Tiltakozás a gyöngyöspatai roma közösséget ért politikai támadás ellen

 A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) nevében tiltakozunk a gyöngyöspatai roma közösséget ért újabb súlyosan megalázó politikai támadás ellen. Felhívjuk minden tisztességes honfitársunkat és testvérünket, tiltakozzék a jogállamiság és az emberi tisztesség megcsúfolása miatt.

Követeljük, hogy a tizennégy évvel ezelőtt (és azóta folyamatosan) hátrányosan megkülönböztetett tanulók kapják meg a számukra jogosan megítélt kártérítést abban a formában, ahogy ezt a bíróság elrendelte. Orbán Viktor miniszterelnök az egész ország és a nemzetközi sajtó nyilvánossága előtt etnikai indíttatású konfliktushelyzetnek nevezte, hogy az érintettek „munka nélkül” jutnak hozzá jelentős összeghez, miközben a helyi lakosság rendes tagjai keményen küzdenek. Ezért a hamis, sértő, az együtt élő közösségek békéjét felborító fellépése miatt követeljük, hogy kövesse meg a megbántottakat, és levonva a megfelelő politikai következtetést, mondjon le miniszterelnöki tisztségéről.  

Tizennégy évvel ezelőtt a gyöngyöspatai általános iskolában elkülönítették egymástól a roma kisebbséghez és a többségi társadalomhoz tartozó diákokat. Előbbiek nem tanulhattak, nem étkezhettek, nem tornázhattak együtt társaikkal, számukra alacsonyabb szintű oktatást biztosítottak csupán. Még olyan is előfordult, hogy a „határokat” átlépő roma kisdiákot fizikai bántalom is érte. Az üggyel jogvédő civil szervezetek is foglalkoztak. Munkájuk eredményeként jogerős bírói döntés született arról, hogy mintegy hatvan hajdani diák részére hozzávetőleg százmillió forintot kell kifizetnie az iskolafenntartó állami szereplőnek, és az ügyben cinkos gyöngyöspatai önkormányzatnak is.  

A miniszterelnök mostani nyilatkozatával egyrészt azt sugallta, hogy ez a pénz nem jár a károsultaknak, majd később legfeljebb azt tartotta elfogadhatónak, hogy ebből  a kártérítésből oktatási és rehabilitációs szolgáltatást kapjanak az érintettek. Határozott véleményünk, hogy a megítélt kárpótlást minden érintettnek hiánytalanul meg kell kapnia, az államnak pedig kötelessége a helyzetet orvosolni azzal, hogy az immár felnőtt sorba kerülteket olyan helyreállító utólagos oktatásban részesíti, amellyel esélyük lehet a munka világában való részvételre.  

Magyarországon helyre kell állítani a jogállamiságot! Magyarországon tisztességesen kell kezelni a közpénzeket! Magyarországon tisztelni kell a jogállamiság intézményeit és az eljárás rendjét! Aki erre nem hajlandó, annak távoznia kell a közéletből vagy el kell szenvednie az ezekért járó büntetést! Magyarországon helyre kell állítani a társadalmi békét és közbizalmat!

Petíció aláírása

Az aláírással engedélyezem Iványi Gábor, hogy az aláírásomat átadja azoknak, akik ebben a kérdésben hatáskörrel rendelkeznek.


VAGY

Egy e-mailt fog kapni egy hivatkozással, amellyel megerősítheti aláírását. Hogy biztosan megkapd üzeneteinket, kérjük add hozzá a info@peticiok.com címet a kapcsolati vagy a biztonságos feladó listádhoz.

Kérjük, vegye figyelembe, hogy nem tudja megerősíteni az aláírását az erre az üzenetre való válaszadással.




Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...

Facebook