Petíció egy kisfiú szabadságáért

Hozzászólások

#197801

Hibás a rendszer

József Forgács (Csabrendek, 2025-10-02)

#197804

Azért írom ezt alá, mert minden gyermek egy szerető családban lehet igazán boldog.
Nekem sem volt családom, és ennek hiányát még 27 évesen is érzem és fáj hogy nincs anyukám akit felhívhatnék, ha boldog vagyok, ha szomorú, pedig él csak éppen nem kellek neki.

Renáta Pesti (Budapest, 2025-10-02)

#197806

Szeretném, ha ez a kisgyerek minnél előbb, a szerető családba kerülhessen és ne a kórház legyen az otthona.

Horváth Dénesné (Budapest, 2025-10-02)

#197807

A kisfiú mellett, akinek az állam, mint szülő, jelenleg egy rácsos ágynyi magányt, embertelen sorsot és sivár gyermekkort tud csak biztosítani.
Egy felelősségteljes család mellett, akik tehetetlenül állnak a szakszolgálat érthetetlen javaslatával szemben, miszerint egészséges gyermek örökbefogadására alkalmasak lehetnek, de beteg gyermek örökbefogadására nem, miközben munkájukból fakadóan naponta életekért felelnek.
Amellett, hogy jogszabályi keretek, határidők, módszertani elvek betartása a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatokra nézve is kötelező erővel bírjon.

József Vasvári (Kiskunlacháza, 2025-10-02)

#197808

Szeretném ha esélyt kapnának. A gyermekvédelmi törvény egyáltalán nem a gyerekeket,és a családokat segíti. Sürgős változtatás kell!

Valéria Juhász (Ózd, 2025-10-02)

#197809

Így szerető szülőkhöz kerülne.

István Gável (Somogyszob, 2025-10-02)

#197813

mert minden gyermek megérdemli a szerető családot!

Anna Baranyai (Budapest, 2025-10-02)

#197822

Szeretném, hogy a kisfiú szerető családban nőjön fel és ne külföldre adják örökbe.

Attila Szeri (Dunaszentgyörgy, 2025-10-02)

#197827

Egy gyermek helye szerető családban van.

Vivien Vén (Kammern, 2025-10-02)

#197828

Jogot a gyerekeknek! Mindenkinek jár a szeretet!

Kíra Baján (Újfehértó, 2025-10-02)

#197831

A kisfiu szabadságáert

Klaudia Horváth (Szeged, 2025-10-02)

#197833

Sokkal jobb életet èrdemel ez a kisfiú.

Anita Kovács (Budapest, 2025-10-02)

#197836

Mert nem ezt érdemli

Vivien Bató (Jánoshida, 2025-10-02)

#197837

Minden gyermek megérdemli a szerető családot

Luca Schaller (Budapest, 2025-10-02)

#197838

Sokkal jobb helyen lenne a kisfiú egy szerető családnál még ha nem is tökéletesek. Biztos jobbak lennének mint némely szülő...
Családot az árva gyermekeknek!!!!!!!!

Heni Svéda (Budapest, 2025-10-02)

#197843

Aláírom, mert megnéztem erről az insta videót és még belegondolni is rossz, hogy egy kisgyereknek ilyen dolgokat kell átélnie. Mindenki megérdemli, hogy a lehető legjobb családban nőjön fel, szeretetben. Remélem, hogy sikerül!

Annabella Szabó (Debrecen, 2025-10-02)

#197860

❤️

Petra Alföldi (Szabadbattyán, 2025-10-02)

#197869

A gyerek egy szerető, gondoskodó családhoz kerülhet.

Mónika Zachár (Budapest, 2025-10-02)

#197870

Holdosi Zoltán

Zoltán Holdosi (Pápa, 2025-10-02)

#197871

Mert vegre szereto szulokhoz kerulhetne! Nem a korhazi agy az otthona, ez felhaborito!

Monika Mazug (Budapest, 2025-10-02)

#197879

Nagy László Zoltán

László Zoltán Nagy (Harsány, 2025-10-02)

#197881

Jobb sorsot érdemel ez a kisfiú. Véleményem szerint jó helye lenne a családnál

Krisztina Kovács (Budapest, 2025-10-02)

#197887

...mert semmit nem látok benne helytelennek!
Nem is tudom, ez miért ver akkora port!!! Mindenki jól járna! A kisfiúnak lenne szerető családja, normális körülmények között élne!!!
Talán még nem késő, hogy elfelejtse ezt a három évet!!!
Sok sikert kívánok!!!

Tünde Hilóczki (Miskolci, 2025-10-02)

#197888

Fontosnak tartom ezt az ügyet.

Anna Pusztai (Pázmándfalu, 2025-10-02)

#197892

Egyértelmű, hogy miért írom alá! Három éve él egy korházban a kicsi és végre egy szerető, biztonságos családi légkörbe kerülhet! Legyenek kedvesek ésszerűen elbírálni ugyanis ennek a kisfiúnak is joga van a boldog élethez!!

