Színházi és filmes szolidaritás
Alulírottak a színházi és filmes szakma nevében szeretnénk szolidaritásunkat kifejezni Sárosdi Lilla és mindenki iránt, akivel szemben szexuális, mentális vagy bármilyen más nemű erőszakot követtek el. Lilla bátorsága reményeink szerint kiáltás lehet a többi áldozatnak, hogy nincsenek egyedül, és figyelmeztetés a molesztálóknak, hogy bizonyos bűnök a mi szemünkben nem évülnek el, és a cinkos vagy tehetetlen hallgatás időszaka véget ért.
Fontosnak tartjuk, hogy minden intézmény és egyén tartson önvizsgálatot, hogy hallgatásával nem segíti-e elő további hasonló esetek létrejöttét. Ezzel a nyílt levéllel lehetőséget igyekszünk biztosítani a színházi és filmes szakma képviselői számára, hogy aláírásukkal támogassák az áldozatok ügyét, valamint elhatárolódjanak attól a kétségtelenül létező jelenségtől, ahogy néhány kollégánk pozíciójával és hatalmával visszaél.
Meggyőződésünk, hogy ilyen személynek semmilyen oktatási vagy szakmai intézményben nincs helye, velük közösséget mi, aláírók nem vállalunk. Aláírásunkkal minden áldozatot arra bíztatunk, hogy vegyenek részt abban a társadalmi diskurzusban, amelynek során sérelmeiket kibeszélhetik, feldolgozhatják és akár jogi útra is terelhetik.
Enyedi Ildikó, rendező
Gigor Attila, rendező
Janisch Attila, rendező, egyetemi oktató
Szöllősi Barnabás, forgatókönyvíró, egyetemi oktató
Gigor Attila Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével
Erősítse meg aláírását egy kóddal
Megkapta a megerősítő e-mailt, de nem akar vagy nem tud rákattintani a megerősítő linkre?
Erősítse meg aláírását egy kóddalAláírások kezelése
Nem kapta meg a megerősítő e-mailt, vagy el szeretné távolítani az aláírását?
Aláírások kezelésePetíció megosztása
Segítsd ezt a petíciót, hogy több aláírást érjen el.
Fizetett hirdetés
Petíció aláírása
Az aláírási űrlap rejtett, mivel a petíciót már aláírták böngészőjéből. Ugrás az aláírási űrlapraPetíció aláírása
Az aláírással engedélyezem Gigor Attila, hogy az aláírásomat átadja azoknak, akik ebben a kérdésben hatáskörrel rendelkeznek.
| Jelentkezz be petíciód szervezéséhez |
Iparváros születik a Dunakanyarban. Mentsük meg Gödöt!
Magyarországon tevékenykedő, Soros Györgyhöz köthető civil szervezetek működésének betiltása
NAT 2020 – NEM!
A legnépszerűbb petíciók az utóbbi 24 órában
Iparváros születik a Dunakanyarban. Mentsük meg Gödöt!
