irom39/08405/08405.pdf

Aláíró

#375 Re: tökmindegy

2012-11-10 00:17

#374: tökmindegy -

Köszi a bemásolást.

Pont ezért kell százerzeknek, ha nem millióknak aláírni ezt a dokumentumot, hogy meglegyenek a nevek és az e-mail címek, hogy fel lehessen venni a kapcsolatot mindenkivel. Gondolom az aláírók adatai elkerülnek a dokumentum íróihoz.

Valójában már most elkezdődhet a regisztráció. Aztán mindenki hozzon még egy főt, és meg egyet, és így tovább.

Csendben, kitartóan...