Petíció a bátai elágazás megállóhely megtartása érdekében

Folyamodvány

a VOLÁNBUSZ Zrt. expressz járatok bátai elágazás és Szekszárd kórház megállóhelyeinek megtartása tárgyában.

 

Mi, bátai emberek, ezúton is szeretnénk megköszönni Magyarország kormányának az árvízi védekezésben nyújtott segítségét. Bizalmunk jeléül kérjük ismét, egy országos szinten jelentéktelen, de számunkra mégis fontos kérdésben  a kormány segítségét.

 

Sajnálattal értesültünk róla, hogy a VOLÁNBUSZ Zrt. a Budapest - Mohács viszonylatban közlekedő expressz járatainak megállóit ritkítani kívánja és eltörli a bátai elágazás, valamint a Szekszárd kórház megállókat ezzel szinte az autóbusz-közlekedéssel egyidős megállóhelyeket szüntetve meg.

 

Ami a buszvezetőnek csak néhány jól begyakorolt mozdulat, a járműnek pedig egy-két deciliter üzemanyag, az nekünk az élet. Nővérek utaznak a szekszárdi kórházba és nehéz szolgálatuk után fáradtan haza. Munkások indulnak a közeli városokba, hogy megkeressék a napi betevőt. Egyetemisták, középiskolások cipelnek hazai ízekkel teli nehéz csomagokat, nagymamák várják itt unokáikat. Fővárosi alkalmazottak és kormánytisztviselők és elszármazottak egyetlen gyenge pókfonala ez az otthonnal.

 

Eddig is zokszó nélkül fizettük ki az expressz felárat, bár a járatok Szekszárdtól már nem autópályán, hanem közúton közlekedtek. Tisztelettel megfizetnénk ezen túl is. Kérjük, segítsenek benne, hogy ne a mi megállónk megszüntetése tegye „expresszé” a járatot.

 

Persze, tudjuk mi, hogy néhány járathoz van Bátaszékről Báta felé csatlakozás, de ha késik a pesti busz, akkor bizony lemaradunk róla. A tavaszi nagy havazásban is Bátaszéken rekedtünk volna, ha akkor a pesti busz nem áll meg.

Nekünk ez az utolsó mentsvárunk. Nálunk ez az egyetlen távolsági buszmegálló van. Nálunk nincs vasút, nálunk nincsenek munkahelyek, nálunk nincs semmi, csak a víz.

 

Bízva segítő közbenjárásában, munkájához további erőt, egészséget kívánunk!

 

Báta község utazóközönsége.

 

Báta, 2013 06. 19.