Petíció a gyerekek legfőbb érdekében - az EU Gyermekjogi Stratégiájának elfogadásáért
A Gyermekjogi Civil Koalíció 25 szervezete és 14 egyéni szakértője 2021 márciusában jelentette meg azt az állásfoglalását, amelyben üdvözölte, hogy az Európai Bizottság elfogadta a régóta várt Gyermekjogi Stratégiáját.
Mindannyian egyetértünk abban, hogy olyan közös európai stratégiára van szükségünk, amely minden gyermekre kiterjed, jogaik maradéktalan érvényesülését segíti elő. Alapvetésként fogadjuk el mi is, hogy a gyermekek jogai emberi jogok.
Ezért közös célunk annak biztosítása, hogy minden gyermek ki tudja aknázni a benne rejlő lehetőségeket, aktív résztvevőként vezető szerepet tudjon betölteni a társadalomban – legyen szó akár a méltányosságért és egyenlőségért folytatott küzdelemről, a demokrácia erősítéséről, akár a zöld és digitális kettős átállás elősegítéséről.
Az EU Gyermekjogi Stratégiája és a hozzá kapcsolódó, a gyermekszegénység csökkentését célzó Gyermekgarancia program fontos lehetőség és kötelezettség az ENSZ Gyermekjogi egyezményének - mely valamennyi uniós országra, így Magyarországra is 1991 óta kötelező - hatékonyabb és eredményesebb végrehajtásában.
Egyértelműen elhatárolódunk attól, hogy az ENSZ Gyermekjogi egyezményének részes feleiként, a magyar kormány képviseletében az igazságügyi miniszter megvétózta az EU Gyermekjogi Stratégiájának elfogadását, továbbá felhívjuk a figyelmet arra is, hogy a Stratégia nem tartalmazza - még utalás szintjén sem - a magyar vétó indokaként megjelölt “LMBTQ-aktivisták iskolai propagandáját”.
Az “egy gyermeket sem hagyhatunk hátra” cselekvés hatásköre és felelőssége az uniós tagállamok, így Magyarország kezében van.
Kérjük a Kormány képviselőit álláspontjuk megváltoztatására a magyar és valamennyi gyermek jogainak védelme érdekében.
Egyúttal petíciót indítunk a gyermek legfőbb érdekében, az EU Gyermekjogi Stratégiájának elfogadásért!
2021. október 9. A Gyermekjogi Civil Koalíció vezetősége
Gyermekjogi Civil Koalíció Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével
Aláírások kezelése
Nem kapta meg a megerősítő e-mailt, vagy el szeretné távolítani az aláírását?
Aláírások kezelésePetíció megosztása
Segítsd ezt a petíciót, hogy több aláírást érjen el.
Fizetett hirdetés
| Jelentkezz be petíciód szervezéséhez |
Más felhasználók által támogatott petíciók
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
LEX “R.”: Csak az igen jelent igent!
35528 Létrehozva: 2025-11-22
Szigorúbb bűntetetést a szöges virsli dobálónak!!!
29485 Létrehozva: 2025-09-20
Vegyèk vissza az àllásàba a jogtalanul elbocsatott taxist!
868 Létrehozva: 2025-12-02
Tiltakozás a fonyódi vízpart beépítés ellen
1620 Létrehozva: 2025-11-18
Szigorúbb büntetést Rozit, a kiskutyát megkínzó férfinak!
49534 Létrehozva: 2025-09-05
Apa aki megvéde támadóitól lányát
4984 Létrehozva: 2025-10-25
Ténylegesen letöltendő börtönbüntetést az állatkínzást elkövető személyeknek – igazságot az Abonyban brutális kegyetlenséggel megölt kutyának!
202 Létrehozva: 2025-12-02
Petíció egy kisfiú szabadságáért
252579 Létrehozva: 2025-09-30
Óbudai Gyógyszergyár utcai lakótelep - Kiállás az új parkolási rend bevezetésének halasztásáért és felülvizsgálatáért
176 Létrehozva: 2025-11-30
LEGYEN GÖDÖN Lidl?
408 Létrehozva: 2025-11-25
Petíció a kötelező gyermekoltások helyszínének módosításáért
134 Létrehozva: 2025-11-30
Petíció a Rendvédelmi Igazgatási Alkalmazottak bérrendezéséért!
3707 Létrehozva: 2025-11-07
Legyen mozis vetítés a Stranger Things 5. évad záróepizódjából Magyarországon is!
2157 Létrehozva: 2025-11-04
Mátészalkai agyon taposott cicáért!
126 Létrehozva: 2025-11-25
Petíció a FEGYVERES BIZTONSÁGI ŐRSÉG (FBŐ) egyszeri juttatásáért!
2170 Létrehozva: 2025-11-07
Petíció Szeged-Béketelep tömegközlekedésének javításáért
455 Létrehozva: 2025-11-20
Tóalmás családsegítő maradásáért a közösségért!
82 Létrehozva: 2025-12-01
Legyen következménye a mátészalkai macskagyilkosságnak
81 Létrehozva: 2025-11-26
Petíció a gyepmesteri telepek felszámolásáért és az állami, önkormányzati források megelőzésre fordításáért
8225 Létrehozva: 2025-10-03
Petíció a rendvédelem területén dolgozó MUNKAVÁLLALÓK bérrendezéséért!
932 Létrehozva: 2025-11-07