Petíció a Zalaegerszeg-Körmendet összekötő M76-os gyorsforgalmi út (4 sáv) természetvédelmi területeket érintő megépítése ellen
Szép napot mindenkinek! A segítségetek szeretnénk kérni!
A Zalaegerszeg-Körmendet összekötő M76-os gyorsforgalmi út (4 sáv) természetvédelmi területeken történő megépítése ellen szeretnénk aláírásokat gyűjteni. A tervezett út miatt Zalaegerszeg mellett veszélybe kerülne a Csillag-hegyi forrás, és ősbükkösöket irtanának ki. Körmend felé átszelné a Rába mellett elhelyezkedő árterületet (3 km hosszan), és kiemelt védettségű területeken haladna keresztül. Majd nagy területen érintené a Natura 2000 védelem alatt álló Csörnöc völgyet, tönkre téve a már egyre kevesebb helyen található ritka lápréteket. Az út állékonyságának megőrzése miatt a Rába országosan is egyedülálló ritkaságú ősmedrét mederkotrással és a part kavicsozásával tennék tönkre. A környék élőhelyet ad számos védett madárfajnak is, többek között a Kis lilének és a Billegető cankónak, de a Rába part és Csörnöc völgy között a kérészek, tegzesek és szitakötők ritka fajai is megtalálhatók. Itt fészkel a Parti fecske, a Gyurgyalag és a Jégmadár is.” A Rábát kísérő holtágakban találnak ívóhelyet a folyó halai és itt él a vidra is. Vannak itt nyár és fűzligetek, a folyótól távolabb pedig keményfás ligeterdők és üde gyertyános-tölgyesek helyezkednek el. Ezek idősebb állományaiban talál otthonra a denevérek számos faja, a harkályok és más odúlakó madarak. A zavartalan erdőkben pedig a Fekete gólya és a Rétisas költ. Az itteni mocsárrétek és nedves kaszálórétek számos védett növénynek adnak otthont és ezeken él a Vérfű-hangyaboglárka és a Nagy tűzlepke jelentős állománya is.” – olvasható az Őrségi Nemzeti Park leírásában. A láprétek pusztítása után a tervezett út Döröske és Szarvaskend közelében haladna el. Döröskén a zajszennyezés véget vetne a tópart nyugalmának, turisztikai szempontból is hátrányos helyzetbe sodorná a környéket. A vidék falvaiba látogató turisták a zavartalan természeti környezetet és a nyugalmat keresik. A pusztítás ezután erdőirtással folytatódna Szarvaskend és Döbörhegy irányába, szinén Natura 2000 területeken, valamint jelentős zaj és légszennyezést okozva a településeken. A fellelhető tervezet alapján van, ahol 300 m-re menne az út az ingatlanoktól, a telkek végétől 100 méterre. A zajhatárok csak számított értékek, amelyek a valóságban teljesen máshogy alakulhatnak. Az egyik kedvenc erdőnk és kiránduló helyünk is érintett, a gyönyörű táj, a szarvasbőgés, a baglyok, az őzlábgombák és vargányák jutnak eszembe. Belegondolni is szörnyű, hogy mind eltűnhet..most mikor egyre többen érzik, hogy nagy baj van a világban, és kezdenek rájönni, mi az, ami igazán fontos. A turisták és pihenni vágyók sem örülnének, hogy a kék-túra útvonalat átszelve építenének egy 4 sávos autóutat. A vadállomány szempontjából is szörnyű következményei lehetnek, ha kettévágják az életterüket. Az ökológiai folyosók hiánya a populációk genetikai sokféleségét is csökkenti. A környezetvédelmi okokon kívül, sok helyi gazda életét is megnehezítené az autóút, kettészelve a művelt területeiket. Az előzetes régészeti vizsgálatok szerint 26 helyen kellene feltárást végezni ami szintén indokolná egy másik útvonal keresését. Az út a terv szerint 16 települést érintene. Eredetileg 5 útvonal terv volt, szerintem egyik sem volt optimális, de ez a mostani elképzelés borzalmas. Ráadásul ez a tervek között az egyik leghosszabb és legdrágább útvonal lenne. Hová tűnt a korábbi "A" terv? Azt szeretném kérni a döntéshozóktól, hogy gondolják át az építkezés okozta károkat és mérlegeljenek, keressenek más megoldást, egy kevésbé romboló útvonalat! Kérem aki teheti, írja alá a petíciót, hogy megmenthessük a környék állat és növény világát!
Döbörhegy, 2021. 09. 16.
Dr. Papp Viktória
környezet-kutató
E weboldal adminisztrátorának bejelentéseA petíciót lezártuk, és az aláírók személyes adatait eltávolítottuk.Az Európai Unió általános adatvédelmi rendelete (GDPR) előírja, hogy személyes adatok kizárólag törvényes okból kifolyólag kerülhetnek tárolásra, valamint azt, hogy az adatokat a lehető legrövidebb ideig tárolhatják. 1 567 |