A kormány 2020. március 5-i határozatával végleg eldöntötte: a Dunakanyar békés gyöngyszeme, GÖD IPARVÁROS LESZ! A kormányrendelet az egész település infrastruktúráját átalakítaná a városba telepített Samsung SDI akkumulátorgyár és az azt kiszolgáló cégek igényei szerint. A bővülő gazdasági területhez a kertvárosi lakóövezeteken áthaladó IPARI VASÚTVONALAT tervez, Göd belső területeire is ráterhelve a veszélyes üzem működését. Mindez az itt élők megkérdezése nélkül történik. A kormány az előző,
Létrehozva: 2020-03-08
| Időszak | Minden ország | |
|---|---|---|
| Összesen | 1110 | 1098 |
| Elmúlt 24 órában | 679 | 673 |
FELHÍVÁS A LIGET BUDAPEST PROJEKT MEGMENTÉSÉÉRT
Felhívás a vidék Magyarországához és a budapestiekhez! A most már külföldön is elismert és figyelemmel kísért díjat kapott, sikeres „Liget Budapest Projekt” befejezése veszélybe került. A budapestiek döntése értelmében a városnak új vezetése van, akik a folytatást meg akarják akadályozni. Ez a terv óriási lehetőség, talán száz évben egyszer van ilyen, hogy a kultúra, a művészetek területén ilyen maradandót hozzon létre. Budapesten? Igen, de Budapest nem csak a budapestieké, Budapest az egész or
Létrehozva: 2019-10-30
| Időszak | Minden ország | |
|---|---|---|
| Összesen | 54685 | 52470 |
| Elmúlt 24 órában | 173 | 168 |
Magyarországon tevékenykedő, Soros Györgyhöz köthető civil szervezetek működésének betiltása
CÍM: MAGYARORSZÁG KORMÁNYA Petíció: Magyarországon tevékenykedő, Soros György-höz köthető civil szervezetek működésének betiltása. Ezt a petíciót azért hoztuk létre, hogy felhívjuk a Tisztelt Kormányunk figyelmét egy általunk aggasztónak látszó tényre. Hathatós intézkedést kérünk, az összes, Soros Györgyhöz köthető, külföldről finanszírozott, magukat civil szervezetnek nevezőkkel szemben. A senki által meg nem választott „jogvédők”, ellen, akik politikailag befolyásolni akarják hazánk demokratik
Létrehozva: 2020-02-23
| Időszak | Minden ország | |
|---|---|---|
| Összesen | 4030 | 3743 |
| Elmúlt 24 órában | 147 | 136 |
Nemet mondok a Pécs Pride-ra, hogy ne lehessen Pécsett provokatív LMBTQ felvonulást tartani!
A Diverse Youth Network szervezésében, a Budapest Pride csapatának támogatásával 2020 májusában emberjogi köntösbe csomagolva próbálnak mások számára megbontránkoztató LMBTQ felvonulást szervezni, Pécs Pride 2020 néven. Ne hagyjuk szó nélkül, emeljük fel a hangunkat az ellen, hogy egy több ezer éves történelmi városban, a gyermekek és családok szeme láttára provokatív, megbotránkoztató programot szervezhessenek. Ez nem szolgálja a jószándékú melegek érdekeit, sőt nekik árt a legtöbbet. Ne akarja
Létrehozva: 2020-01-15
| Időszak | Minden ország | |
|---|---|---|
| Összesen | 10445 | 10065 |
| Elmúlt 24 órában | 127 | 123 |
Legyen büntethető a hazaárulás
A szöveget egy nemzeti érzelmű laptól kölcsönöztem, de ennél jobban én sem fejezhetném ki magam. Különösen meglepő az a primitív káröröm, az a beteges kéjelgés, amit akkor mutatnak, ha úgy gondolják, sikerült ártani a Magyar Kormánynak, vagy bármely olyan magyar képviselőnek, hivatalnoknak, aki nem liberális. Egészen elképesztő személyes gyűlölködés üt át ezeken a megnyilvánulásokon. Elmondható már 10 nappal a választás előtt, hogy ez minden demokratikus idő legocsmányabb, legembertelenebb kampá
Létrehozva: 2020-03-09
| Időszak | Minden ország | |
|---|---|---|
| Összesen | 96 | 94 |
| Elmúlt 24 órában | 96 | 94 |
Nem kellenek a Balatonra száguldozó vízijárművek, se jetski, se hyperjet!