Fanni Skrabák (Bakonycsernye, 2025-10-02)

#197896

Mert szükség van több örökbefogadásra!

Gabriella Kis-Dénes (Csongrád, 2025-10-02)

#197898

Mert minden élet számít,és minden gyerek megérdemel egy szerető családot!

Dominika Balogh-Szárszó (Bürüs, 2025-10-02)

#197900

Fontos a gyermekvédelem!

Ilona Tóthné Csapó (Békéscsaba, 2025-10-02)

#197903

Aláírom mert a kis fiúnak játszani szükseges és a szerető család mellet fel nőni!
Ő erről nem tehet mégis ő szenved ( egészségesen) a négy fal között rácsok mögött !

Nagy Noémi (Budapest, 2025-10-02)

#197904

Pszichológusként fontosnak tartom minden gyermek fizikai, lelki és mentális egészségéhez való jogát!

Dorina Szlávecz (Pécs, 2025-10-02)

#197907

Mert megérdemli az a kisfiú,hogy egy boldog családban nevelkedjen!

Bernadett Buda-Molnáe (Budapest, 2025-10-02)

#197908

Felfoghatatlan, hogy egy kis élet a bürokrácia börtönében vegetál, ahelyett hogy szerető szülők gondoskodnának róla. Ordít, hogy nem normális a rendszer, ami ezt eltűri!

Krisztina Vaszily (Gyöngyöspata, 2025-10-02)

#197910

Mert sajnálom a kisfiút, meg a családot is!!!

Boronyák Józsefné (Magyarszék, 2025-10-02)

#197913

Minden gyereknek szererő családban a helye!!!!!!!

Krisztina Honfi (Budapest, 2025-10-02)

#197917

az eljárás embertelenP

Edina Gyimesine (Pécs, 2025-10-02)

#197919

Aláírom,mert szeretném,hogy a kisgyermek szerető család vegye körül, hisz neki is jár a szeretet!

Renáta Csömöri (Szigetszentmiklós, 2025-10-02)

#197925

Ez a kisfiú megérdemli azt hogy egy szerető családba tartozzon és azok fogadják örökbe akiktől eddig is a legtöbb szeretete kapta nevezetesen attól az ápoló házaspárhoz és családjához akik az elmúlt 3 évben a saját gyermeküként bántak vele!

Péter Muhorai (Kakucs, 2025-10-02)

#197937

Felháborít ez az eljárás!

Judit Budainé Uitz (Budapest, 2025-10-02)

#197942

Aláírom, mert jár a kisfiúnak egy igazi család! Akik még szakszerűen is tudnak róla gondoskodni.

Simon Barbara (Csévharaszt, 2025-10-02)

#197943

Szerető családra van szüksége!

Fanni Debreczeni (Szolnok, 2025-10-02)

#197944

Szerető Magyar családra van szüksège a kicsinek

Eszte Őri (Fülöpszállás, 2025-10-02)

#197947

Aláírom, mert ennek a magyar kisfiúnak itthon egy szerető családban a helye.

Márta Zsuzsanna Bognár (Alsóörs, 2025-10-02)

#197948

Támogatom hogy a pici fiú szerető családhoz kerüljön.

Nikolett Kovácsné Fórián (Csorna, 2025-10-02)

#197952

Szeretnék segíteni hogy emberi életet élhessen a gyermekAWQP

Erzsi Illés (Gödöllő, 2025-10-02)

#197966

László József

László József (Gátér, 2025-10-02)

#197970

Fontos!!!

Viktor Gráf (Kaposvár, 2025-10-02)

#197981

Egyetértek az üggyel, a kisfiú kerüljön a családhoz!

Basiszta Tünde (Budapest, 2025-10-02)

#197987

Mert a családban a helye, akikkel kölcsönös a szeretetet. Tudnak gondoskodni róla és nem egy rácsos ágyban történik majd valami valamikor vele.

Kitti Kővári (Solymár, 2025-10-02)

#197989

Szeretném, hogy családban nőjön fel!!
Beőr Krisztina

Kriszta Beőr (Szigetszentmiklós, 2025-10-02)

#197993

Szeretném,hogy végre legyen családja, gondoskodó 'szülei" mellett végre boldog gyerekkora lehessen!Ne egy rácsoságyban kelljen élnie!!!Magàra hagyva,egyedü,szeretet nélkül!!!!
Felhàborító ,hogy ilyen megtörténhet!!!!

Andrea Aranyos (Sàtoraljaújhely, 2025-10-02)

#197994

Támogatom az örökbe fogadást

Marika Kissné (Szokolya, 2025-10-02)

#197999

A kis fiúnak szerető otthonra, békére és nyugalomra van szüksége.

Ilona Takácsné Munkácsi (Győr, 2025-10-02)



Fizetett hirdetés

1000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...