2018 őszén röppent föl a hír, hamarosan elektromos jetskik árasztják el a Balatont. A Narke cég fejlesztette ki a 4 méter hosszú sporteszközt, amely 55 kilométer/órás sebességgel képes száguldani. A balatoniak, helyiek és nyaralók tiltakoztak, újságban, TV-ben, rádióban. Petícióban kértük a törvényhozókat, hogy módosítsák a víziközlekedésről szóló törvényt. Maradjon a Balaton a strandolóké, vitorlázóké, horgászoké, a szép tájban gyönyörködő, nyugalmat kereső pihenni vágyóké. A petíció kétezer al
Létrehozva: 2020-03-03
| Időszak | Minden ország | |
|---|---|---|
| Összesen | 883 | 859 |
| Elmúlt 24 órában | 46 | 44 |
Egyetért-e azzal, hogy Magyarországnak ÁLLATRENDŐRSÉGRE és ÁLLATVÉDELMI OMBUDSMAN-ra van szüksége ? (PETÍCIÓ és NYÍLT LEVÉL)
NYÍLT LEVÉL az állatvédelem tárgyában (azonos szövegű petíció ) A magyarországi állatvédelmi helyzet LÁTHATÓAN - NEM SIKERES, - NEM EGYSÉGES ÉS - NEM MEGOLDOTT ! KÖZPONTOSÍTOTT állami szintű képviseletre és egy hatáskörrel rendelkező hivatalos szervre van szükség:ÁLLATVÉDELMI OMBUDSMAN-ra és ÁLLATRENDŐRSÉGRE. Az előbbi : végre adatokkal ráirányíthatná a figyelmet arra, hogy az erre irányzott összegek mennyire alacsonyak, nagyságrendet és szintet kell emelni a probléma elviselhető rendezé
Létrehozva: 2019-11-18
| Időszak | Minden ország | |
|---|---|---|
| Összesen | 16602 | 15984 |
| Elmúlt 24 órában | 45 | 43 |
Ne legyen Göd gyárváros!
A gödi akkumulátorgyárat 2017-ben hozták létre, a megszűnt képcső-gyár területén. Akkor még nem sejtették a helyiek, hogy az egykori üzemet a sokszorosára bővíti a dél-koreai cég, s lakóépületek közvetlen közelében hatalmas üzemeket, zajszennyező hűtőtornyokat és 200 tonnás elektrolit-tárolót épít. De arra sem számított senki, hogy a hatóságok nem mérik fel a gigagyár környezeti hatásait, s hogy nem épül védelmi- és riasztó-rendszer a veszélyes anyagokkal dolgozó gyár köré. A SAMSUNG a jelenleg
Létrehozva: 2019-05-24
| Időszak | Minden ország | |
|---|---|---|
| Összesen | 1534 | 1509 |
| Elmúlt 24 órában | 42 | 41 |
NAT 2020 – NEM!
* Ne feledjék a visszaigazoló emailt kinyitni, az aláírást érvényesíteni! Ha nem találnak ilyen levelet a postaládájukban, nézzék meg a spam fiókot, vagy ellenőrizzék, hogy a válaszlevelet nem szűrte-e ki tűzfal. Köszönjük! * FELHÍVÁS A NAT 2020 ELLENI TILTAKOZÁSRA Kérjük mindazokat, akik egyetértenek a Magyartanárok Egyesülete alábbi állásfoglalásával, aláírásukkal támogassák a tiltakozást. Tanárok, szülők, diákok, kutatók, a minőségi oktatás minden elkötelezettje mellett intézmények, szerveze
Létrehozva: 2020-02-06
| Időszak | Minden ország | |
|---|---|---|
| Összesen | 26228 | 25705 |
| Elmúlt 24 órában | 31 | 31 |
COVID-19 - Koronavírus Terjedésének Korlátozása
Ezt a petíciót azért hozom létre, mert Magyarországon elég kevés óvintézkedés történik a koronavírussal kapcsolatban. Sok országból érkező turistákat meg sem vizsgálnak mert "nem problémás területről" érkezik. Ilyen például Franciaország ahol pedig 1200+ fertőzött és 19 halott van jelenleg (2020.03.09). Sok területen már iskolai szüneteket rendeltek el, amik arra jók, hogy a járvány terjedését ezzel is lelassítsuk. Ez Szlovákiában már megtörtént, ahol mindössze 3 fertőzött van, itthon pedig eddi
Létrehozva: 2020-03-09
| Időszak | Minden ország | |
|---|---|---|
| Összesen | 28 | 28 |
| Elmúlt 24 órában | 28 | 28 |